Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 106. szám
„Duplázás” Az FTC és a Bp. Honvéd labdarúgói 1979 tavaszán hasonló módon találkoztak, mint az idei szezonban. Négy nap alatt bajnoki és MNK találkozóra is sor került. 1979 május 5-én a bajnoki, 9-én az MNK mérkőzést játszották. Idén felcserélődik a sorrend, hiszen az MNK mérkőzést követi a bajnoki találkozó. Négy éve ferencvárosi sikerek születtek: 1979. május 5. Népstadion. FTC—Bp. Honvéd 2—0 bajnoki. Gólszerző: Nyilasi, Magyar. FTC: Zsiborás-Vépi, Bálint, Rab, Tepszics-Takács, Ebedli, Magyar- Pusztai, Nyilasi, Pogány. A küzdelmes, nagy iramú rangadót az FTC jobb helyzetkihasználással nyerte. Az első gól Pusztai beadásából született, ezt Nyilasi perdí- tette a hálóba. Nyilasi még egy gólt szerezhetett volna, hiszen látványos cselekkel szinte az egész Honvéd védelmet átjátszotta, de a kivetődő Gujdárnak sikerült elütni a csatár elől a labdát. A második gól — sorozatos Honvéd támadások után! — a 75. percben így esett: Pogány Magyarhoz játszott, aki két Honvéd védő között ügyes mozdulattal maga elé tette a labdát, majd 12 m-ről úgy lőtt a hálóba, hogy a labda Gujdár kezét is érintette. A gól után is adódtak másodszor! még helyzetek, de az eredmény már nem változott. Értékes 2 pontot szerzett az FTC! Május 9-én Kispesten gyülekezett a közönség. A Ferencváros Nyilasi góljával megmentette az egyik pontot és ez elegendő is volt a továbbjutáshoz, hiszen az Üllői úti MNK találkozón 4—1-es zöld-fehér siker született. Különösen két ferencvárosi megmozdulás volt nagyon látványos. A 16. percben Takács mintaszerű labdával ugratta ki Nyilasit, aki látványos labdaátvétel után elegánsan lőtt a hálóba. A következő percekben is támadott az FTC és egy bal oldali támadást követően Ebedli ritkán látható nagy kapufát lőtt. Ebedlinek volt még egy alakítása: a mérkőzés elején véletlenül a játékvezetőnek rúgta a labdát, akinek a szájából kiesett a síp. Közben a játék folyt, a bíró kereste a fűben a sípot, de nem ő, hanem egy szemfüles labdaszedő találta meg .. . Négy évvel ezelőtt tehát a 2 bajnoki pont mellett az MNK-ban is sikerrel vette a Ferencváros a Honvéd elleni mérkőzéseket. Most ismét „duplázás" lesz, és ugyanúgy ahogy akkor négy napon belül mérkőznek a két klub labdarúgói. Bízunk benne, hogy a duplázással duplázódnak a ferencvárosi sikerek is. • Szép neve magyarosított vál tozat? — Nem. Talán feltételezhető valamiféle kapcsolat, a legendás Dózsa családdal. A mi családunk székely eredetű, csakhogy Erdélyben nem olyan ritka ez a név, mint nálunk. • Dózsa Györgyről mikor hallott először? — Nagyon kicsi lehettem, s azóta is büszke vagyok a nevemre. • Van önálló lakása? — Nincs, Újpalotán a mamámmal lakom egy szép kis lakásban. • Pályafutásának eddigi állomásai? — Hosszú évek a Honvédban, aztán kitérő a Kossuth KFSE-be, majd Dunaújvárosba. 1982 nyarán jöttem a Ferencvárosba. • Hogyan érzi magát az FTC-ben? — Köszönöm jól. Maximális lehetőséget kaptam Novák Dezső edzőtől, majd mindig szerepelhetek a csapatban. Már hosszú idő óta azért készülök hét- ről-hétre, hogy ne éljek vissza ezzel a bizalommal és ne okozzak csalódást. • Melyik volt eddig a legjobb mérkőzése? — Nincs legjobb, de legszívesebben az őszi Vasas elleni 5—3-ra gondolok, amikor egy teljes erőbedobással küzdő Vasast győztünk le, talán a szezon legjobb játékával. Gondolom a szurkolók is élvezték ezt a remek mérkőzést. • Ki a csapatban a legjobb barátja? — Inkább azt mondanám el, hogy én kiket kedvelek a legjobban: Zsiborást — kedves bohém és szupertalentum, Nyilasit — nagy egyéniség, remek dolog egy csapatban játszani vele. Szántót — a hozzáállását, akaratát tanítani lehetne. Takácsot — ritka ját- tékostípus: észjátékos, aki mindemellett „cipeli a zongorát", Ebedlit — egy fikarcnyi képmutatást sem találni benne, Rabot — az elején sokat segített, Pölöskeit — ha nem lép le erről az útról előtte a világ . . . • Az FTC kiállításon szurkolókkal találkozhatott. Mi maradt meg ebből a találkozásból? — Leginkább az, hogy milyen hitetlenkedve fogadták, amikor a csapat nehéz anyagi helyzetéről beszéltem nekik, de aztán milyen segítőkészeknek mutatkoztak. És nagyon jól esett a ro- konszenvnek az a megnyilvánulása, amit ott tapasztaltam. Ez az érzés már azóta is átsegített egy-egy nehéz perióduson . . . • A Honvédban nőtt fel, mint if ista. Van valamilyen nosztalgiája ezzel kapcsolatban? Milyen eredményt vár? — Sohasem felejtem el, hogy a Vági féle edzéseken lett belőlem labdarúgó. Ma már azonban a labdarúgásból élek és igyekszem így is gondolkozni. Természetesen valamennyi mérkőzésen mindent megteszek a Ferencváros sikeréért. A Honvéd ellen számomra duplán öröm a győzelem. Úgy érzem, ha nehezen is de ezúttal legyőzzük a piros-fehéreket. • Bízva abban, hogy Dózsa Attila legalább olyan jó jósnak bizonyul, mint amilyen labdarúgó — megköszönjük a beszélgetést. 3