Fradi műsorfüzet (1975-1979)

1979. június

VALLOMÁSOK.. 3333 NAP AZ ELNÖKI SZÉKBEN.. HARÓT JANOS Életem egyik nagy feje­zete az elmúlt évtizedben játszódott le: 1970. január 31-én megválasztottak a legnépszerűbb magyar sportegyesület, a Ferencvá­rosi Torna Club elnökének! Most 1979-ben, ha vjssza- kintek arra, hogy mit és ho­gyan cselekedtem, bizony a sok tettet ismét átélve el­merengek azon: honnan volt erőm végigcsinálni? 1970-ben egy évek óta pá­lya nélküli, létesítmények­ben viszonylag szegény, anyagilag, gazdaságilag „megviselt” egyesületet vet­tem át. Amikor először nyi­tottam ki irodám ablakát a kilincs a kezemben ma­radt ... A klubház egyik termében egy elnökségi ülés alatt leesett a mennye­zetből egy darab vakolat... A régi B lelátó helyén ho­mokbuckák, gödrök válto­gatták egymást, s benőtte a gaz a régi híres helyeket... A neves játékosok közül pedig először Páncsics át­igazolási ügye borzolta fel a kedélyeket. Hosszú vég­nélküli tárgyalások eredmé­nye volt, hogy a kitűnő hát­védet rábírtuk, az Üllői úton játsszon tovább. Illet­ve csak játszhatott volna, hisze'n közben megindítot­tuk a régen várt stadion építését, s a pálya és kör­nyéke már az új létesít­ményt körvonalazta. A Népstadion volt ekkor még az „otthonunk”, ott próbál­tuk a közönség vágyát tel­jesíteni: bajnokságot vagy kupát nyerni! Sok-sok probléma volt: egyeztetni kellett a külön­féle érdekeket, de a legjob­ban egyet, a klubérdeket kellett szem előtt tartani. Aránylag kevés edzőcseré­vel „megúsztam” a csapat­sportok kritikus személyi változásait. Igaz viszont, hogy ezek a változások mindig viharo­san alakultak, s ezektől volt hangos a magyar sportsaj­tó. Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy minden ilyen „válságos” helyzetben a legjobb, illetve legmeg- alapozottnak tűnő megol­dást igyekeztünk választani. Választottuk, mert nem magam dolgozom, s nem kizárólag személyemhez fű­zöm a sikereket. Csak egyik alkotójának, résztvevőjének tartom magamat. Mert ami­ket elértünk azok tények, s azt tőlünk elvenni már nem lehet, az a mi munkánk, a mi büszkeségünk. Először 1971-ben felavattuk a mo­dern klubházat, olyant, amilyenről az „ősök” még csak álmodni sem mertek. Azután felépült egy olyan birkózó „paradicsom”, amely ma is az egyik leg­szebb az országban. Amire évtizedes álomként vágy­tak: az új modern Üllői úti stadion, az egyesület 75 éves jubileumára elkészült! Ma is meghatódva gondo­lok ezekre a nagy és fel­emelő eseményekre. Felejt­hetetlen volt a 75 éves ju­bileum, a díszközgyűlés, az ünnepi kiállítás, a nemzet­közi labdarúgótorna, s min­den, ami mór ehhez a klubhoz köt. Egyszer már nyilatkoz­tam: az élet alakítja az ér­zelmeket! Az én érzéseim a Ferencvárosi Torna Club­hoz a síromig elkísérnek. Nem nagy szavaknak szá­nom, hanem így érzem és érzelmeimet kimutatni so­hasem szégyeltem. Büszke vágyóik arra, hogy ebben az egyesületben olimpiai-, világ- és Európa- bajnoki sikerek születtek. Büszke vagyok egyéni és csapatsportágaink bajnoki és kupasikereire, büszke vagyok az általunk nevelt ifjú ferencvárosi reménysé­Tevékenységem alatt él­veztem a vezető sportszer­vek, bázisszerveink, az Élel­miszeripari Dolgozók Szak- szervezetének és a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium erkölcsi és anya­gi támogatását. Segítségük nélkül nem tudtunk volna eredményesen dolgozni. Amit alkottunk az sok-sok ember és sportbarát — versenyzők, edzők, vezetők —- közös erőfeszítésének, együtt-tevésének gyümöl­cse, eredménye. Sokan segítettek ki ön­zetlenül, őszinte lelkesedés­sel és klubszeretettel, ki „csak” munkaidejét rende­sen ledolgozva, de mindent elkövetve a jó minősítésért. Természetesen ilyen hosszú idő alatt én is, mások is hibázhattak. De a mondás szerint is: csak az hibázhat aki dolgozik! Ha jó szándé­kot láttam, még jelentős hibák után (ez is hiba volt...) sem büntettem. A sportvezetés nem lakodalmi menet, itt a fény mellett sok-sok árnyék is beborít­hatja a népszerűség nimbu­szát. Ha észrevettem, hogy hibáztam, sokat rágódtam, lelkileg nagyon megviselt. Ilyenkor nagyon jólesett egy-egy bátorító szó, szeré­téiből fakadó vigasz. Kü­lön Öröm volt, ha ezt szur­kolóktól kaptam... Kaptam természetesen mást is. Névtelen, durva le­veleket, szidalmazó hang­nemben, s őszinte nyilatko­zataimat félremagyarázva hol ezt, hol azt kérték tő­lem számon. Amikor aztán jöttek a sikerek, ezek a le­velek elmaradtak és én újból jó vezető lettem ... A fényben, a sikerben sokan mellettem álltak, de a kudarcok idején — akik nem is olyan régen még öleltek és csókoltak — már elpártoltak mellőlem. Az 1978-as tavaszi szezonban egy-egy vesztett mérkőzés után néhány sportbaráto­mon kívül ajtót sem nyi­tottak rám. Rádöbbentem: tényleg a bajban tudja meg az ember, hogy kire számíthat, ki az igazi ba­rátja? Sokáig tartotta magát a hír, hogy 1978 tavaszán megválók az egyesülettől, őszintén megmondom, ez nem volt alaptalan. Nagyon belefáradtam az elmúlt évek hajszájába, a sokszor nem is nyíltszíni küzdelem­be. Azonban maradtam. Hogy meddig? Ügy érzem, az a legkorrektebb ha úgy mondom: nem tudom, mert az élet útjai kiszámíthatat­lanok ... Novemberben vol­tam 50 éves. (27 éve hiva­tásom, munkám a sportve­zetés!). Születésnapomon munkatársaira jelképesen 5 perces kis ünnepséggel kö­szöntöttek és átadtak em­lékül egy „ezüstlabdát”. Jólesett ez a váratlan meg­emlékezés, és bizony köny- nyeifflet nyelve, talán elő­ször fordult velem elő, hogy én aki beszédekhez szok­tam, egy köszönő mondaton kívül mukkanni sem tud­tam ... A beszédek lehetnek szé­pek, de az érzéseket sok­szor egy-egy tekintet vil­lanása és a tettek sokasága mutatja. A Ferencvárosról órákig tudnék beszélni, de nekem inkább tenni kell ezért a klubért. Amíg erőm és lehetőségeim engedik, élek is ezzel a jogommal, s mindent elkövetek a Fe­rencvárosért. Utána pedig, ha már nem én ülök az elnöki székben — kiülök a lelátóra és szurkolok a fra- d istáknak, Nem fogok kia­bálni, hiszen, mint elnök sem kiabáltam soha senki­vel. Ügy érzem, sökan így is megértettek ... Lejegyezte: Nagy Béla 111111 15

Next

/
Thumbnails
Contents