Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1978. május
A 1926 őszén, amikor útjára indult az átszervezett labdarúgó-bajnokság, a Ferencváros törzsközönsége megnyugodva tekintett a kispad felé, ahonnan egy jól ismert tömzsi férfi, Tóth Potya István dirigálta a zöld-fehér tizenegyet. Ismerték jól és szerették, hisz közel két évtizedes játékos pályafutása alatt sokszor megcsodálták szellemes és derűs játékát. Bíztak benne, pedig akkor még nem is tudhatták, hogy a magyar labdarúgó edzői kar egyik legnagyobb egyénisége indult el pályáján. Amikor 4 év múlva elváltak útjaik, két bajnokság mellett, a Magyar Kupa, a KK elnyerése és az örökké emlékezetes dél-amerikai túra fémjelezte működését. — Ezekre az időkre már én is jól emlékezem — meséli fia, dr. Tóth István. — A Ferencváros volt mindene. Amikor többéves frontszolgálat után Brüll Alfréd segítségével leszerelt, az MTK-ban mindent megkapott volna- Bár megélhetési problémákkal küszködött, nem hagyta cserben a csapatot. Akkor Blummal, Patakival, Takács I-el, ők az öregek mentették meg a klubot, nehogy a középszerűségbe süllyedjen. Edzői pályafutása alatt idehaza és külföldön is sok sikert ért el, mégis a Ferencvárosban eltöltött éveket hordozta magában a legmélyebben. Bár távozása, amelyet vezetői klikkharrok okoztak, benne is sok komoly sebet hagyott; az egyesület iránti szeretetét sohasem ingatta meg. Ezért vállalta el 1912- ben egy rövid időre a kátyúba jutott szakosztály igazgatását. A történetírás edzői működésének időszakát a Ferencváros második aranykorának értékeli. Milyen szerepe volt ebben az édesapjának? — Apám tudatosan készült az edzői pályára. Igaz, ebben befolyásolta az első nagy világégés is. Mérnöki tanulmányait, amelyet egy erdélyi rokon anyagi segítségével végzett, kénytelen volt abbahagyni. Ekkor érlelődött meg benne, hogy edző lesz. Tervszerűen képezte magát. A magyar, angol, német és olasz szakirodalom mellett nagy súlyt fektetett elméleti megalapozottságára, és különösen a pedagógiai, pszichológiai, orvosi tudományokból merített sokat. Gyakorlatban pedig — az egyesület engedélyével — kis csapatoknál „Apám a modern labdarúgást tanította” kísérletezte ki a tanultakat. Ö hozta fel pl. a 20-as évek elején a MÁV DAC elődjét. Mikor a Ferencváros edzőségét elvállalta, már kész koncepciója volt. ön szerint mi volt a lényege ennek a koncepciónak, és mi volt édesapja edzői ars poeticája? — A 20-as évek labdarúgása nagy változásokon ment át. A lesszabály megváltoztatása, a profizmus bevezetése új követelményeket állított a játékkal és a játékosokkal szemben. Előtérbe került a célfut- ball, s ezzel együtt az erőnlét, a gyorsaság, a fegyelem és a taktika kérdése. Apám felismerte ezeket a tendenciákat és edzésrendszerét eszerint építette fel. Edzésein, amelyeket egymásra épülő folyamatnak tekintett és mérnöki pontossággal előre megtervezett, egyforma súlyt kapott a technika, a taktika és az erőnlét, valamint az akarati, lelki felkészítés. Ezeket komplexen értelmezte és munkájában a változatosság, sokoldalúság és a differenciáltság érvényesült, ö alkalmazta először az edzéseken a tornát, a különféle segédeszközöket és a kiegészítő sportokat is. — Azonkívül arra törekedett, hogy a csapatot egységbe kovácsolja. Itt figyelembe vette az egyéni értéket, képességet, tudást, hajlamot, hogy az egységen belül a játékos azt értékesíteni, hasznosítani tudja. Nem ismerte a kötött posztot, mindenkinek azt kellett játszani, ahová a játék ritmusa sodorta. Ezért a csapat, mint jól olajozott szerkezet működött, állandóan mozgásban volt és bírta erővel. Ehhez igyekezett minél több játékost felkutatni és nevelni. Amikor eljött a Ferencvárostól, olyan második garnitúrát hagyott hátra (Háda, Toldi, Sárosi, Lázár, Táncos stb.), amely később a 100%-os csapat magját alkotta. Egy személyes kérdés; annyira hasonlít édesapjára, hogy az öreg fra- disták csak kis Potyának nevezik. Ez a hasonlóság öröklődött e más téren is? — A foci szeretetében igen, a tehetségében azonban sajnos nem. Fiatal koromban ugyan magam is játszottam, és különösen az olaszoknál ment jól a játék. Apám azonban a tanulást állította elém fő követelményként, s ez annyira lekötött, hogy a tartalék csapatoknál feljebb sohasem jutottam. Az edzői képesítést azért megszereztem. A felszabadulás után, 1948-ig az FTC- ben titkárként működtem, utána pedig több csapatnál edzősködtem. Amikor munkahelyemen vezető beosztásba kerültem, nem tudtam összeegyeztetni a kettőt, s az edzőséget abbahagytam. Kapcsolataim, baráti köröm azonban továbbra is a Fradi-táborhoz kötött. Most, hogy nyugdíjba mentem ismét több időm van a régi szerelem ápolására. Rendszeresen részt veszek az öregfiúk találkozásain, megmozdulásain, de elsősorban apám hagytékát kutatom. rendezgetem. Mit jelent ez az utóbbi, és miért csinálja? — Apám sok tekintetben úttörő edzői munkásságát senki nem vitatja, de hogy ez konkrétan mit jelentett még, nincs eléggé feltárva. Apám a játékosokról, edzéseiről, a mérkőzésekről rendszeresen feljegyzést, naplót vezetett. Ezek egy része azonban kallódik valahol régi barátoknál, ismerősöknél. Azonkívül kiterjedt levelezést folytatott kora szinte valamennyi hazai és külföldi szakemberével. Szeretném összeszedni volt játékosai, kollégái visszaemlékezéseit, valamint a róla vagy vele kapcsolatos hazai és külföldi sajtóanyagokat is. Úgy érzem, ezek összegyűjtése és feltárása nemcsak személyére, de az egyesület és az egész magyar labdarúgás történetére is forrásértékkel bírna. dr. Papp Károly Együtt Számos veterán sportolóról írtam az elmúlt évek során, s megvallom, nem egy esetben nagyon nehéz volt a feladat: megjeleníteni a 40—50 év előtt történteket, visszaidézni egy-egy kiemelkedő sportpályafutás legemlékezetesebb eseményeit. S még nehezebb a már eltávozottakról megemlékezni! De megéri a fáradtságot, hiszen olyan sportemberekről van szó ezekben az írásokban, akik a ma sportoló ifjúságának feltétel nélkül példaképei lehetnek. Közéjük tartozik a januárban elhunyt egykori kiváló teniszező, az FTC örökös bajnoka, Baumgarten Magda is. * * * Ülünk a Hernád utcai első emeleti lakásban az egyedül maradt férjjel, Singer Henrikkel. A múltat kutatjuk, a sokszoros bajnoknő örök szerelméről, a teniszről kellene beszélgetnünk. — Tulajdonképpen én is csak közvetett információkkal rendelkezem, legalábbis ami a feleségem versenyzői pályafutását illeti — bocsátja előre Singer Henrik. Az esküvőnk „A TÁMADÓ- FUTBALL HÍVE VOLT” Blum Zoltán, az FTC egykori balfedezete 1912- től 1925-ig 38 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben. A csupaszív játékos, korának egyik legjobb fedezete, kulturált játékával, s harcos küzdőmodorával erőssége volt együttesének. Nem csupán játékosként, edzőként is jelentős sikereket ért el, ő volt a szakvezetője az FTC-nek, amikor 1931—32-ben száz- százalékos bajnokságot nyertek a zöld-fehérek. Blum György — Blum Zoltán fia nem lett futballista. Játszott ugyan egy kiscsapatban, a XIII. kerületi Spartacusban, de csak amúgy kedvtelésből. Viszont hasonlóan édesapjához, ő is szerette a labdarúgást. így emlékezik a papára: 22
