Fradi magazin (2002)
Különkiadás - Kökény Beatrix
f elölt. A sidney-i döntőben az a dühítő, hogy egy nálunk gyengébb csapattól kaptunk kik méghozzá 6 gólos előnyről...!- Neked van sejtésed, hogy mi történhetett?- Igazán nincs... Az biztos, hogy amikor 6 góllal elhúztunk, a dánoknak már nem volt vesztenivalójuk, és ennek tudatában elkezdtek mindenféle brahis dolgokat meghúzni játék közben, és sorra bejött nekik. Bim-bam- pik-puk, amilyenek miatt egy pint tréningmeccsen szólna az edző, hogy na, azért nem kell szórakozni, ilyen százból jó, ha egy sikerül! - nos, a dánok ilyenekből szórtak három gólt, és mi ettől lebénultunk. Még mindig volt három gól előnyünk, és ezzel együtt dermedten bámultuk egymást. Akkor jött az a bizonyos időkérés, ami alatt egy kevésbé jó, rutinos, együtt lévő csapat is, mint mi, játszva összekapja magát, de akkor nekünk mintha nem is lett volna... Esküszöm neked, egyetlen mondatra, egyetlen mozzanatra nem emlékszem belőle. Átéltük azt a lidérces álmot, amire az ember azt gondolja, hogy a valóságban ilyen nincs: kerget valaki doronggal, te el akarsz rohanni, de közben érzed, hogy nem bírsz, csak egy helyben futsz... Most kiderült, hogy dehogy nincs. Nagyon is van. Csak míg az álomból talpig verítékben felébredsz, itt rá kellett döbbenni, hogy szertefoszlott életünk nagy álma...- Ugyanakkor pedig, ha a 8 között az osztrákok kivernek, akkor nem szólhatunk egy rossz szót sem...- Persze. Akkor, ahhoz az ő hülyeségük kellett, azt ők szúrták el, mi legfeljebb kaptunk az alkalmon. Azon a meccsen valóban több volt a szerencsénk, mint az eszünk... De a döntő ezzel együtt bosz- szant. Nem tudok annyira bölcs lenni, hogy azt mondjam: sebaj, ami ott visszajött, az itt elment... Lehet, hogy ez nem jogos...- De, nagyon is. Ez is egy dolog, meg az is, és az életben az egyik impulzus nem váltható ki, nem cserélhető be, nem alakítható át holmi matematikai táblázat szerint egy másikra. Az örömteli az örömteli, a bosszantó az bosszantó...- Érdekes, hogy az emberekben az a kép maradt meg, hogy az eredményhirdetésnél állok a dobogón, és vigasztalhatatlanul sírok. Emiatt hazaérkezés után sokáig lépten-nyomon vigasztalgattak. Még hónapokkal később is volt, aki odajött hozzám kedvesen, hogy ne sírjak. Furákat bámulhattam, mert mégsem illett volna mondanom, hogy az már rég volt, és azóta azért nem pityergek egyfolytában. Ő akkor látott először, és ez tört elő belőle.- Ez azért a szeretet jele...- Persze. Nagyon jól is esett. Persze, akadtak olyanok, akik máshonnan közelítettek. Rögtön hazaérkezés után meg voltam hívva egy iskolába. Felkészültem mindenre, hogy mit is kérdezhetnek majd, még az olimpia nevében a nebulók. Erre az első fiú azt kérdezte, hogy első látásra lettem-e szerelmes a férjembe?- Mire te...?- Hogy nem az elsőre... hanem a másodikra...-Azaz...- Az első találkozáskor - én a nagyokos - lányos zavaromban azt ecseteltem (Imre) Gézának, hogy minden balkezes lökött egy kicsit. A végén derült ki, hogy ő is balkezes... ez nem volt egy sikeres belépő. De a második találkozásra sikerült mindent tisztázni, és onnantól egyenes út vezetett a házasságig. Pádár és Farkas- Nem láthattalak téged balkézzel gólt dobni?- És ki mondta, hogy nem vagyok lökött?- Várjál csak egy picit... Nem, ha jobban belegondolok, valóban nem mondta senki...- Na látod...! Ettől függetlenül a bal kezem tök béna. Annyit megtanultam, hogy végszükség esetén valahogy beletaláljak vele a kapuba, de sok bal kezes bravúrmegoldást nemigen láthattál tőlem.- Van kedvenc gólod?- Még az előző olimpia bronzmeccsén. Három góllal vezettünk, de éppen jött egy kritikus időszak. Akkor sikerült elcsípnem egy labdát, és végigvezetve a pályán bedobtam. Amikor befúródott a bal felső sarokba, éreztem, megvan az érem.- Kedvenc meccsed?- A magyarországi világbajnokság minden mérkőzése. Csodálatos volt a légkör.- Kedvenc partnered?- Pádár Ildi és Farkas Ági... A Fradiban és a válogatottban sok mindent átéltünk már együtt.- Hiszel a szerencsében?- Ó, nagyon. Úgy kerültem annak idején a csapatba 17 éves fejjel, hogy ketten is megsérültek előttem, és nem volt kit betennie átlövőként Laurencz Lászlónak. Addig sok talentumot nem árultam el, akkor viszont a váratlan lehetőségtől - én sem tudom hogyan -, hirtelen megtáltosodtam, és szórtam a gólokat. Hű, nagyon élveztem...- Ma már nem élvezed?-Az előkészítést jobban.- Miért?- Akkor ketten örülünk. Aki dobta, meg én.- Ennyire jószívű vagy?-Többnyire.- És amikor nem?- Régebben. Amikor szakítani akartam egy fiúval, és nem tudtam, hogy adjam tudtára. Inkább szekálni kezdtem. Szörnyű lehetett.- Már nem vagy szekáns?- Nincs miért. Nem mondom, néha vannak vitáink, például amikor félórákat késik Géza, de egyébként nagyon jól megvagyunk egymással.- És szokott?- Persze. Mert olyan álmodozó, romantikus lélek, és rendre elábrándozik. Ugyanakkor meg ezt szeretem benne. Meg, hogy mindenhez ért, és mindent meg tud csinálni otthon. Én ugyanis reálisabb vagyok, de megcsinálni semmit nem tudok. Az külön szám, amikor ő kijön kézilabdameccsre, én pedig vívóversenyre... Halálra izgatjuk magunkat a másik miatt.- Most tényleg abbahagyod?- Bizony. Kész. Vége. Game over.- Csak rólad annyira nehéz elhinni, mert már annyiszor volt róla szó, aztán szerencsére mindig csináltad tovább...- Mert muszáj volt. Úgy terveztem, hogy az olimpia után abbahagyom, csak aztán megfűztek, hogy játsszak még a Fradiban, aztán, hogy na még az Európa-bajnokságon, aztán, hogy ha már úgyis, akkor még a Fradiban a kupameccsek miatt... így aztán szép lassan egy év bonusz lett a dologból...- Megbántad?- Nem, mert azért közben például sikerült nyerni egy Európa-baj- nokságot, ami nagyon jó dolog, meg jó volt az egész, de elég is. Az utazások már gyötrelmesek voltak- Volna még olyan, amivel rá lehet venni, hogy, na még egyet... ?- Nem. Az utazások a végén már különösen gyötrelmesek voltak. Hétvégeken már jólesett volna lustálkodni, bármivel bíbelődni odahaza, vagy a férjemmel valahova elmenni, ehelyett pakolhattam a cuccokat a táskába, és zötyögtem a buszban, például Orosháza felé... Ezt már egyetlen porcikám sem kívánta. A meccsekre is egyre nehezebben tudtam már ráhangolódni. Ha már ott voltam a pályán, akkor elfelejtkeztem mindenről, de előtte és utána több volt a nyűglődés. Szóval elég volt...- Nem fog hiányozni a játék?- Nem a pályán szeretnék már játszani...-Ó...I- Ez még csak terv! De mindketten nagyon szeretnénk már gyereket. Nem akartam erről beszélni, de igazából ez volt a legdöntőbb ok, amiért befejeztem a sportolást. Most már ez a nagy cél. Hogy gyerekek ugráljanak körülöttem.- Hányat szeretnél?- Minél többet. Az olyan jó! Aztán lehet, hogy eljutok addig, mint a kézilabdában.-Azaz?- Ha úgy alakulnak a körülmények, vállalok akár egy - hetest! 5
