Fradi magazin (2002)
Különkiadás - Kökény Beatrix
1 ^JSÉfir ff» Köké visszavonulót fújt Tavaly egyszer már elbúcsúztatták Kökény Beát. Bejelentette, visszavonul az olimpia után. Csakhogy az olimpiai ezüst és Pásztor sérülése után a Fradi vezetői rábeszélték, hogy húzzon rá még egy szezont. A szurkolók reménykedtek, s néhányan arra hivatkoztak: akinek korai halálhírét keltik, az hosszú életű lesz, azaz Köké talán sosem hagyja abba a kézilabdát. Ám a pénteki kupadöntőt követően, mégis befejezte.- Számunkra nem öröm a mai nap, mert be kell jelentenem Kökény Beatrix visszavonulását - mondta Maglódi Lajos, a Herz-FTC technikai vezetője, amikor egy hétközi sajtó- tájékoztatón a játékos búcsúmeccséről beszélt, kedden 16 órától a népligeti csarnokban Kökény csapatai (Építők, az 1992-2000 közötti FTC, a válogatott és a Fradi) játszanak kétszer tízperces meccseket. Novemberben is lesz egy búcsúmérkőzés, ezen a tervek szerint a válogatott az olimpiai bajnok Dániával játszik. Kökény mindenesetre vezetőként a Fradiban marad. Persze a vezetők és a szurkolók bíznak abban, hogy újra játszik majd, akár már családanyaként.- Akkor tényleg vége?- Valószínűleg most a győztes kupadöntőn léptem utoljára pályára - kezdte a búcsúzó Kökény Bea. - Nem hiszem, hogy még egyszer meggondolom magam, egyszer már megtettem.- Megbánta?- Nem, szó sincs róla. Megérte, hiszen végre sikerült a válogatottal is a csúcsra jutni, megnyertük az Eb-t. A nemzetközi kupagyőzelemről az Idén is lemaradtam, s a bajnokságot Is elveszítettük. Pedig a BL-elődöntőben a Viborg verhető volt, ml rontottuk el.- Előjött a dán fóbia?- Megijedtünk a nagy lehetőségtől.- A mérkőzés végén láttam, el-elpityeredik, ekkor érezte, hogy tényleg vége?- Az járt a fejemben, hogy több sanszom már nem lesz. Ideges voltam, mert elszúrtuk. No és kifejezetten rosszul sikerült a hét, hiszen előbb kikaptunk Dunaújvárosban, s elment a bajnokság. Persze a kupa kárpótolt volna, úgy gondoltam, hogy megéri, jó csere, ha a BL-t nyerjük meg és nem a bajnokságot.- A pénteki debreceni kupadöntő volt az utolsó fellépése: kezdődik a civil élet?- Kedden részt veszek a búcsúmeccsemen, aztán annyi. A többiekre még vár két edzés, én viszont másnap már pihenhetek. De nem lesz teljes a nyugalom, mert akad némi kötelezettségem, hiszen elnökségi tag vagyok a szövetségben és szeretnék a vízilabda Eb minél több meccsére kimenni. Júliustól a Fradi utánpótlás szakág- vezetőjeként és a felnőtt együttes menedzsereként dolgozom. És majd én rohangálhatok pénzért.- A csapat meccsein felül a régi társai közé?-Lehet, hogy ott leszek Szarkáék mellett, de valószínűbb, hogy nekem a pálya mellett akad feladatom.- Nem próbálták rábírni a folytatásra?-A csajok beletörődtek. Tudják, nagyon szeretnék már gyermeket, s remélem, egy év múlva érkezik is a baba. Ugyan többen is szeretnék, hogy szülés után visszatérjek, de ennek minimális a valószínűsége. Majd a gyerek sportol helyettem, ha akar, de nem erőltetem, persze szeretném, ha mozogna. Én viszont már csak amatőrként. Schiller Zsolt Kökény Beatrix (32 éves, férje Imre Géza párbajtőr olimpiai 3.) Kiemelkedő eredményei- olimpiai 2. (2000), olimpiai 3. (1996) -világbajnoki 2. (1995)- Európa-bajnok (2000), Eb. 3. (1998)- Magyar bajnok: 8 (Építők: 1989-91), FTC: 1994-1997,2000)- Magyar Kupa-győztes: 7 (Építők: 1992, FTC: 1993-1997,2001)- Az év játékosa: 1989,1991,1995- Magyar válogatottság: 245. 423 mérkőzésen szerepelt az FTC színeiben és 1299 gólt dobott. 6