Fradi magazin (2001)
2001. szeptember / 6. szám
Add meg a császárnak, ami a császáré Albert-születésnap előtt- Miért épp a Fradiba jelentkeztél?- Azért, mert a bátyám katonatársa Füles Jóska nagy fradista volt, ő javasolta. Ha ő nem fradista, talán sosem kerülök ide.- Milyen különös, hogy valaki, akinek a neve fél évszázada összeforr a Fradival, véletlenül került oda.- Azért nem teljesen véletlenül. Ha minden második magyar fradista, akkor annak elég nagy a valószínűsége, hogy egy hercegszántói újonc bátyámnak épp fradista legyen a barátja.- Kire emlékszel szívesen azokból az időkből?- Először is Manci nénire, a szertárosra, aztán Keller Jani bácsira, aki minden kedden megvette nekünk a tanulóbérletet. Monostori Karcsi bácsira - aki maga is válogatott játékos volt, Lázárral, Gyetvaival játszott együtt - ő volt az intézőnk hosszú éveken át, s úgy éreztem akkor is, most is úgy érzem, nélkülözhetetlen ember volt. Egy fiatal játékosnak a biztonságot, az otthonosságot jelentette. Ha azt mondják - s ezt éreztük mindig -, hogy a Fradi egy nagy család, akkor ezek az emberek voltak, ha nem is a családfők, de a családot összetartó erők, s meghatározó személyiségek. Vagy később az első csapatnál Barinka Károly, aki a borzalmas sáros cipőinket tisztította, és csalhatatlan biztonsággal összepárosította, vagy Balázs Laci, aki legalább harmincöt éven át intézte a vidéki utakat, a buszt, a szállodát, s aki most nyugdíjasként is itt van velünk. Aki nem élt benne, nem tudja, mekkora figurák ezek, s mennyit kell dolgozniuk ahhoz - ráadásul hibátlanul hogy a csapat gondtalanul utazhasson, játszhasson. Mi voltunk mindig a reflektorfényben, de mindig tiszteltük és szerettük azokat, akik a háttérben segítettek bennünket. A Fradi-család csak velük együtt teljes.- Sok szó esik az utánpótlásról, most azonban az utánpótlást többnyire idegenből vásárolt játékosok jelentik. Régen a Fradi ontotta a fiatal tehetségeket, az én emlékezetemben úgy él, hogy a Fradi nyerte szinte az összes korosztályos bajnokságot. Mi volt ennek a titka?- Az biztos, hogy nem a feltételek. Akkor egy héten háromszor volt edzés a Gyáli úti földes pályán, s nem ritkán egyszerre három csapat edzett rajta. Egyetlen kis füves pálya volt a mai birkózócsarnok helyén, s a labdahiányról ne is beszéljünk.- A labdahiány labdaéhséget szül, lehet, hogy ez kifejezetten kedvező állapot a játékosnevelésben?- Én inkább Száger Misi bácsira, Bozóki Jani bácsira, s a többi ifiedzőre tenném a hangsúlyt, mert mindent tudtak a futballról, a gyerekekről, s szerettek bennünket, akár a fiaikat. S azt hiszem, ha egy ifi edző ezeket tudja, mindent tud. Nagy előny volt az is, hogy majdnem minden ügyes gyerek az országban ide akart jönni a Fradiba, s a rengeteg toborzó erre lehetőséget is teremtett. Akkor már csak jó szemű edzők kellettek. És még egy: mi rendszeresen néztük a nagyokat, lestük Kocsis, Puskás, Bozsik és a többiek mozdulatait, s igyekeztünk eltanulni. Aztán: akkoriban havonta volt edzőmeccs az ifik és az első csapat között. Az öregek, Dékány doktor meg a többiek nézték, ki az, aki majd följöhet az első csapathoz. Nekem külön szerencsém volt, hogy Ka- pocsi Sándor után Tátrai Sanyi bácsi volt az edzőm az ifiben, aki később az I. csapat edzője lett, s amikor fölvitt, már mindent tudott rólam.- Ma viszont sokkal jobbak a körülmények, a Fradi pályáit az összes többi klub irigyli, egykori nagy játékosok oktatják, nevelik az új nemzedéket, miért csak ilyen kevés tehetség jön föl az első csapathoz?- Ma a gyerekek többsége tévúton jár. A szülő már a tíz-tizenkét éves gyereknek meg akarja venni a játékjogát, a 16 évesekről nem is beszélve. S a fiatal nem játékosnak érzi magát, hanem árucikknek. A focit pedig nem játéknak, hanem munkának. Figyeld meg, a korosztályos válogatottakkal még érünk el nemzetközileg jegyzett eredményeket, aztán 17 év körül minden megváltozik.- Mi az a minden?- A srácoknak eddigre annyi eszük már van, hogy igazodva a körülményekhez, teljesítmény nélkül akarjanak ellenszolgáltatást, de annyi még nincs, hogy tudják, ez nem vezet sehova, hogy így soha nem lehet belőlük nagy játékos. Ahhoz épp fordítva kéne gondolkodniuk. Először teljesíts, aztán várd az ellenszolgáltatást.- Hogy akkoriban ti mennyit kerestetek, nem kérdezem, csak azt, mikor vetted az első autódat?- 61-62-ben vettem egy használt Ford Taunust, akkor már több éve válogatott voltam.- Most milyen kocsid van?- Semmilyen. Tíz éve nem vezetek. A „vakondexpressz”-nél nincs jobb, minden nap ide szállít a Népligetbe, gyorsan és kényelmesen.- Manapság mintha nem, vagy csak igen ritkán születnének világversenyeken is helytállni képes játékosok. Hol van most egy Göröcs, Tichy, Sípos, Mészöly, Bene, hogy a korabeli fradista klasszisokról, világválogatottakról ne is beszéljek?- Azt hiszem, ma is ugyanannyi tehetség születik mint régen, de ezeknek ma már csak töredéke megy el focizni, s azok nagy része - mint mondtam -17 éves kora körül „eltéved”. S még valami. Akkoriban sokan jöttek vidékről hozzánk, még ifista korukban, s a legtöbbjük egész aktív pályafutása során nem változtatott klubot. Gondold végig: Mátrai, Fenyvesi, Orosz, Kertész, l/ilezsál, Horváth Gyuri, Novak Dezső, Rákosi, később Páncsics, Juhász Pista, Horváth Laci, Szőke Pista.-Akkor nem is voltak ekkora átigazolási pénzek, külföldre meg nem is lehetett szerződni.- Mások voltak a viszonyok, igaz, de átigazolni lehetett, csak nem volt divat másik NB l-es csapathoz átszerződni. Sőt,, akkoriban nem is volt szerződés a játékos és a klub között, csak az igazolás. Mégis ott maradtak. A közönség sem szerette a vándormadarakat. Természetesen az más dolog, hogy levezetésképpen a pályafutása végén ki-ki elment egy másik klubhoz. De amikor Göröcs Titi pályafutása vége felé elment Tatabányára, a szurkolók nagy transzparensre kiírták: Titi, visszavárunk.- Neked milyen nagyobb sérüléseid voltak? Hány meccset hagytál ki sérülés miatt?- Három komoly sérülésem volt. Egyik még kölyökkoromban ért, a jobb szabóizmom elszakadt. Ha jól emlékszem, négy hét alatt meggyógyult. Aztán 64-ben Komlón eltört a lábközépcsontom egy komlói védő jóvoltából. Hat hét gipszben, mondták az orvosok, de én három hét után levettem, s az ötödik héten már játszottam a tartalékban a Vasas ellen. Véletlenül Bundzsák is a fakóban játszott akkor, megrúgott ugyanott. Odajött hozzám, és elnézést kért, mire én azt feleltem, örülök neki. Hogyhogy, kérdezte. Mert nem éreztem fájdalmat - mondtam, vagyis most már biztosan meggyógyultam, 6
