Fradi magazin (2001)
2001. szeptember / 6. szám
Ünnepeljük együtt Albert Flóriánt! Bármennyire is szeretnénk néha az ellenkezőjét, gyorsan telik az idő, és az egykori klasszisok felett sem múlik el nyomtalanul. A magyar labdarúgás egyik legnagyobb egyénisége, a sportág egyetlen hazai aranylabdása, Albert Flórián rövidesen immár hatvanadik születésnapját ünnepli. Pedig még nagyon jól emlékszünk, hogy nem is olyan régen volt ötvenéves! Egy születésnap általában az ember magánügye, amit szeret a barátaival megünnepelni. Igen ám, de egy olyan kiváló sportember, mint a „Császár” születésnapja, különösen a hatvanadik, az egyszerűen nem lehet csak magánügy, arra odafigyelnek azok, akik látták játszani, de azok is, akik csak hallottak róla. Tíz esztendővel ezelőtt nagyon jól sikerült az Üllői úti stadionban rendezett születésnapi buli. A lelátón sok ezren tapsoltak újra Albertnek és a többi hajdani kitűnőségnek. A Ferencváros egykori sztárjának most is valami hasonlóval szeretnének kedveskedni a zöld-fehér klubban.- Úgy gondolom, nem lehet kérdéses, hogy a magyar sport kimagasló egyéniségei megérdemlik a megkülönböztetett figyelmet a magánéletük jeles eseményei kapcsán is - mondta Takács Tibor, az Ybl Tervező Kft. igazgatója, a rendezvény főszervezője. - Az egykori sikerembereket meg kell becsülnünk, különösen egy olyan korban, amikor a magyar labdarúgás és azon belül a Fradi sem dúskál a klasszisokban. Albert Flórián szinte az egész életét a Ferencvárosban töltötte, szó szerint ízig-vérig fradista, igazi szimbóluma ennek a klubnak és a magyar futballnak. Külföldön az emberek nagy többségének Magyarországról Puskás, Albert és a Ferencváros jut először az eszébe. Flórit hatvanadik születésnapján kötelességünk méltóképpen köszönteni, ezért elhatároztuk, hogy egy gálával tesszük számára emlékezetessé ezt a dátumot. A balul sikerült centenáriumi „ünnepség” után szeretnénk bebizonyítani, hogy egy jubileumot lehet szépen és jól is megszervezni.- Mikor lesz a gála, és milyen programok várják a szurkolókat?- Albert Flórián születésnapja szeptember 15-én, szombaton lesz, de mivel aznap bajnoki forduló van, ezért egy nappal később, vasárnap rendezzük az ünnepet. Az első esemény délelőtt tizenegy órakor lesz, ekkor avatjuk fel a stadion előtt a Centenáriumi sétányt. Erre az eredeti tervek szerint a jubileumi mérkőzéssel egybekötve került volna sor, de az ismert okok miatt ez is elmaradt. Úgy gondoltuk, ez a rendezvény méltó hátteret ad a sétány hivatalos megnyitásához. Ezt követően délben avatjuk fel a klubházban, a bejárat közelében Albert Flórián szobrát. Nagyon kevés sportolónak adatik meg, hogy még életében szobrot kapjon; nos, ha valaki, akkor a Császár megérdemli. Akárcsak Lisszabonban Eusebio szobra, Budapesten ez is egy látványosság lehet. Délután a stadionban folytatódik az ünnep, ahol mintegy két és félórás program vár a szurkolókra, akik - stílszerűen - hatvan forintos belépőkkel jöhetnek be. Öt óra tájban Hevesi Tamás vezetésével kezdődik a show, majd hatvan tizenegyest láthatnak a nézők. A labdát sportolók, más érdekes személyek és protokollvendégek próbálják meg bejuttatni a kapuba. Az igazi látványosság azonban ezúttal is egy mérkőzés lesz.- Kik lépnek pályára ezen a találkozón?- A magyar labdarúgást eddig egyetlen csapat képviselte a Bajnokok Ligájában: a Ferencváros, 1995-ben. A gála keretében ez az együttes játszik egy kétszer harmincperces mérkőzést a jelenlegi Ferencvárossal. A meccset a közelmúltban visszavonult Puhl Sándor vezeti. A BL-csa- patban lép pályára Hrutka János és Keller József, valamint Simon Tibor, akinek feladata a társaság összeszedése. Reméljük, a külföldön játszók közül minél többen el tudnak majd jönni. A kispadon természetesen Novák Dezső és Mucha József fog ülni, úgy, mint hat évvel ezelőtt.- Albert is ott lesz a pályán?- Igen, méghozzá háromszorosan! A meccs kezdőrúgását a legifjabb, az ötéves Albert Flórián végzi el úgy, hogy a nagyapjának passzolja a labdát, az „öreg” pedig támadásba lendíti a fiát, aki akárcsak annak idején, most is a BL-csapatban játszik. Az ilyen kezdőrúgásoktól eltérően ezúttal nem áll meg a játék, hanem a támadás közben a másik két Albert kifut a pályáról.- Albert Flórián hatvanadik születésnapjáról más módon is megemlékezhetnek a futballkedvelők...- Igen, augusztus végén jelent meg az Isten éltessen, Császár! című Albert-album, amely a Fradi világszerte ismert krónikásának, Nagy Bélának a munkája. Ezt a szép kiállítású, sok fényképpel illusztrált könyvet természetesen a gálán is megvásárolhatják a szurkolók. Margay Sándor 3