Fradi-híradó (1974. jubileumi szám)
MIÉRT SZERETEM A FRADIT Miért lesz valakiből tornász és nem focista? Hogyan lesz valakiből egyáltalán szurkoló? És miért pont egy bizonyos csapat szurkolója? A feleletekben gyakran szerepel a véletlen. „Azt mondták, menjek ki Kispestre, ha focit akarok látni, nem ismerem a pesti közlekedést, leszálltam az Üllői útnál. Amit láttam nagyon tetszett, soha többet nem utaztam tovább .., " Ilyen is van ... A többség persze már választ. S valamiért — választ. A hagyományokért, a jelenért, egy-egy nagy játékosért választ csapatot. S mindvégig kitart. Ki tudja miért, de tény — a szurkoló soha nem igazol át. Lehetnek rosszabbak az évek vagy sikeresek, a szurkoló — marad. Lehet a szurkoló elfoglalt, vagy ráérő nyugdíjas, bosszús vagy jó humorú, professzor vagy segédmunkás, a lelátón vagy tévékészülék mellett egyforma. Egyformán lelkes és egyformán — szakember. Tudja, hogy miért sikerült a győzelem, miért értékes egy döntetlen vagy miért balsiker egy kis gólarányú győzelem, hogy melyik! játékos milyen poszton ér a legtöbbet, ki tudta a legjobb szögletet beívelni. A szurkoló tud összehasonlítani, mérlegelni. Csak egyet nem tud: miért is választotta pont ezt a csapatot? Odaszegeztem a kérdést: Miért szereti a Fradit? Először csend, aztán tétova „csak”, kutatások emlékek között... Egészen pontosan így, ahogy alább következik. Sztankay István, a Nemzeti Színház művésze: — Miért szeretem a Fradit? Jaj, most valami frappánsat, valami tömör jót kellene válaszolni... Hm... (Volt valami kapcsolata a focival?) — Hát persze, hogy így kezdődött! ... Mint a legtöbb srác én is
