Fradi-híradó (1974)

1974. május

AKIK A TAGSÁGGAL FOGLALKOZNAK Minden sportegyesület­ben a legfőbb feladat a szakosztályok tevékenysé­gének összefogása, a spor­tolás feltételeinek biztosí­tása, az eredményesség. A klubok azonban nem lég­üres térben végzik tevé­kenységüket, hanem a szur­kolók sokezres táborának támogatásával, közreműkö­désével. így aztán döntő jelentőségű, hogy hogyan veszi ki részét a pártoló tagság a klub előtt álló feladatok végrehajtásából, a nevelési teendőkből, a versenyzők buzdításából. A Ferencvárosnál a pár­toló tagság szervezését, összefogását három tapasz­talt sportember, Németh Béláné, Simon György és Tóth Lajos végzi nagy szor­galommal, közmegelégedés­re. — öt éve végzem ezt a munkát zöld-fehér klu­bunknál — mondja Németh Béláné és szívesen teszem ezt a jövőben is. Talán a mi munkánk jelenti a leg­közvetlenebb kapcsolatot az egyesületi adminisztráció és az önkéntes szurkolótábor között. Ez az év különösen eredményes számunkra. 1974 első három hónapjá­ban megközelítően annyi tagfelvételi kérelemmel foglalkoztunk, mint egész 1973-as esztendőben. A je­lentkezők nem is titkolják, hogy bár régóta szeretik a klubot, de most, hogy új pályával rendelkezik majd az egyesület, a megnyitás­tól kezdve kívánnak állan­dó látogatói lenni az Üllői úti stadionnak. Ami az ál­talános tapasztalatokat il­leti: más években legalább­is úgy volt, hogy a tagdíj­fizetés mérete az új tagok jelentkezésének aránya nagymértékben függött a labdarúgócsapat eredmé­nyességétől. Ha Flóriék jól fociztak, ha a csapat a ta­bella élén állt, a rangadó­kon eredményesen szere­pelt, egyik napról a másik­ra meglátszott pénztári be­vételünkön, tagnyilvántar­tásunkon is. Mindjárt hoz­zá kell tennem, hogy a Fe­rencváros állandó tagságá­ra kihatással volt, hogy nem rendelkeztünk saját pályával. A Népstadion sohasem tudott igazi ottho­na lenni a zöld-fehér csapat­nak. 1972-ben háromezer kö­Simon György Tóth Lajos rül volt az állandó fizetők száma, ez az elmúlt eszten­dőben sem változott lénye­gesen. Az idén már, rövi­desen elérjük a kétezres taglétszámot. — Szervezőmunkánk el­sősorban a fővárosra irá­nyul — mondotta Németh Béláné. — Ez persze nem jelenti azt, hogy Budapes­ten kívül nincsenek szép számmal zöld-fehér szur­kolók. A szervezésben nagy segítséget kapunk a Fradi Híradótól, amely közked­velt a szurkolók között. Ke­resettek kis füzeteink, ame­lyek a szakosztályok életé­ről, bajnoki-, kupaeredmé­nyeiről számolnak be. Eze­ket ingyen adjuk. Látoga­tottak szurkolói ankétja- ink, amelyen legjobb spor­tolóink is megjelennek. Százhatvan-száznyolcvan szervezőnk társadalmi munkában üzemekben, in­tézményekben, hivatalok­ban baráti köröket vezet­nek. Számukra gyakran tartunk megbeszéléseket,' tájékoztatókat. A legjobba­kat emléklapokkal jutal­mazzuk. Tagságunk áldo­zatvállalásra is képes. Nem egyszer saját költségükön külön autóbuszokat indíta­nak a csapat mérkőzéseire. Levelekben küldik el meg­jegyzéseiket, észrevételei­ket elnökségünknek. Ere­jükhöz képest rendszere­sen fizetik a tagdíjat is. A minimális összeg öt forint, de sokan vannak, akik ha­vonta 50 forintot adnak az egyesületnek. 1973-ban több mint 250 ezer forintot fizettünk be a klub kasszá­jába. Ez az idén lényegesen több lesz. Mi mindent elkövetünk annak érdekében, hogy el­érjük a tízezres taglétszá­mot, ami a nagy egyesüle­tek között is csúcsnak szá­mítana. Nagyszerű figyel­messég elnökségünk részé­ről, hogy a legrégibb pár­toló tagokat „Ferencvárosi törzsgárdatag” jelvénnyel jutalmazza, ha tíz éve rendszeresen fizető szurko­ló. A legrégebbi támogató­ink azonban már több mint egy negyedszázada kitarta­nak az egyesület mellett. Németh Béláné, lánykori nevén Lamas Margit négy­szeres magyar gerelyvető­bajnok volt, résztvett 1934- ben a prágai munkásolim­pián is, majd amikor a Fe­rencvároshoz került, nem csak kosárlabdázott, hanem a szakosztályvezetői és ed­zői teendőiket is ellátta. A másik örökifjú ügyin­téző Simon György is gye­rekkora óta a Ferencváros szerelmese. A felszabadu­lás után tagja volt az ak­kori első vezetőségnek, te­vékenyen működött a lab­darúgószakosztályban. — Szép munkakör — mondja —, mert itt talál­kozunk szinte valamennyi FTC-szurkolóval, akik nemcsak fizetni jönnek be, hanem ismereteket is akar­nak szerezni szakosztálya­inkról. Érzik, hogy elnöksé­günk megbecsüli őket, ezért járnak be gyakran a klubházba, a műsoros es­tékre, filmvetítésekre, kiál­lításokra. Jó lenne megtar­tani azt a lendületet a je­lentkezőknél, amely ezek­ben a hónapokban tapasz­talható. Vidéken elsősorban Veszprémben, Balassagyar­maton, Hódmezővásárhe­lyen, Győrött, Miskolcon, Egerben rendelkezünk erős bázisokkal. — En különös örömmel válaszolok a hozzánk érke­ző levelekre. Munkások, fiatalok mondják el remé­nyeiket, várakozásaikat a zöld-fehér sportolókról. „Még Sárosi dr. játéka ide­jén lettem ferencvárosi szurkoló, írja például Mé- szer János karádi levélíró, és azóta — nem tagadom — értek örömök mellett csalódások is, dehát ilyen az élet.’’ Tóth Lajos hat évvel ez­előtt ment nyugdíjba mun­kahelyén és aztán került ide a tagnyilvántartásba. — Negyven éve izgulok már a Ferencváros sikerei­ért — mondja lelkesen — annak ellenére, hogy vidék­ről kerültem a fővárosba, mindig szerettem a zöld-fe­hér egyesületet. — Növekvő ' taglétszá­munk lelkesítő tényező — jegyzi meg. — Amikor én itt munkába álltam, 1968- ban talán ezer tagunk volt. Különösebb szervező mun­kát sem végeztünk, ültünk a klubban, és vártuk, hogy valaki jelentkezzen. Azóta megváltozott a helyzet, nö­vekedett a klub propagan­dája, az elnökség figyelme a pártoló tagság iránt és végre eredményt ér el az a törekvés, hogy újra saját pályánk legyen. — A leghűségesebbek most is a régi ferencvárosi­ak, és a fiatalok. Az előb­biek fizetik a legmagasabb tagdíjat. Ismerek például egy Ikarusz gyári lakatost, aki minden hónap elején 50 forinttal jelentkezik. Igaz, van olyan vezérigazgató is, aki öt forintot küld el. Mi minden fillérnek örülünk, nem az anyagi támogatás miatt, hanem azért, mert érezzük, hogy önként adott támogatás ragaszkodást je­lent a Ferencvároshoz, sportolóinkhoz. SIROKMANY LAJOS * Németh Bélórté

Next

/
Thumbnails
Contents