Fradi-híradó (1974)
1974. május
AKIK A TAGSÁGGAL FOGLALKOZNAK Minden sportegyesületben a legfőbb feladat a szakosztályok tevékenységének összefogása, a sportolás feltételeinek biztosítása, az eredményesség. A klubok azonban nem légüres térben végzik tevékenységüket, hanem a szurkolók sokezres táborának támogatásával, közreműködésével. így aztán döntő jelentőségű, hogy hogyan veszi ki részét a pártoló tagság a klub előtt álló feladatok végrehajtásából, a nevelési teendőkből, a versenyzők buzdításából. A Ferencvárosnál a pártoló tagság szervezését, összefogását három tapasztalt sportember, Németh Béláné, Simon György és Tóth Lajos végzi nagy szorgalommal, közmegelégedésre. — öt éve végzem ezt a munkát zöld-fehér klubunknál — mondja Németh Béláné és szívesen teszem ezt a jövőben is. Talán a mi munkánk jelenti a legközvetlenebb kapcsolatot az egyesületi adminisztráció és az önkéntes szurkolótábor között. Ez az év különösen eredményes számunkra. 1974 első három hónapjában megközelítően annyi tagfelvételi kérelemmel foglalkoztunk, mint egész 1973-as esztendőben. A jelentkezők nem is titkolják, hogy bár régóta szeretik a klubot, de most, hogy új pályával rendelkezik majd az egyesület, a megnyitástól kezdve kívánnak állandó látogatói lenni az Üllői úti stadionnak. Ami az általános tapasztalatokat illeti: más években legalábbis úgy volt, hogy a tagdíjfizetés mérete az új tagok jelentkezésének aránya nagymértékben függött a labdarúgócsapat eredményességétől. Ha Flóriék jól fociztak, ha a csapat a tabella élén állt, a rangadókon eredményesen szerepelt, egyik napról a másikra meglátszott pénztári bevételünkön, tagnyilvántartásunkon is. Mindjárt hozzá kell tennem, hogy a Ferencváros állandó tagságára kihatással volt, hogy nem rendelkeztünk saját pályával. A Népstadion sohasem tudott igazi otthona lenni a zöld-fehér csapatnak. 1972-ben háromezer köSimon György Tóth Lajos rül volt az állandó fizetők száma, ez az elmúlt esztendőben sem változott lényegesen. Az idén már, rövidesen elérjük a kétezres taglétszámot. — Szervezőmunkánk elsősorban a fővárosra irányul — mondotta Németh Béláné. — Ez persze nem jelenti azt, hogy Budapesten kívül nincsenek szép számmal zöld-fehér szurkolók. A szervezésben nagy segítséget kapunk a Fradi Híradótól, amely közkedvelt a szurkolók között. Keresettek kis füzeteink, amelyek a szakosztályok életéről, bajnoki-, kupaeredményeiről számolnak be. Ezeket ingyen adjuk. Látogatottak szurkolói ankétja- ink, amelyen legjobb sportolóink is megjelennek. Százhatvan-száznyolcvan szervezőnk társadalmi munkában üzemekben, intézményekben, hivatalokban baráti köröket vezetnek. Számukra gyakran tartunk megbeszéléseket,' tájékoztatókat. A legjobbakat emléklapokkal jutalmazzuk. Tagságunk áldozatvállalásra is képes. Nem egyszer saját költségükön külön autóbuszokat indítanak a csapat mérkőzéseire. Levelekben küldik el megjegyzéseiket, észrevételeiket elnökségünknek. Erejükhöz képest rendszeresen fizetik a tagdíjat is. A minimális összeg öt forint, de sokan vannak, akik havonta 50 forintot adnak az egyesületnek. 1973-ban több mint 250 ezer forintot fizettünk be a klub kasszájába. Ez az idén lényegesen több lesz. Mi mindent elkövetünk annak érdekében, hogy elérjük a tízezres taglétszámot, ami a nagy egyesületek között is csúcsnak számítana. Nagyszerű figyelmesség elnökségünk részéről, hogy a legrégibb pártoló tagokat „Ferencvárosi törzsgárdatag” jelvénnyel jutalmazza, ha tíz éve rendszeresen fizető szurkoló. A legrégebbi támogatóink azonban már több mint egy negyedszázada kitartanak az egyesület mellett. Németh Béláné, lánykori nevén Lamas Margit négyszeres magyar gerelyvetőbajnok volt, résztvett 1934- ben a prágai munkásolimpián is, majd amikor a Ferencvároshoz került, nem csak kosárlabdázott, hanem a szakosztályvezetői és edzői teendőiket is ellátta. A másik örökifjú ügyintéző Simon György is gyerekkora óta a Ferencváros szerelmese. A felszabadulás után tagja volt az akkori első vezetőségnek, tevékenyen működött a labdarúgószakosztályban. — Szép munkakör — mondja —, mert itt találkozunk szinte valamennyi FTC-szurkolóval, akik nemcsak fizetni jönnek be, hanem ismereteket is akarnak szerezni szakosztályainkról. Érzik, hogy elnökségünk megbecsüli őket, ezért járnak be gyakran a klubházba, a műsoros estékre, filmvetítésekre, kiállításokra. Jó lenne megtartani azt a lendületet a jelentkezőknél, amely ezekben a hónapokban tapasztalható. Vidéken elsősorban Veszprémben, Balassagyarmaton, Hódmezővásárhelyen, Győrött, Miskolcon, Egerben rendelkezünk erős bázisokkal. — En különös örömmel válaszolok a hozzánk érkező levelekre. Munkások, fiatalok mondják el reményeiket, várakozásaikat a zöld-fehér sportolókról. „Még Sárosi dr. játéka idején lettem ferencvárosi szurkoló, írja például Mé- szer János karádi levélíró, és azóta — nem tagadom — értek örömök mellett csalódások is, dehát ilyen az élet.’’ Tóth Lajos hat évvel ezelőtt ment nyugdíjba munkahelyén és aztán került ide a tagnyilvántartásba. — Negyven éve izgulok már a Ferencváros sikereiért — mondja lelkesen — annak ellenére, hogy vidékről kerültem a fővárosba, mindig szerettem a zöld-fehér egyesületet. — Növekvő ' taglétszámunk lelkesítő tényező — jegyzi meg. — Amikor én itt munkába álltam, 1968- ban talán ezer tagunk volt. Különösebb szervező munkát sem végeztünk, ültünk a klubban, és vártuk, hogy valaki jelentkezzen. Azóta megváltozott a helyzet, növekedett a klub propagandája, az elnökség figyelme a pártoló tagság iránt és végre eredményt ér el az a törekvés, hogy újra saját pályánk legyen. — A leghűségesebbek most is a régi ferencvárosiak, és a fiatalok. Az előbbiek fizetik a legmagasabb tagdíjat. Ismerek például egy Ikarusz gyári lakatost, aki minden hónap elején 50 forinttal jelentkezik. Igaz, van olyan vezérigazgató is, aki öt forintot küld el. Mi minden fillérnek örülünk, nem az anyagi támogatás miatt, hanem azért, mert érezzük, hogy önként adott támogatás ragaszkodást jelent a Ferencvároshoz, sportolóinkhoz. SIROKMANY LAJOS * Németh Bélórté
