Fradi-híradó (1972)

1972. augusztus

A 18 EVES MESTER­JELOLT Bercsányi Ottó szakosztályvezető­től hallottam, amikor arról is szó esett, hogy mindig, igy most is szí­vesen látják a sakkal komolyan fog­lalkozni kívánó gyerekeket, fiatalo­kat a csütörtöki gyakorlásokon. BAJNOKI ARANY így került fel a fővárosba és lett a Fradi-család tagja Perényi Béla. Te­hetsége most kezd kibontakozni, bár az érettségire készülés ebben az év­ben kissé visszavetette fejlődésében. Mielőtt felutazott volna a Békés megyei felnőtt bajnokságban har­madik lett. A Fradi színeiben tavaly a Kossá István-emlékverseny mes­terjelölt csoportjában szerezte meg a mesterjelölt címet, az idén febru­árban pedig megnyerte Budapest ifjúsági egyéni bajnokságát. — Mire a legbüszkébb, melyik küzdelme volt a legemlékezetesebb? — Legkedvesebb emlékem, hogy a veretlen bajnokjelöltet, tavaly a Bp. Honvédőt 9:5-re vertük a csa­patbajnokságban és az első nyert játszma az enyém volt. — És a folytatás? — Az idei bajnokság félideje után nem legjobban állunk — válaszolja, miközben Bercsányi Ottó megjegy­zi: „Elöregedett a gárda, jöhetnek a Bélához hasonló fiatalok." — Tagja vagyok az ifjú sági válogatott keretnek és remélem, nemzetközi ver­senyen is elindulok majd. De előbb a nyári ifjúsági bajnokságon szeretnék jól játszani. SPORT-E A SAKK? Ezt a kérdést tettem fel a beszél­getés végén Perényi Bélának. — Természetesen. A sakk sport, tudomány, művészet és játék egy személyben. Rendelkezik minden olyan követelménnyel, ami jellemző a versenysportokra. Itt még kifino­multabb a stratégia, taktika, álló- képesség, gyors elhatározási készség, csel szükséges ehhez a szellemi küz­delemhez, melyeket a játékos egyé­nisége a maga szájaíze szerint fej­leszt ki. — Eszményképe? — Ezt halkan mondom, nehogy a hazai nagymesterek meghallják. Játékstílusban Fischer, emberi ma­gatartásban, ellenfele, Szpasszkij a példaképem. De nekem még sokat kell tanulnom, ezért bújom Fischer könyvét, olvasom a Sakkélet mellett a német és orosz nyelvű sakkirodal­mat. KÖZÉRZET? — Tudom, hogy mire gondol — feleli nyíltan és őszintén. — Nem volt könnyű eljönni gyerekfejjel Szarvasról. De szerencsém volt, mert a Fradl-család azonnal befogadott, Idősebbekben és fiatalokban egy­formán igaz segítőkész barátokra leltem. Jól érzem magam, itt az új klubban otthonra találtunk. Majd ha meg lesz a pálya, akkor valóban sportparadicsomot talál az Üllői úton. Bízhatunk a fiatalember ítélő­készségében. Józanságát alkalmam volt még egyszer lemérni. A szomszéd asztaltól kártyacsa­ta zaja nyomta el nemegyszer be­szélgetésünket. És mikor egy negy­venszáz körüli vita fortisszimója lehetetlenné tette az eszmecserét, lélegzethez jutva megkérdeztem: — Ezt a szellemi tornát nem ked­veli? — Próbáltam már nem egyszer ultizni, de nem megy nekem. Ég és föld a különbség a két játék között, hiszen az ulti csak szórakozás és nem sport — nyújtott kezet búcsúzóul. TOLDY FERENC Az orvosnál — Foglalkozása? — Edző vagyok a Bun- desligában. A csapatom kiesésre áll. . . (A Kicker karikatúrája) KÉZILABDA 1X2 1 X 1. Mikor volt először bajnok az FTC női kézilabda csa­pata? 2. Mikor volt bajnok az FTC férfi kézilabda csapata? 3. Ki volt a férfi bajnokcsa­pat edzője? 4 Az 1971-es BEK mérkő­zések egyikét Budapesten a 1IG Koppenhága ellen játszotta női csapatunk. Mi volt az eredmény? 5. Mikor nyertek lányaink utoljára sportszerűségi ván­dordíjai? 1962 19«! 1966 1953 1955 1956 Elek Békán Mayer Gyulu Rezső Miklós ! 17:14 17:7 14:7 1968 1971 1970 \ A vízilabda 1, X, 2 meg­fejtése: X,X,X,X,X. A ké­pen: Felkai, Kulcsár, Amb­rus, Laukó, Kiss, Polyondi, Gyarmati, Fábián edző, Vö­rös, Kárpáti, Rázga, volt látható. A helyes megfejtő: Danki Miklós, Bp. XIX., Vörös hadsereg útja, 152. 13

Next

/
Thumbnails
Contents