Fradi-híradó (1972)
1972. január
dicsőségtábla 71 Andrea számomra nem interjú- alany és nem is világklasszis sportoló első sorban. Mindennapi valóság, az élet egy darabja, akkor is, ha esetleg hetekig nem találkozunk. A kedves papával pofonokat és passzokat váltottunk már az idők hajnalán, a régi Árpád gimnázium vízilabda csapatában és budai sü- völvények között e kettőnél szilárdabb kapocs el sem képzelhető. És ott voltam persze a kedves mama legképtelenebb világcsúcsánál, amikor egy óra leforgása alatt kétezer gyógynövény latin nevét sorolta fel a téli Lukács-uszoda langyos kőpadlóján. Andreáról, akkor még szó sem volf. Hát azóta persze többször is ... Négyéves lehetett akkoriban, Sá- rosi Imre kézenfogva vonszolta mindenfelé maga után. Sárosi Imre edző, nagypapa, lelkipásztor, szárazdajka, légiós őrmester s a jóég tudja mi minden volt Andrea mellett egy- személyben. Tán valami régi fényképért jöhettek fel a Képes Sport szerkesztőségébe. Andrea egy sárga hula-hopp karikát cipelt, mindig belebotlott és átesett rajta, mint valami amerikai burleszkfilm főszereplője még a hőskorból. Sárosi egyszerrecsak rászólt: — Andrea, énekeld el a pizsamát ... Kicsit végigfutott a hideg a hátamon. Sárosinak mindig voltak különös dolgai. A pizsamát elénekelni... no, istenkém. Különben sem szerettem a magukat produkáló kisgyerekeket. A maflaságukat, ahogy kéretik magukat, ahogy vastag és zsíros hangjukon rákezdenek végre valamire, ahogy belesülnek, ahogy bömbölve rohamnak a sarokba... brrr... De Andrea csak kipattant a szoba közepére, vigyorogni kezdett és már nyomta is: — Van nekem egy pizsamám, pi- zsu, pizsu, pizsamám ... A strófák között meg pörgette a hula-hopp karikát a derekán, mint egy kis őrült. Pár perc múlva összeszaladt a ház, a blőd kis dal tizedik, ANDREA HÁROM FELVONÁSBAN tizenegyedik és tizenkettedik versszakát már telt nézőtér előtt dobta be a művésznő. Fél óra elteltével kezdett egy kissé nyomasztóvá válni az ügy. Sárosi végül a karikánál fogva vontatta el Andreát a tett színhelyéről. Andrea vigyorogva lógott a karika túlsó végén és még a lépcsőházból is behallatszott vidor kis éneke: van nekem egy pizsamám, pizsu, pizsu, pizsamám ... Ügy alakult, hogy Barcelonában éppen a célvonal fölé kerültem a sajtópáholyban. A 100 női hát döntője szoros és rázós ügy volt. Ahogy a célba értek, Andrea megfordult, felnézett rám és a rettentő zsivaj közepette a szemével kérdezte: mi történt? Kicsit keservesen mutogattam ki az egyes pályára, hogy véleményem szerint ez a legbiztosabbra vett szám elúszott, Lekvejszvili az utolsó centiméteren megelőzte Andreát. Nem lehetett egyszerű ezt tudomásul venni, láttam az arcán egy keserves kis fintort. A következő percben aztán szívszaggató tempóban tette meg a nagy utat pokoliból a mennyországba és rögtön megint vissza. Mert riporterek rohantak a partra, Andreát kezdték fotózni. Andrea szélesen belemosolygott a kamerákba, hiszen a fotósoknak jó orruk van az ilyesmihez, akit ők fotóznak, az a bajnok. Bizonyára én tévedtem. Aztán hátat fordított a falnak, a túlsó partra esett a tekintete. A villanyújságra akkor írták ki a döntő eredményét: „1. Lekvejszvilií Szovjetunió ...” Nem lehetett egyszerű szívvel és gyomorral bírni ezt az érzelmi hullámvasutat, újra a felszínre vergődni egy nagy csalódásból. Így kezdődött Andrea számára a barce- lónai Európa-bajnokság. Elvesztette a legbiztosabb számát. Aztán kettőt fölényesen nyert. A kevésbé biztosakat. Aki pedig ilyesmire képes ... 1971 őszén a ^radi-klubházban rendeztünk nyilvános dumapartit, Éva, Andrea, meg én. Andrea csillogóan lila kötött nadrágot viselt a fehér blúzához, vagyis Dózsa-szí- nekben pompázva lépett olyan emberek elé, akik talán már Kossuth Lajos idejében a zöld-fehéreknek szurkoltak. Ezt aztán afféle baklövésnek tekintette s nem győzte kérni a bocsánatot. Szerintem készakarva csinálta. Mert ez a gyerek sosem választja a legkönnyebb megoldást. Talán próbára akarta tenni magát, sikerül-e így is belopóznia a szurkolók szívébe. Persze, hogy sikerült. A terem az első öt perc elteltével azonmód lányává fogadta volna Andreát. Elhangzott egy kérdés: — Úgy tudjuk egyesztendős edző- táborozásra hívták az Egyesült Államokba. Megítélésünk szerint ez jól szolgálta volna további fejlődését. Miért nem fogadta el? Andrea gondolkodás nélkül válaszolt: — Mert, ha utána esetleg világcsúcsot úszom, vagy nagy versenyt nyerek, akkor ez az ő dicsőségük is lett volna. Én pedig csakis idetartozom ... Automatikusan bejött a vastaps. Gyarmati Andrea egyébként két számban vezeti az 1971-es világ- ranglistát. 1972 nyarán olimpiát rendeznek Münchenben. PETERDIPÄL 15
