Fradi-híradó (1971)
1971. október
Leírhatatlan volt az öröm, végre ismét nagy nemzetközi tornát nyert a Ferencváros, özönlöttek a táviratok az Üllői úti pályára, s a legtöbben ezt írták: „Köszönjük, Tüske!” Aztán, irány: New York! A Ferencváros többhetes túrája újabb élményeket ígért. Jókedvűen szállt be a hatalmas gépóriásba, amely Amszterdam—London—Reykjavik és Montreal érintésével a hatalmas metropolisba röpítette. A 46. utca egyik luxusszállójában ütötték íel főhadiszállásukat, s az edzések, mérkőzések után ismerkedtek a Broadway hírességeivel, igyekeztek eleget tenni a sok meghívásnak. Egyik este nehéznek érezte a fejét, levegőzni indult a szomszédos utcákba. Éppen megállt egy női divatüzlet előtt, s azon töprengett magában, hogy lila vagy a türkizkék pulóver állna-e jobban Marikának. Egyszer csak mellé lépett valaki. — Sorry ... Mr. Fenyvesi? Elnézést ... A nevem nem fontos. Szeretnék beszélni önnel. — Velem? — Igen. — Tessék ... — Üljünk le egy italra. — Köszönöm — szólt Fenyvesi —, nem iszom. És különben is, fáj a fejem, sétálni indultam. — Jól van, rögtön a tárgyra térek. Nézze, Mister Fenyvesi, mi láttuk játszani... Az Egyesült Államokban most szervezzük az „európai futballt". Szóval... szívesen szerződtetnénk. — Szerződtetnének? Hogy képzeli?!. — Biztos, hogy az anyagiakban megegyeznénk. ötvenezer dollár elég? Vagy kevés? — Uram, ön félreért engem. Nagyon kérem, ne zaklasson ilyen... Az idegen mégegyszer próbálkozott, de kemény ellenállásba ütközött. Az amerikai szívós volt, de Máté néhány ügyes csellel lerázta. Ezt a kis intermezzót hozzátette a többihez, az olasz, a spanyol, a délamerikai ajánlatokhoz, mert hát sokszor csábították külföldre, hívták világhírű csapatokhoz, ajánlottak mesés összegeket. De az ő válasza mindig lakonikus és egyszerű volt: nem! Csak egyetlenegyszer hagyta magát „megfőzni”. De erről majd később... Ismét világbajnoki esztendő következett. Anglia fogadta 1966-ban a világ legjobb labdarúgócsapatait, s ezt megelőzően a magyar válogatott — idehaza és külföldön is — több próbamérkőzést játszott. Sajnos, nem mindig sikerrel. Így hiába várta nagy izgalommal 75. válogatottságát, csalódás érte. Zágrábban 2:0-ra kikaptak a jugoszlávoktól — nehezen lehetett megvigasztalni a jubilánst. TÜSKE Dr. Fenyvesi Máté regényes életútja (III.) Az előző fejezetekben a krónikás beszámolt egy fényes labdarúgó pályafutás első állomásairól. Fenyvesi Máté azonban nemcsak mint sportember törekedett a legjobbat nyújtani, szorgalmasan készült az életre is, állatorvosi diplomát szerzett. Közben egymást érték a nagy sportélmények: DélAmerika. New York, újabb világbajnokság, a 75. válogatott szereplés... Es elérkeztünk Fenyvesi Máté dr. sportpályafutásának végéhez. Máté úgy érezte, búcsút kell mondania az aktív szereplésnek. Személyében olyan sportembert ismerhettünk meg, akire mindig büszke lehet nemcsak a Ferencváros, hanem az egész labdarúgó társadalom. Az angilai utazás előtt még egy jelentős 90 perc következett, de ekkor nem gondolta még, hogy ezzel búcsúzik is a válogatottól. A Népstadionban Svájc együttese volt az ellenfél. — így álltunk fel: Szentmihályi — Káposzta^ Mészöly, Sóvári — Ma- thesz, Sípos — Bené, Albert, Farkas, Rákosi, és én játszottam balszélsőt. Olyan frissnek éreztem magam, mintha nem is 33, hanem csak 23 esztendős lettem volna. Ügy hiszem, élég jól ment a játék, boldog voltam, hogy bekerültem az „angliai csapatba” is. — A harmadik világbajnokságomon viszont csak nézőként vettem részt... • Óriási meglepetés a Népstadionban! Győr—Ferencváros 1:0. Fenyvesi a csaknem másfél évtized alatt, amit addig az élvonalban eltöltött, alaposan megedződött. Hozzászokott a kellemes és kellemetlen meglepetésekhez és ahhoz is, hogy ellenfelei több esetben nem kímélték. Ez a bajnoki találkozó viszont a szó szoros értelmében fájdalmas volt számára. Még csak néhányat ugrott az eredményjelző tábla hatalmas órájának mutatója, jóformán bele se tudott még melegedni a játékba, s talán először próbálkozott megindulni a balszélen. Egy csel, még egy csel s a nézők csak ezt hallották: „Jaj!” A kispadról az egész Fradi-„stáb” berohant a pályára; Máté fájdalmas arccal feküdt a földön. Megpróbálták talpraállítani, de egyelőre eredménytelenül. Megszakadt a játék, a közönség dermedten figyelte, hogy mi lesz Fenyvesivel, ölben vitték le a gyepszőnyegről, a partvonal mellett néhány percig ápolták, aztán visszatért, de csak egész rövid időre. Varsányi „becsúszó szerelése” sú- nyos nyomokat hagyott, nagy fájdalmat érzett. Amikor kicsit magához tért, egyre arra gondolt: „Vége mindennek!” Az orvosi diagnózis térdszalagszakadást állapított meg. Pályafutása legnehezebb hetei következtek, hosszú ideig nem tudott lábraállni, de a sok jóbarát, a sok látogató mindig nyugtatta: „Meglátod, hamarosan felépülsz...” így is történt. Tavasszal neve ismét ott szerepelt a ferencvárosi játékosoké között, s ha nem is minden mérkőzésen, de több találkozón újból magára öltötte a zöld-fehér mezt. Egy nap érdekes hírt olvasott a lapokban: „A magyar futball történetében ritka mérkőzés lesz Miskolcon. Az egykori híres Simonyiak és a család most futballozó fiataljai csapatot szerveztek, ök tizenegyen barátságos mérkőzésre készülnek.. Máté hamar „kapcsolt”. Mi négyen vagyunk: Józsi a Ganz-MÁVAG- ban, Laci Jánoshalmán, Misi a Kossuth csapatában, aztán az öcskösök, a komáék két fia ... majd csak megleszünk — számolta magában. De ki legyen az ellenfél? Hát ki lehetne más, mint Jánoshalma legjobbjainak válogatottja. Nem sokat töprengett, „hazaszaladt”, s szülővárosában nagy örömmel fogadták a várható érdekes eseményt. Összejött a „Fenyvesi-csapat”, a helybeliek százai szorongtak a pálya körül, s nem is tudták, kit bíztassanak. A Fenyvesieket vagy a jános- halmiakat? Lezajlott a „nagy rangadó”, s másnap Jánoshalma válogatottjának játékosai büszkén híresztelték: két gólt rúgtunk a Fenyvesi FC-nek ... Csak azt hallgatták el, hogy tizenötöt kaptak... „Én is már csak három évig akarok játszani...” — mondta egyszer a feleségének. S elérkezett a harmadik esztendő. A Ferencvárosban is bejelentette elhatározását: búcsúzik. Megpróbál12
