Fradi Híradó (1963)

3. szám

SZURKOLÓKRÓL - SZURKOLÓKNAK írta: Ortutay Gyula dr. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára CIKKET, ILLETVE NYILATKOZATOT kért tőlem a Fradi Híradó szer­kesztője. Nos, a nyilatkozatnak arról kéne szólnia, hogy mint mondhatok a szurkolóknak biztatásul, mit mondhatok a szurkolókról — kritikának. Mind a kettő nehéz, mert magam is szurkoló vagyok, s mint Fradi-szurkoló, elég messzi múltra tekinthetek vissza. 14 éves korom óta drukkolok a Fradinak, pedig Szegeden jártam iskolába és mint vidéki fiú, a pesti nagycsapatokat csak véletlen szerencse folytán láthattam. Barcs Sándor barátomról meg közismert, hogy az MTK szurkolója, szintén gyerekkora óta, és az már a szurkolóknak szóló példaadás, hogy soha nem vesztünk össze és soha egy rossz óra nem volt közöttünk. Hosszú érek politikai, szakmai munkája, régi jó barátság köt össze bennünket. AZ EDDIGIEKBÖT. IS KITETSZIK, hogy nem mint egyetemi tanár, nem is mint a Népfront egyik munkatársa vagyok Fradi-szurkoló, hanem gyermekkoromtól, folyamatosan kedves élményem ez. Talán még azt is el­mondhatom, hogy a negyvenes évek elején Barcs Sándorral együtt úgy éreztük, hogy a politikai becsület kívánja: aggódjunk a Vasasért és a Vasas­nak legyünk a szurkolói. 1945-ben, a felszabadulás után azt mondottuk egy­másnak: visszatérünk régi, kedves csapatunkhoz, hiszen a Vasasért most már mindenkivel. szabad harcolnia és a Vasas együttesét nem sújtják ellenséges rendszabályom MIT MONDHATOK ÉN A SZURKOLÓKNAK? Talán elsősorban azt, hogy a saját csapatunk iránti szeretet sohasem jelentheti a más csapatok elleni gyűlöletet, a saját csapatunk iránti szeretetnek sohasem szabad durva és rossz indulatokat felkevernie. A magyar szurkolókat általában nem is szabad ilyesmivel vádolni, hiszen nálunk az olyan botrányos jelenetek, amelyek az olasz, spanyol, dél-amerikai pályákon szinte otthonosak, nálunk ismeretlenek. A mi szurkolóink érezzenek együtt a játékosokkal a csapat küzdelmeiben, s ne csak akkor biztassák a csapatot, amikor egymás után rúgja a gólokat. Éppen a lehangoltább, fáradtabb pillanatokban álljanak a gárda mellé és segítsenek, akár a magyar válogatott játszik egy másik nem­zet válogatottjával, akár a Fradi küzd egy-egy bajnoki vagy nemzetközi klubtalálkozón. El tudom képzelni: mennyire lehangolja vagy még idege­sebbé teszi a játékosokat, ha a mérkőzés egy-egy nehéz periódusában saját szurkolóiktól hallják a füttyszót, az ellenséges közbekiabálást. Vagy esetleg éppen a teljes némaság töri le őket. AMIKOR TEHÁT FOKOZOTT LELKESEDÉSRE, a csapattal való együttérzésre hívom fel a figyelmet, ugyanakkor ismétlem: a ferencvárosi B-közép mutassa meg, hogy a sportban az ellenfelet megbecsüljük. Tud­nunk kell: a gyűlölet és a harag, mint mindenütt az életben, a sportban is rossz tanácsadó. Mindannyiunknak tudnunk kell, hogy a pályán a játékosok maximálisan igénybe vannak véve, idegileg is, fizikailag is. Roppant fizi­kai és szellemi megerőltetés az a 90 perc! A mai, modern futball az első perctől az utolsóig teljes erőbedobást, kemény, erős játékot kíván. A csapat tehát méltányosságot, megértést, a nehéz percekben viharos buzdítást vár a szurkolóktól. Ennek a szellemnek a formálását segítsék elő a Ferencváros szurkolói, s ha ez sikerül, akkor az egész magyar sportban —, ha szabad ezt a kifejezést használnom — az eddiginél is jobb közélet alakul majd ki. 3

Next

/
Thumbnails
Contents