Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 12. Griger Miklós: Népkirályság vagy diktatúra? (1937)
12. tisztázásának nélkülözhetetlen előfeltétele. Vagy ki kell operálni ezt a problémát Európa testéből, vagy meg kell oldani, de semmi esetre sem lehet ezt a tövist az eleven testben benne hagyni. Az államférfiak nem tudnak nyugodtan számolni, nem képesek komoly tervet alkotni, nem tudják a dunavölgyi népeket egymással megbékéltetni, mert folytonosan a királykérdésre gondolnak, és ez megzavarja összes tervezgetésüket. Nemcsak a kisantant és Magyarország között áll ott a magyar trón betöltésének kérdése, egyrészt mint szent vágyak és jogos követelések hídja, amelyen át a magyar nemzet el akar jutni a dicső múlthoz méltó jövőbe, másrészt mint féltve őrzött hatalmi érdek és a becstelenül szerzett zsákmány veszélyeztetője; hanem Ausztria és Németország, Francia- és Németország, Olaszország és Ausztria között is mint akarat és ellenkezés, mint reménység és elszántság, mint politikai szántás-vetést elősegítő és keresztező történelmi tényező. Berlin, Róma, Páris csakúgy foglalkozik vele, mint Budapest, Bécs, Belgrád, Prága és Bukarest. A kisantant kapaszkodik bele a legkomolyabb szívóssággal abba a szerencsétlenségbe, hogy a magyar nemzet a háborús vérveszteség lázában, belső ellenségei által megszédítve, forradalmi cselekedetekre ragadtatta magát, és felidézte az ősi összetartó erőnek a nemzet életéből való kikapcsolódását, a királyi hatalom gyakorlásának megszakadását. Szerencsétlenségünk állandósításához, a területünkön s népességünkön osztozkodott három szomszédos hatalom görcsösen ragaszkodik. Új hatalmi létük legfőbb biztosítékát éppen ebben látják. Nagyon kapóra jött nekik, hogy a magyar birodalom egyik tartóoszlopa kidőlt s azért nincs egyetlen tanácskozásuk, konferenciájuk, Európa számára való egyetlen megnyilatkozásuk, amelyben ne tiltakoznának az ellen, hogy a magyar nemzet életébe törvényes királyságot, ezt a fenntartó, egyesítő és szabályozó erőt újra bekapcsoljuk. Magyarország maradjon úgy, ahogy van. Vagy - ha nem tud király nélkül meglenni - válasszon olyat, akit ők is jónak látnak. Csak egy ellen tiltakoznak, csak abba nem nyugosznak bele, hogy visszaálljon Magyarországon a törvényes királyság, az ősi jog alapján Szent István koronájának ezeresztendős vonzóerejével és történelmi varázsával. Ezt a rájuk nézve végzetes veszedelmet, amíg lehet diplomáciai úton, szövetségi rendszerrel, a nagyhatalmak támogatásával, de ha ez nem elég, fegyverrel is el akarják hárítani fejük felől. A maguk javára, a maguk érdekében fenn akarják tartani azt, amit erőszakkal kicsikartak: a királyi hatalom gyakorlásának szünetelését, és ezen túlmenőleg a Habsburg-dinasztiának, a magyar királyi családnak a detronizálását. El akarják érni, hogy az idő múlásával olyan erkölcsi erő és történelmi gondolat sorvadjon el, amellyel szemben a szuronyok gyengék, az ágyúk hatástalanok és a repülőgépek tehetetlenek. Az ő számukra igenis van magyar királykérdés, mert jól tudják, hogy a szentistváni Magyarországon a Szent Koronában forrott egy nemzetté magyar, német, tót, szerb és román, hogy az az állam, amelyet a honszerző maFORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V. 219
