Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 9. Griger Miklós beszéde a sóskúti hősi emlékmű avatásán (1931)
9. ségnek, melynek magyart magyarhoz kell fűznie. Állítsatok emléket sírjainkra, legszentebb emléket: szeretetet, mely semmit sem sokall abból, amit tesz, mely enyhíteni akar minden nyomort, hegeszteni minden sebet, letörölni minden könnyet, mely ki akarja mutatni, hogy akik véreztek s meghaltak, nem véreztek és nem haltak meg hiába, hanem oly nemzetért, mely érdemes reá, mert fiai szeretni tudnak. Tanuljatok tőlünk! Mi a halálba mentünk, hogy ti éljetek. Van-e ennél nagyobb szeretet? Nincs, hisz maga Urunk Jézus mondotta: „Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mintha életét adja barátaiért.”215 Becsüljétek, szeressétek szent hitünket! Szeressétek az egyházat, hiszen anyátok. Szeressétek az Istenházát és istentiszteletet, az imát és szentségeket. Nincs szebb és édesebb e földön. Higgyétek ezt nekünk; mi ezt megtapasztaltuk életben és halálban, a háború pokolkínjaiban, égő honvágyban és rémes haláltusában. Ügy éreztük, hogy Isten lelke jár közöttünk, ki a szíveket érinti s az ajkakat nyitogatja, s kinek érintésére nincs az a kőszív, mely meg nem nyílnék és nincs az a néma ajak, mely ne suttogná: Istenem, Uram, irgalmazz nekem! Ne feledjétek, hogy nemzetünk pajzsa, horgonya s fennállásának titka a szent kereszt, mely a népáramok hullámaiban a hármas hegyen akadt fenn - ne feledjétek, hogy nemzeti eszményeink mind a kereszténységből valók, hogy a magyar korona szent korona, a magyar király apostoli király, a magyar zászló a Szent Szűz zászlaja, Magyarország Nagyasszonyáé! Ne hagyjátok el árváinkat! Utolsó gondolatunk gyermekeinké volt. Utolsó áldásunk reájuk szállt. Utolsó fohászunk nekik szólt. Hányszor gondoltunk rájuk messze idegenben, véres csatatéren! Milyen édes terveket szőttünk: hogyan nevelünk majd belőlük derék embereket, jó keresztényeket, becsületes polgárokat. De íme, nem így történt. Most reátok hárul e feladat. Teljesítsétek becsülettel! Özvegyeink, tanítóink, lelkipásztoraink: neveljétek s őrizzétek kétszeres gonddal apátián árváinkat! Kormány, nemzet és társadalom: önmagatokat becsüljétek meg árváink gondviselő szeretetével! Tiszteljétek az élő hősöket, volt bajtársainkat! Nekünk, kik életünket adtuk a hazáért, szobrokat emel, márványtáblákat állít, koszorúkkal áldoz a nemzeti kegyelet. Hálásak vagyunk e kegyeletért, de fáj a lelkünk, hogy csak rólunk, a hősi halottakról emlékeztek meg, de megfeledkeztek az élő hősökről, volt bajtársainkról, kiket a háború, melyben a fiatal életek hosszú sora úgy szakadt le a földre, mint suhogó kasza alatt a mezei virág, megkímélt, kiket a Gondviselés megtartott és hazavezérelt Doberdó, Piave poklaiból... Állam, nemzet és társadalom! A háború alatt biztattátok a magyar katonát, 215 Jn 15,13. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁR] EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V. 211
