Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 5. Griger Miklós beszéde az adonyi Zichy-centenáriumon (1929)
5. megvolt a fizikai erő, de hiányzott az erkölcsi erő. Ha Zichy Nándor politikája érvényesült volna, nem törték volna darabokra szét hazánkat, mint egy velencei tükröt, s nem kényszeríthettek volna minket olyan békére, melynek háromszázegynehány paragrafusa mindmegannyi skorpió tépi-marcangolja szívünket s lelkünket. S most felvetem a kérdést? Van-e szükségünk most Zichy Nándor elveire? Van, nagyobb, mint valaha. Igaz ugyan, hogy ma az állam nem agresszív, mert tapasztalatból tudja, hogy a krisztusi elvek nélkül nem bírhat ki nagy megpróbáltatásokat. Tény, hogy a keresztény világnézet az állami és társadalmi életben hódít s előrenyomul, de az is kétségtelen, hogy amíg terjed és virul a szociáldemokrácia, ama tan és mozgalom, mely egyszerre teszi a fejszét az európai kultúra sudárfájának két gyökerére, a keresztény és nemzeti eszmére, mely hivatalos okmányokban elismerte, hogy közte és a kommunizmus között csak a tempó kérdésében van ellentét, amíg kelet felől a moszkvai őrület fenyegeti az állami és társadalmi rendet, addig csak Zichy Nándor elveinek érvényesítésével kerülhetjük el a történelem legsötétebb korszakát... A katolikus erők szervezését, a katolikus öntudat ébresztését azonban más jelenség is sürgeti: azok a minősíthetetlen támadások és brutális sértések, melyek időnkint a magyar protestantizmus egyik vezető féríiának ajkairól elhangzanak. Ez az úr valóságos állandó készenlét a protestálásra; évek óta rendszeres és következetes támadásokkal hívja ki a katolikus magyarok türelmét és önérzetét, csinálja a gravaminális politik[át]119 és hadakozik buzogányával a csak képzeletében élő katolikus imperializmus rémségéi ellen; füle botját sem mozgatja a keresztény társadalom önvédelmi harcának riadóira a radikalizmus és szociáldemokrácia nemzet- és keresztényellenes hódításaival szemben, de amellett beteges ambícióval felszítja a hitvitáknak és kultúrharcoknak rég kihamvadt parazsát. Vannak a magyar protestantizmusnak más egyházi és világi tekintélyei is, akiknek szavában élénkebb színben csillannak fel a felekezeti érzelmek, amit mi zokon nem veszünk, nem vehetünk, hitfeleik pedig joggal elvárhatnak tőlük; ám ezek a protestantizmust nem dörgedelmekben, hanem lelkiekben élik, s éppen azért felszólalásaikból akárhányszor ama őszinte vágy csendül ki, hogy Krisztus keresztjének tövében találkozzunk; hogy a hitelvi különbségek mellett ne feledkezzünk meg arról, ami minket egyesít, a közös ellenségről - a hitetlenségről és erkölcsi züllésről - és a közös anyáról, a hazáról; ezek ha kritizálnak és bírálnak is, teszik azt olyan modorban, melyet európainak lehet nevezni, s olyan szándékkal, melynek jóhiszeműségéhez kétség nem fér. Nos, ezt ama úrról, kinek neve közszájon forog, nem állíthatjuk. Ahányszor velünk foglalkozik, pedig többnyire ezt teszi, mert felekezetének belső bajai ke119 Értsd: sérelmi politikát. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V. 165
