Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Függelék - 3. Griger Miklós beszéde a nemzetgyűlésben a földbirtokreform törvényjavaslat vitájában (1920)
3. joga eltörölni! - Igaz! Úgy van!— Zaj — Fangler Be'la: Nem is ő, hanem a rezsimje!) En örülök annak, hogy megtörtént. (Zaj.) Magam nem vettem benne részt. (Zaj.) Ugyancsak speciális magyar jelenség volt az, hogy amikor a születési és vagyoni arisztokrácia a főrendiházban kiváltságosán érvényesült, a képviselőház pártjait, is, majdnem kizárólagosan mágnások vezették, és pedig nem azért, mintha a középosztály rétegében rosszabb lett volna a politikai vezetésre képesítő szellemi termés, hanem - azt hiszem -, nagyrészt a vagyonnak - nem mondom, befolyása, de talán - varázsa folytán. Én, ha elismerem azt, mint ahogy elismerem, hogy a mágnások közül többen tudásuk, műveltségük és egyéni kiválóságaik révén érvényesültek, nem zárkózom el annak a kijelentésétől sem, hogy ezekre a főurakra nem várt küzdés, gond és küzdelem az életben, hanem mint nagybirtokosok és hitbizományosok gyermekei egyszerűen beleszülettek a neveltetés minden előnyébe, és gondtalanul szentelhették életüket az önművelésnek. Amíg emberek lesznek, mindig így lesz. De legalább törvényhozási úton nem kell az olyan intézményeket favorizálni, amelyek a műveltség megszerzését a vagyonnal öröklődő családi kiváltsággá teszik. A harmadik ok, amiért a latifundiumrendszer fenntartásáért nem lelkesedem, a latifundiumoknak még az erkölcsi felfogásban is kasztszellemet nevelő hatása. A t. Nemzetgyűlés tagjai bizonyára emlékeznek a néhai Papp Zoltán által leleplezett vesztegetési kísérletre, amely annak idején országszerte méltó felháborodást keltett. A nemzeti közvélemény akkoriban a vesztegetőt erkölcsi, capitis deminutio-val79 sújtotta, - a nemzeti kaszinóhoz tartozó vesztegetőt. És a nemzeti kaszinó? A nemzeti kaszinó, amely kártyaadósságai miatt elítélte és öngyilkosságba kergette a plebejus Jakabffy Tódort... (Gr. Széchenyi Viktor: Hamisan kártyázott!), kifogástalan tagjai közé sorozta a képviselővásárláson tetten ért grófot és a tanúkat szöktető cinkostársait. Azt is csak ezen kasztszellem mellett lehet megérteni, hogy a plebejus Éukács László rajtavesztett a sópanamán, ellenben haja szála sem görbült meg annak a gróf ministerelnöknek, aki a pénztár fölött, amelybe azok a pénzek befolytak, rendelkezett. (Mozgás.) És így tovább. Aki ezzel a kasztszellemmel még nem találkozott, az vagy nagyon keveset érintkezett az ezen kaszthoz tartozó emberfajtával, vagy pedig nagyon híján van minden polgári önérzetnek. Ez azonban mit sem változtat azon a tapasztalati tényen, hogy a latifundiumok kasztszellemet nevelnek, amely meglehetősen messze áll attól, melyet az evangélium vall és sürget. Hanem ez még csak a kisebb baj. Mi, egyszerű és szürke polgárok, a magunk erkölcsi világnézetének útján haladunk; ez a mi zsinórmértékünk, ehhez igazodunk, és eszerint ítéljük meg mások cselekedeteit, - az arisztokratákét is. A nagybirtok megítélésénél sokkal fontosabb szempontok alapján mondunk íté79 Leminősítés, a személyiség csorbítása, jogi értelemben jogképességének csökkenése — latin. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V. 131