Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)

Függelék - 2. Griger Miklós: Üdvözlégy Mária, Béke Királynője! (1916)

2. tunk, öreg emberek szavaiból értesültünk. De most átéljük a háború gyötrelmeit, ízleljük keserűségét, és fenékig ürítjük az Isten haragjának borával telt serleget... Hány sír hantolódott fel idejekorán, melynek nem kellett volna megnyílnia!... Hányán távoztak körünkből ifjan, üdén, egészségesen, fejükben ama szép jövő gondolataival, melyet tanulmányaik folyamán oly színesen, élénken, sokat ígérő­én festettek lelkűk elé, s íme, egy fejlövés - s a halál véres pecsétje halovány hom­lokukon véget vetett ábrándnak, jövőnek, karriernek... Hányán vannak, kiknek ifjú hitvesük csak nemrég nyújtotta kezét az oltár előtt szent és felbonthatatlan életszövetségre, s íme, buta golyó fúródott szívükbe, s megtörte élettársuk szívét is, mely sír, soká sír utánuk és sötétségbe merül... Siralomházzá, kórházzá, teme­tővé változott a nagy világ; fiatal életek hosszú sora úgy szakad le a földre, mint suhogó kasza alatt a mezei virág; a nagy kaszás véres kévéket köt össze, s holttes­tekből rak kazalokat; az anyaföld embervért iszik s emberhússal táplálkozik... A családok, a szeretet és boldogság fészkei, a gond és aggodalom fészkeivé váltak, s távoli sírok árnyéka esik reájuk... Féllábú, félkarú, szemük világától megfosztott emberroncsok vánszorognak; vér patakzik; keserű, égő, véres könnyek csordul­nak anyák, atyák, hitvesek, özvegyek, árvák, testvérek, mátkák szeméből... Be­teltek rajtunk Jeruzsálem szenvedései, s felzokog keblünkből a próféta siralma: „Elvette az Ur minden hatalmasaimat; összetiporták választottaimat; azért sírok én és könnyben úsznak szemeim; az én fiaim elvesztek, mert túl erős volt az ellen­ség.”58 Oly igazán elmondhatjuk: Jaj az anyáknak, mert magzataik ott halnak el messze idegenben; és jaj a gyermekeknek, mert nincs, aki kenyeret szegne nekik! Hát, édes testvéreim, ki segítsen itt? Ki gyógyítsa tört szíveinket? Ki gyújtson nekünk fényt a nagy feketeségben? Sötétséggel lelkűnkben s keserűséggel szí­vünkben hol s kinél keressünk erőt s enyhülést? Ha a gyermek veszedelembe sodródik, önkéntelenül elröppen ajkáról a jaj­kiáltás: „Anyám segíts!” Mi is, Mária gyermekei, Mária népe, Mária országa, ínségünkben és fájdalmunkban Anyánkhoz, Nagyasszonyunkhoz esengünk: „Anyám segíts! Mária, Mária, ne hagyd el népedet, védd meg nemzetedet!” Azért csendül fel most annyi millió Udvözlégy Mária a fényes, márványoszlopos, boltíves bazilikákban, s az egyszerű, igénytelen falusi templomokban, melyekben háborús istentiszteleteket tartanak a dúló csaták vérzivatarában járó testvérekért. Udvözlégy Mária! - e sóhaj fakad ezer szívből, ez üdvözlet lebben el ezer ajak­ról, ha körmenetek népáradatai esőben és verőfényben, szélben és forróságban Mária kegyhelyeihez zarándokolnak. Udvözlégy Mária! - ezt suttogják az atyák, kiknek lelke megremeg a gondolatra: Vajon viszontlátom-e daliás fiamat, atyai szívem büszkeségét, aggkorom támaszát? Udvözlégy Mária! - imádkoznak éj­jel-nappal az aggódó, gyötrődő, ezer sebtől vérző anyák édes fiaikért, kiknek 58 Jer 1,15. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V. 117

Next

/
Thumbnails
Contents