Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 tem minden embernek nyelvéhez való ragaszkodását, de a Bleier Kegyelmes Úr57 által indított hullámok mégis messze csapnak és a német hitközségek pasztorációjában nagy károkat okoznak. Bián az istentisztelet vasár- és ünnepnapon, valamint hétköznapon is mindig felváltva volt német és magyar. Ez ma is így van a téli hónapokban. A nyári, illetőleg azon hónapokban, amikor az iskolás gyermekek hétköznapokon is templomba járnak, elődeim alatt is mindig magyarul énekeltek. A különbség csak az, hogy mióta én Bián vagyok, Nagyméltóságod kegyes engedélyével vasár- és ünnepnapon kettő szt. misét mondok, egyet reggel 8 órakor, a nagymisét 10 órakor. A korai szt. misére jár az intelligentia, az iparos osztály, az uradalmi cselédség, és mások a gyári munkásság közül, akik németül nem tudnak. Járnak német ajkúak is, mert ez alkalmas a szentségekhez való járulás végett és az asszonyok számára, akik később főznek. A nagymisének hosszú voltára való tekintettel és a templom kicsinysége miatt az iskolás gyermekek is erre a szt. misére járnak — és ezen magyarul énekelnek. Ezen mindig 5-10 perces szt. beszédet is szoktam tartani, éspedig magyarul. Kivétel minden hónap 2. vasárnapja, amikor a 8 órai szt. misét Herceghalom pusztán mondom és minden hónap 3- vasárnapja, amikor az oltáregyleti tagok énekelnek. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy ezen az úton sikerült az intelligentiat és sok más embert is templomba szoktatnom. Nyugodt lelkiismerettel azt merném mondani, hogy Bián csak magyarul tudó pap is megfelelhetne kötelességének, és akkor talán nem volna civakodás, aminthogy boldogult elődöm is tudtommal nagyon keveset beszélt németül. A panaszos levélben ez is áll: „Kegyelmes püspök urunk megígérte bérmáláskor, hogy azon lesz, hogy a német anyanyelvet nem szabad elnyomni, de a mi fótisztelendő urunk csak azon van. ” Ezen említett bérmáláskor én még Budakalászon voltam, és így világos, hogy' a panasz gyökerei tulajdonképpen a forradalom utáni nemzetiségi izgatás idejére nyúlnak vissza: a katholikus magyarok elleni gyűlölet sokban hozzájárult ahhoz, hogy ezek inkább a református magyarokkal házasodtak össze, mint a katholikus németekkel. Ezelőtt három évvel 9 vegyes házasság volt, éspedig 5 a katholikus fél javára, 4 pedig a református fél javára, a múlt évben pedig csak 3 vegyes házasság volt, éspedig 2 a katholikus fél javára, 1 a református fél javára. Ezen szempontból sokszor megértésre kértem híveimet. Ez a túlzó német irány a culturelőadások körül is sok bajt okoz, mert Bleier hívei mindenképpen egy német kulturbund összehozásán fáradoznak, míg a főszolgabírói hivatal ezt nagyon nem jó szemmel nézi. így történik azután, hogy az egyik rész a papban német elnyomót lát, a másik pedig igen könnyen pangermannak mondja. A földreformnál is ártott magának a németség a katholikusság rovására, míg a reformátusságnak a magyarsága javára vált. A leventék ügye is sok nehézséggel jár, de mégis szépen halad előre. A felügyelő százados úr megkért, hogy vasárnap délután engedjem át az iskola termeit előadásra. Én ezt megtettem, de az iskolaszék legtöbb tagja nagyon zúgott miatta. Azt mondták, nem azért hozták rendbe az iskolát, hogy a leventék bepiszkítsák. Én próbáltam velük megértetni, hogy nemes, hazafias kötelességünk a leventéket támogatni. Vegyesvallású lévén a község, a pap számára nem nyílik az a kedvező alkalom, mint az egyvallású községben, de a 4 oktató közül 3 katholikus, és így azok útján vélem célomat elérni, ígéretet kaptam a szolgabíró úrtól, hogy rövid időn belül intézkedni fog, hogy a leventék kath. része a vasár- és ünnepnapi szt. misén testületileg vegyen részt. Itt azután módomban lesz a vallási és erkölcsi alapot megerősíteni. A litánia ügye már nehezebb dolog, mert a litánia 1/2 3 órakor van és akkor a 57 Bleyer Jakab. 64 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.