Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 A gyermekek minden első péntekre gyónnak. Az utána következő hittanórán szívátadást tartunk. Rövid fohásszal fölajánljuk szívünket Jézuskának: „Jézusom, fogadd el szívemet, és add, hogy életemben egy nap se múljék el, melyben ne szeretnélek tégedet!” Buzdítom őket, hogy napközben, tanulás közben is suttogják el ezen sóhajtást. Bármily kevés hívőm van, a gyóntatószékben minden nap leülök. Hozzászoktatom híveimet, ha valamelyik hozzátartozójukért szt. mise lesz, akkor azon napon az egész család gyónjon és áldozzon, s ajánlják fel a megholtjaikért. Úgyszintén születés és névnapjukon járuljanak a szentségekhez. Minden első pénteken hajnali 5 órakor ülök a gyóntatószékben, mert a fölnőttek csak reggel gyónnak és utána áldoznak. Nagy tömegek gyónnak Jézus Szíve ünnepén. Este pedig szentséges litániát tartottam. Még mint káplán, ahol csak megfordultam, halottak napján nagy gyóntatást tartottam. Községemben a halottak napját igazi ünneppé tettem, mondhatom, kevés kivétellel mindenki meggyónik, s szentáldozását fölajánlja a tisztító [tűzben] szenvedő lelkekért. Legyünk irgalmasak ezen szegény lelkekkel szemben, kik önmagukon segíteni már nem tudnak. Most már a fiatalság sem duhajkodik annyira. Vasárnapok éjjelén csendesen mulatoznak. Szokás volt náluk, hogy vasárnap éjjel a legények és leányok összefogózva végigénekelték a falut. Eleinte csak arra kértem őket, hogy a templom előtt ne énekeljenek, mert ez tiszteletlenség az oltáriszentségben köztük lakó Istennel szemben. Később már annyira jutottunk, hogy az utcán nem is énekelnek, csak a korcsmában. Különösen igen sok időt szakítok a fiú ifjúság számára. A levente egyesületnek elnöke is vagyok. Mondhatom, hogy a téli időben minden héten az összes előadásokat én tartom, s a gyakorlati katholikus életre nevelem őket. Ha nem volna annyira földművelő nép, nagyobb lelki eredményeket lehetne elérni. S nagyon elfog a szomorúság, amikor tapasztalnom kell, hogy népem kora tavasztól késő őszig hétköznap nem jár templomba, legföljebb 3 idős nénike van jelen, míg más helyeken a hívek reggelenkint várják a papot, aki krisztusi szelídséggel emeli fel őket a bűn gyötrelméből és vezetheti a Mennyei Atya ölelő karjaiba. Semmiféle egyesületben nem működhetem, mert oly csekély a híveim száma, hogy nincs itt munkatér. Életerős pap vagyok, ég a lelkem a buzgóságtól, s hála az égnek, nem is hozzám [sic!] képességem a lelkivezetésre, nekem pedig itt kell tespedni, ahol nincs is munka. Ennél nagyobb büntetés számomra nem létezik, kínoz a vágy Jézusnak sok lelket menteni, de én nekem nincs terem, ez csak olyan papnak való, aki megrokkant, avagy hivatalnoki módra gyakorolja lelkipásztori kötelességét. Azért e sorok mögül a legmélyebb alázattal kérem Kegyelmes Püspök Atyámat és Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóságomat, hogy adjanak az én buzgóságomnak és lelki tehetségeimnek megfelelő plébániát, ahol ezrek lelkipásztora lehessek. Községembe a következő újságok és folyóiratok járnak: Nemzeti Újság: 1; Magyarság: 1; Sonntagsblatt: 21; Vasárnapi Újság: 2; Barázda: 3; Szív Újság: 1; Katholikus Szemle: 1; Magyar Kultúra: 1; Katholikus Missziók: 1; Mädchen Zeitung: 1; Frauen Zeitung: 1; Wochenschrift: 1; Prediger u. Katheket: 1; Levente: 1. Balinka, 1926. dec. 31. Török István lelkész (Külzelen: 27! 1927. püspökségi iktatószám, „pp. 8. Jan. 927. ”érkeztetésijegyzet, „Lelkipásztori jelentés 1926. ” iratcím.) 56 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.
