Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 A Pesti Hírlap 9 példányban jár Fülére: a ref. lelkésznek, [a] ref. tanítónak, az aposztata bor­bélynak, az érvénytelen vegyesházasságban élő korcsmárosnak s 5 parasztgazdának, köztük két so­ha templomba nem jövő kath.-nak. A vasárnapi Újlap [sic!] 16 példányban, a Szív 9, Hangya 16, Népújság 9, Újbarázda [sic!] 10, nemzeti Újság 3 példányban jár. A temetőt az ismétlőiskolások munkába állításával befásítottuk, évek múlva igen kedves látványt fog nyújtani. Az iskolatermeket a veszprémi káptalan újjáalakította, most még a templomteret s a templom elhanyagolt belsejét kell rendbe hozni. Az előbbire már gyűjtjük a költséget, az ifjúsági színi­előadások jövödelmeit [sic!] erre tartalékoljuk. Isten kegyelmével, ha ő erőmet megtartja, s a jelentés elején említett tövist sikerül eltávolítani, az évek múltával egyre vigasztalóbb lesz ez a lelkipásztori beszámoló. Füle, 1927. febr. 1. Csúcs István plébános 71a. Gánt, 1924. Lisznyay Ferenc plébános jelentése, 1925. február 2. A gánti r.k. plébánia hivataltól. 8/1925. Nagyméltóságú és Főtisztelendő Megyés-Püspök Úr! Kegyelmes Atyám! Az alábbiakban bátorkodom híveimről, illetve azok hitéletéről szóló 1924. évi jelentést beterjesz­teni: Ami az általános hitéletet illeti, nem mondhatnám rossznak, bár nem tagadhatok le az egyes fer­de kilengések, egyes nagyobb hibák. Káromkodás [t], lopás [t], paráználkodás [t] mondhatnám fő bű­nüknek. Sokszor csodálkoztam azon, hogy híveim mily szívesen járnak templomba, s részt vesznek örö­mest mindenféle ájtatosságon - [azonban] a káromkodást s lopást nem tartják bűnnek. Fa lopás any­­nyira van, hogy szinte nem lehet kivételt tenni, s ha a csendőrök vkit kísérnek azon meg sem ütköz­nek. Lop a leggazdagabbtól az utolsó zsellérig. Restitutiot222 nem igen akar ismerni, de alig is van rá szükség, hisz legtöbb esetben megcsípik, s jól megbüntetik. Múlt évben is több példa alapján rámu­tattam e bűn káros következményeire, gyermekeiknek mutatott rossz példára, de hiába. Elismerik, hogy ez így van, de nem hagynak fel vele. A férfiak aránylag szépen járulnak a szentségekhez, karácsonykor 40-50%, húsvéti időben 70- 80%-a. Most karácsonykor kevesen voltak, mert tudták, hogy szt. missio lesz, s erre vártak. Egy férfi teljesen hitetlen, templomba nem jár, sőt családját is sokszor zavarja az imádságban. Orosz fogoly volt, s teljesen át van itatva a vallástalan eszméktől. Minden kísérletem, őt jobb útra te­relni, meghiúsult. Valóságos vallásgúnyoló. A férfiaknál jellegzetes, hogy egyik a másik után indul. Ha egy tekintélyes valamely jó cselekedetet végez, indul utána a többi. Különösen vonatkozik ez a szentségekhez való járulására. [... ] A férjes nőknél a múlt év nagy változást idézett elő. Akik eddig igazán tiszta s erkölcsös családi 222 Kártalanítás - latin. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 185

Next

/
Thumbnails
Contents