Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 32. Budakeszi, 1925. Miller József plébános jelentése, 1926. január 31. A budakeszi rk. plébánia hivataltól. Lelkipásztori jelentés az 1925. évről. Ami az elmúlt év hitéletét illeti, ámbár tavalyi jelentésemhez képest mélyreható változások nem történek, mégis úgy érzem, hogy az állami és polgári életben megszilárduló béke a erkölcsi világrend terén és a lelkekben nagyobb békét, nyugalmat, erősebb befolyást gyakorol. Az emberek visszatérve rendes foglalkozásukhoz ismét a régi, keresztény társadalmi viszonyokhoz mért lelki életet élnek. Ráérnek többet foglalkozni lelkűkkel, jövőjükkel, saját és családtagijaik lelki üdvösségével; ehhez képest aztán a templom látogatottabb, a gyónók, áldozok száma növekszik, a hívek kharitativ érzése növekszik, áldozatkészebbek, a felebaráti szeretet erényei nagyobb mértékben gyakoroltatnak, az Isten háza ékességével jobban törődnek, az egyesületi élet élénkebb, a jó szóra fogékonyabbak - szóval Krisztus él és uralkodik az egyesekben, családokban. Ez az én múlt évi tapasztalatom, és habár rengeteg a bűn, és az ördög nem alszik, a lelkipásztor bizonyos kis előnyhöz jutott a közelharcban. Nemcsak megtartotta a jól kiépített állásait, hanem néhány métert elő is nyomult. Különben majd az alább közlendő számok reálisabban és plasztikusabban rajzolják meg a helyzetet — ámbár a számok és statisztikák sem döntő bizonyítékok és lelkipásztori siker vagy sikertelenség nem a számokban fejeződik ki, hanem az isteni kegyelem működésében, amit kézzel megfogni nem lehet, hanem csak ott az örök bíró asztalainál felállított lelki präcizios mérlegek fogják megmutatni az eredményt. Az idén lehetőleg rövidre fogom ezt a jelentést, mert akármennyit írhatok, és ha köteteket írok is, úgy sem tudom összefoglalni és pláne a helyi viszonyok és emberek ismerete nélkül teljesen érthetővé tenni mondandóimat. Egypár főbb dolgot mégis előre kell bocsájtanom. Feltűnt, hogy az utolsó években nagy a hajlam a búcsújárásra, és hogy azokban szokatlanul sok férfiú vesz részt, pláne ha kevésbé frekventált helyekre indulnak. Utólag hallom odavaló papoktól is, hogy aztán ők idegenek közé elvegyülve, különösen az esti órákban meg is gyónnak és áldoznak - akiket itthon vajmi ritkán lehet látni a „speizegatter”-nél108. Az első gondolat persze az, hogy az idegen gyóntatót keresik, mert a saját papjuk nem népszerű, nincs bizalom. Pedig nem ez az igazi ok. Az igazi ok, hogy az emberek saját társadalmi körük megszólása miatt keresik a titokzatosságot. Lelkipásztori látogatásaim alkalmával szóvá tettem ilyen eseteket; aki gyónt, az titkolta még előttem is, aki nem gyónt az éppen azzal excusálta magát, hogy nem akarja, hogy az ő személyét emiatt pertraktálják109. De aztán az is keres valami titkos alkalmat, hogy meggyónhasson. A missio alkalmával is láttam, hogy az exponáltabb emberek az éj sötétjében, mikor csak az örökmécs égett a templomban, lopakodtak a gyóntatószékhez és a sötétség leple alatt el is tűntek a többiek szeme elől. Nemrégiben egy notórius szociáldemokratával beszéltem, és a gyónásra tereltem a szót: „Honnan tudja, esperes úr, hogy én nem gyónok? Látja az idén is kétszer gyóntam és áldoztam; de ha itten megtudják, pletykáznak, károm lesz belőle, mert nem tartanak elég jó demokratának!” Most egyeztem meg R Veremunddal,110 aki még nagyböjt folyamán fog nálam egy társával missi-108 Áldoztatórácsnál — német. 109 Szó szerint: vizsgálat alá vegyék - latin. Értsd: kitárgyalják. 1111 Schweighardt Veremnnd OFM.Cap. 100 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.
