Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
decemberben! Folyton jöttek, mentek a németek ágyúkkal, tankokkal; hol itt állították fel azokat, hol amott. Hát éppen elég volt! Most már nyugodalmasabb az idő. Kis károktól eltekintve mindenünk megvan. Az oroszok új cölöphidat építettek a Dunán, melyen már rendes közlekedés folyik. Munkámat rendesen folytatom, mint azelőtt. Az orosz parancsnok eljött hozzám tiszteletét tenni és megnyugtatott, hogy végezzem a dolgomat tovább is; ők azt akarják, hogy az emberek dolgozzanak, templomba járjanak, gyermekeiket küldjék iskolába; ők senkit, főképp a papokat, tanítókat, orvosokat nem bántják. Ha valami panaszom van, csak jelentsem neki, majd ő elintézi. Jó fél óráig volt nálam és elbeszélgettünk sok mindenről németül és tolmács útján. Mikor elment, búcsúzáskor ismét biztosított, hogy folytassam csak teendőimet továbbra is nyugodtan, és meghagyta, hogy robotmunkára papoknak, így nekem sem kell mennem. December 2 5-én éjjel a németek úgy eltűntek, hogy egyszerre csak azt láttuk, hogy nincsenek. Észre se igen vettük. Egyszercsak nem voltak. Azon a dec. 25-én éjjel (akkor már dec. 26-ra virradó volt) fél egy órakor két nemzetőr jött a pincébe értem, hol aludtam, hogy jöjjek velők a községházára, mert a falu körül van véve, és fogadni kell az oroszokat. Állandó gépfegyverezés hallatszott. Reggel nyolc óra utánig maradtunk együtt, de az oroszok nem jöttek, így hazamentünk. Tíz óra után azután hozzák a nagy hírt, hogy már a falu főterén vannak az oroszok. Én azonnal futottam a községházára; odajött a ref. lelkész is, a körorvos is és hárman kimentünk a főtérre, hol már beszélgettek az emberek az oroszokkal. Mi is odamentünk, párral kezet fogtunk, beszélgettünk és különösebb zaj nélkül megtörtént a dolog. Templomunk is ép. Semmi sem hiányzik. Az iskolánk azonban sok kárt szenvedett, nem ugyan az épületben. Sok minden elpusztult az iskola berendezéséből. Elvesztek az iskolai naplók, a tanulók beíratási anyakönyvei, elpusztult a padok fele, kulturális felszereléseink, könyvtárunk. Ilyen körülmények között csupán egy tanteremben tudtuk megkezdeni a tanítást februárban. Az iskolában voltak ugyanis beszállásolva: magyar és német katonaság, hungarista ifjak, a kistarcsai internáló tábor hajszoltjai a rendőrökkel és azok családtagjaival. Élképzelhető, hogy mi minden ment ott! A főváros, mint kegyúr, a múlt hónapban a kegyúri iskolát kimeszeltette, s a plébániaiak két szobáját és a kántortanítói lak egy szobáját szintén kimeszeltette. A plébánosi és kántortanítói fajárandóságot is kiutalta május hóban és a famennyiség már itthon van. November l-jétől április hó 9-ig egy menekült erdélyi plébános - Madarász János magyarszarvaskendi plébános - volt nálam a plébánián asszonynővérével és annak 12 éves fiával együtt. A pincében laktunk együtt. Odavittük le az ágyat, a szalont, a díványt és ott tartózkodtunk a kritikus időkben. Majd december 26-án az ebédlőbe hurcolkodtunk valamennyien, mert az irodám és hálószobám folyosóra nyíló ablakait a repülőtámadások alkalmával bezúzta a légnyomás. A fűtéssel is takarékoskodni akartunk. Közben velők egy időben még egy menekülő plébános - Juhász Ferenc, vitkai plébános - édesatyjával, nővérével és hozzátartozóival - valami öten voltak - szintén nálunk tartózkodtak tíz napig, és akkor tovább mentek. Hiába tartóztattam őket, hojgjy kár tovább menni, maradjanak itt nálam; a szigeten kevésbé lesz veszedelmes a harci helyzet; nem valószínű, hogy itt nagyobb harcok lesznek; felesleges és kilátástalan tovább menni - de ők nem maradtak. Most nem tudom, mi van velők. Madarász plébánosék azonban itt maradtak, és április 9-én indultak vissza Erdélybe, de még nem írtak. Mindezt felajánlottam még ősszel a jó Istennek, hogy óvja meg házamat, engem, szeretteimet a nagy bajtól. Bizony, nagy teher, költség volt ez nekem a megélhetési, élelmezési nehézségek közepette. És ezt minden ellenszolgáltatás nélkül tettem, ingyen. Úgy hogy most kifogytam a zsírból, lisztből, állatokból. De majd csak lesz valahogy. Még azt is meg kell írnom, hogy híveink példásan viselkedtek papjuk, templomuk, egyházuk mellett. A templomatyám decembertől kezdve, a kritikus időktől fogva március végéig 269
