Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
munkálásával mutatja ezt meg. Élelemmel is úgy ellátják, hogy nem kell nélkülöznie. Ő maga pedig helyes érzékkel úgy viszonozza ezt, hogy házról-házra járva ismerkedik meg híveivel. Szereti őket, és igen meg van elégedve helyével. Szentmisére járásukkal nincsen megelégedve. Asszonyok, lányok, gyermekek kielégítően járnak, legények férfiak csak gyéren. Azzal magyarázza, hogy a hétköznapi közmunka és robot miatt vasárnap is dolgoznak. Kántora nincs, hívei mégis kedvesen, szépen énekelnek. Litániák után ő maga tart velük énekpróbákat, külön a gyermekekkel is. Az eredményt másnap egy énekes gyászmisében láttam. Egy fiatal kereskedő volt a kántor, s orgona nélkül vezette a gyerekek és a nagyszámú nagylányok igen szép éneklését. Ebben a tekintetben Batta példa lehet minden egyházközségnek arra az időre, amikor esetleg nem lesznek kántoraink, talán apácáink sem, és akkor sem fogunk Isten tiszteleteink tartásában megakadni. Egyesületei közül a Kalász és a Kálót él és működik, az asszonyok részére az Oltáregyesületet készül megalakítani. Egyházközsége nemcsak papja eltartásán, épületei javításán dolgozik együtt, de két gyűlést is tartott már, amikor a közös teendőket beszélték meg. Iskolájukban április negyedikén kezdődött el a tanítás. Két hétig adminisztrátor, és egy polgárit végzett Kalász leány tanított, míg megérkezett Boton Róza és azóta ő tanítja délelőtt-délután az alsóbb osztályokat. A község vezetésében a kommunistáké a vezető szerep, van kisgazda és Szocialista pártuk is sokszorosan több taggal mint amaz. Pappal, egyházi intézményekkel szemben nagyon ellenségesek. Adminisztrátort a községi képviselőtestületbe is be akarták választani, azonban a kommunista elnök azzal ellenezte: a politika az mindig harc, a harc meg csúnya, abba ne vonjuk bele a papot. Az egyház földjeit meghagyták, még kísérletet sem tettek elvételre. Pap, templom, iskola, sekrestyés és harangozó részére igényelt földeket, föld hiányában valószínűleg nem kapja meg. Megnéztem még az irodát. Anyakönyvek megvannak, irattárt nagyrészt szétszórták és eltüzelték. Jelentésemmel vagyok Püspök Atyámnak Krisztusban engedelmes fia Dömötör István esp. pléb. Székesfehérvár-Belváros Kisteleki István esperesplébános jelentése, 1945. június 16. (SzfvPL No. 4504 - 433/1945, kézírásos) Nyomtatottfejléc: A SZÉKESFEHÉRVÁRI BELVÁROSI RK. PLÉBÁNIA HIVATALTÓL. 22 sz. 1945 Tárgy: kárjelentések Nagyméltóságú és Főtisztelendő Püspök Úr! Kegyelmes Atyám! Fiúi hódolattal jelentem, hogy a közelmúltban városunkat ért támadások következtében a belvárosi plébániát illetőleg215 a következő károk keletkeztek: I. Bazilika. Két tornyát s tetőzetét, kupoláit súlyos találat érte. Északi oldalon a templom fala belyukadt. Az ablakok tönkrementek. Az orgonák is megrongálódtak. Fehérneműkben kevés kár esett. Az eddigi leltározás szerint egy drb. ünnepi pluviálé eltűnt. II. A plébánia épületét komolyabb kár nem érte. Irodája rendben van. III. Egyházközségünk irodáját földúlták, iratai s kevés készpénze elveszett. 219 Értsd: illetően. 253