Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
1945. február 2-án reggel - misézni természetesen nem lehetett - a lakásom bejárata előtt 8 méterrel egy hatalmas, 100 kgr[-os] orosz repülőbombát találok, nem robban fel. Megnézem közelebbről, ráismerek azokra a bombacsomagok egyikére, amilyeneket kint Oroszországban a fronton igen sokat kaptunk mi magyarok az orosz gépektől. Az egyik hívem éppen erre jár - egyébként tolmács volt, mert más nem járt az utcán - s vele eggyütt [sic!] kiszereltem a kanócát és beledobtuk a kútba. A bombával pedifg] lapdázni [sic!] lehet azóta. 1945. február 4-én, Hatvanadvasárnap d. e. 10 óra tájban foglalták el harmadszor Sárosdot egyhetes kemény harc után. A most jövő csapatok azonban minden emberi érzésből kivetkőzött alakulatok voltak. Budáról jöttek. A plébániából azonnal kórházat csináltak, kidobáltak minden bútort az udvarra, az esőbe. Természetesen ami nekik tetszett, már el is vitték. Február 5-én feltörték a templomot és cca. 70 embert szállásoltak el benne. Arról, hogy a templomból valamit is ki tudjak menteni, szó sem lehetett! Feltörték az oltárokat és az elrejtett ruhaneműket megtalálták, természetesen elvitték. Pedig a javát rejtettem el a templomba. Sekrestyét feldúlták, az orgonát darabokra szedték és törték, zászlónyeleket földarabolták, szt. Antal és szt. József fejeit207 letördelték. A szt. Kereszt oltárán az ereklyét kifeszítették, a templom, sekrestye és oratórium ablakait elvitték. Engemet még a templom közelébe sem engedtek. Ez történt két héten át, február 20-ig. Február 20-án végre kitakarodtak, azonban a templom siralmas volt. Teljesen kifosztva és összetörve találtam mindent. Az új betonkupolához két kézigránátot [vágott] valamelyik orosz katona, és azon két 15 cm. átmérőjű lyuk tátong. Ekkor nagynehezen kitakarítottam a templomot magam, és elkezdtem újra a szt. miséket, de csak 1945. márciu[s] 3-ig, a viszonylagos nyugalom csak eddig tartott, a német újra itt volt a falu fölött két kilométerre. Ekkor újra kitiltottak a templomból, mert tüzérségi megfigyelő volt a torony. 1945. március 8-án kiürítették a falut. Én és családom engedélyt kaptunk az itt állomásozó gy. hadosztály parancsnokától, hogy nem kell elhagynom a falut. Azonban hiába volt a legmagasabb engedélyem, másnap d. u. 5 órakor puskatussal vertek ki bennünket a pincéből, ahol már három hete éjjel és nappal 44-en laktunk. Az egész környék itt volt az én pincémben, mely nem nagyobb, mint egy ötször hatos szoba. Növelte még gondjaimat, hogy 9-én reggel az egész Csillagmajori [sic!] cselédség bejött hozzám, hogy segítsek rajtuk. Volt velük sebesült, beteg, szopós gyerek, 80 éves aggastyán. Csillagmajorba, amely két kilométerre van a községtől, befutottak a német tankok, az oroszok azonban kiverték őket s a lakosságot kitelepítették. Velük eggyütt [sic!] voltunk 80-an. 9-én estefelé ezt a 80 embert - az édesanyámékkal eggyütt [sic!] - útnak bocsátottam Nagyhantos felé. Ekkor már a faluban nem volt 200 ember. A plébániáról nekem is - egy szál ruhában, mint ahogy voltam - mennem kellett. Először az állomás közelében húztam meg magam. Itt 1945. márc. 11-én vasárnap elfogtak az oroszok és azzal gyanúsítottak, hogy német kém vagyok, mert ezekben a napokban csapódtak az állomás környékére a német messzehordó ágyúk becsapódásai, keresvén az orosz messzehordókat. Bevittek a parancsnokságra, ahol tetőtől talpig átkutattak és rövidhullámú rádióleadó után érdeklődtek görcsösen. Az átkutatás után az állomás épületébe zártak, mialatt bent a plébániámat tetőtől talpig át és átkutatták, a pincét és a kocsiszínt felásták. A kocsiszínben megtalálták az elrejtett templomi és saját dolgaimat. Mi sem természetesebb, hogy soha nem láttam őket azóta. Kályháimat összetörték, rádi[ó]t gyanítva. Ugyanaznap este még egyszer kihallgatásra vittek, s néhány hívem garanciája mellett elengedtek azzal a feltétellel, hogy a községet azonnal el kell hagynom. A sárosdi állomásfőnök azonban elbújtatott, és négy napig ki sem mozdultam az állomásépületből. Amikor a messzehordó ágyús szd. visszavonult, akkor tudtam csak előjönni. Híveim azt hitték, hogy fejbelőttek, amit meg is ígértek. Ettől a naptól kezdve mindennap bejártam az állomásról a faluba. Azonban sem a plébániára, sem a templomba bemenni nem tudtam. 207 Értsd: a templomi szobraik fejeit. 232
