Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)

I. Dr. Németh László püspöki könyvtáros visszaemlékezése

Majd az egyik orosz nekem rontott, és elkapta két kezével az arcomat, mintha ki akarta volna tekerni a nyakamat. Egyetlen rántással kihúztam a kezéből a fejemet. Akkor valamelyik egy repesz által lehasított fahusángot ragadott fel, és elsőre úgy eltalálta a birétumomat, hogy az elrepült, akárcsak a labda, amivel a gyerekek hajdanában métáztak. Akkor az egyik rámordított:- Hajde!11 - Három géppisztolycső meredt ránt, és én futni kezdtem a kertben hátrafelé. Mekkora az emberben az életösztön! Azonnal kész volt bennem a terv: ha elhajtanak a kert végéig, levetem magam a várfalon. De abban a pillanatban újabb vezényszó:- Sztoj! - Máris újból mindhárman körülállták. Az egyik lerántotta rólam a télikabátot és motozni kezdett. Amint végighúzta reverendámon a kezét, a szokásos helyen, a bal nadrágzsebemben megtalálta a pénztárcámat. Rám kiáltott:- Pistuka! Davaj!12

Keseredett haragomban nem valami szép jelzővel illettem, de úgy se értette:- Marha, barom! Nézd meg!

Nem akartam magam a zsebembe benyúlni, mert hátha komolyan gondolja, és ő akar előbb lőni. Azért felhúztam a reverendámat és odanyújtottam neki a nadrágzsebemet. Belenyúlt és kivette a szép pénztárcámat. Nem tudom miképpen jutott birtokomba, de egyik legnagyobb kincsem volt, mert megmentette az életemet. Szép kényelmesen kinyitotta, az aprópénzt a földre borította, egy húsz pengőst kivett belőle, és a szvetterem zsebébe csúsztatta, a többi pénzzel becsatolta a pénztárcát és a zsebébe tette. (Ezalatt a 20-30 másodperces jelenet alatt úgy álltam, hogy láttam a palota konyha felőli bejáratánál a drága jó főnöknőnket, aki néhány hónap múlva a pincében végzetessé váló tüdőbajában meghalt, most pedig sírva tördelte a kezeit.) Erre a másik két pribék nekiugrott a pénztárcám elbitorlójának, hogy osztozzon a szerzeményben. Én viszont láttam, hogy itt az egyetlen alkalmas pillanat. Soha nem vettem részt futóversenyen, de most biztosan győztem volna. Mint a nyíl, be az oldalbejáraton a palotába szegény főnöknő mellett! Abban a pillanatban be is csuktam, illetve elbarikádoztam az ajtót. Ez a keresztfa ma is megvan zárként annál az ajtónál. A következő pillanatban az oroszok már dörömböltek is. Kinyitni nem voltam hajlandó. Lefutottam a magánóvóhelyre és kerestem Bergendyt. A kisinas síró hangon mondja, hogy nem tudja, nem lőtték-e agyon az igazgató urat, mert látta, hogy ütlegelik, akkor ő elszaladt, de egy lövést hallott. A magánóvóhelyből át lehetett menni a közös óvóhelyen [át] a kapu alá, onnan az irodák felé, illetve a palotából ki a térre. Átfutottam a városházára, de a városparancsnok még nem érkezett meg. Találkoztam a borbéllyal, akinek a nevét akkor sem ismertem, de a légónál teljesített szolgálatot. Elmondtam neki mi történt. Ketten mentünk vissza a palotába, és akkor találtuk meg Bergendy holttestét a középső irodában, a kályha előtt. Hanyatt feküdt, jobb kezét védekezőén maga elé tartotta, reverendája - a két alsó gomb kivételével - nyitva, tehát már zsebeit kiforgatták; és feje körül hatalmas vértócsa. Tarkón lőtték. Valószínűleg az a három pribék, aki engem ellátott az imént. Most mihez kezdjek? Sok időm nem volt gondol kodni, mert ahogy kinéztem a folyosón keresztül, láttam, hogy az emeletről egy kapitány lépked lefelé. Eléje siettem és magammal húztam, hogy megmutassam neki a hullát. Oroszul szóltam, imigyen:- Ruszki kultur!13

Sápadt, rezdületlen arccal mondott valamit, amit azonban sehogyse értettem meg. Intett, hogy várjak. Máris előkerített egy tagbaszakadt orosz közkatonát, aki egészen tisztán közölte velem a következőket:

11 Gyere - orosz.

12 Pistuka, add ide! - orosz.

13 Orosz kultúra - orosz. Helyesen: „ruszkaja kultúra" lenne.

22