Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
I. Dr. Németh László püspöki könyvtáros visszaemlékezése
- No, Laci, végre kimásztunk az adósságból. Karácsonyra kívánhatsz magadnak egy szép reverendát vagy télikabátot. - Elvitte a háború a télikabátot, de mérhetetlenül többet jelentett, amit főpásztoromtól szeretetben, papi lelkiségben kaptam. A pénzt pedig, 200 ezer pengőt értékes kegytárgyakkal együtt a pince falába rejtettem, ahonnan a harci események elvonulása és a viszonylagos biztonság után hiánytalanul elővettem. A pénz azonban jórészt addigra értékét veszítette. Számomra nevezetes dátumként szerepel mind a mai napig fogolykiváltó Mathei Szent János ünnepe: 1945. február 8. Előző nap megállt a püspökség kapuja előtt néhány tehergépkocsi. Szombathelyről érkeztek, a város ajándékát hozták a sokat szenvedett Székesfehérvár város lakói számára: 100 q sót. Valóban: Fehérváron kifogyott a só. A cukorról nem is beszélve. A szállítmányt kísérő hivatalos személy azzal ajánlotta fel a küldeményt, hogy ha a papok elfogadják és vállalják, hogy a lakosság között szétosztják, a sót lerakják; ellenkező esetben visszaszállítják Szombathelyre, mert nincs a városban semmiféle szervezet, amelyik felelősséggel átvenné. Kész volt a terv: Rakják le a sót - darabos kősó volt! - a ferencrendiek folyosójára, mi papok pedig vállaljuk a szétosztást. Hirdetést tettünk közzé a városban, hogy minden lakos a vásárlási könyvére - akkor ilyen könyvünk is volt! - kap egy-egy kg sót és minden csalást elkerülendő belekerül a vásárlási könyvbe a püspöki hivatal pecsétje. Elkezdődött a sóosztás!- Főtisztelendő úr, nekem dupla adagot adjon, mert én borivó ember vagyok, több sót fogyasztok! - így a jó felsővárosi gazda. Bővebben mértünk neki. A kora délutáni órákban javában ment a sóosztás, amikor valaki fülembe súgta:- Siess haza! Letartóztatják a püspök atyát. Csak igazolftatjás után engedtek be a csendőrök a palotába. Rohantam fel az emeletre. Egy csendőrtiszt jelenlétében a dolgozószobájában csomagolgatott a püspök atyánk. Vagy egy tucatnyi csendőr lepte meg a palotát. Mikor láttam a csendőrtisztet, nem állhattam meg, hogy ki ne fakadjak:- Hemzseg az országban az ellenség és egy védtelen öregember letartóztatására egy csapatot küldenek! - A tiszt egy szót sem szólt. Püspök Atya kérésére valamiért végig siettem a folyósón, amikor egyszerre suttogó hang érte a fülemet:- Laci! Megálltam, füleltem, hogy miféle mennyei hang ez. Mikor újból hallottam a nevemet, tisztán hallottam:- Itt vagyok a kaminlyukban! Kinyitottam a vas kaminajtót, és senki. Akkor szólalt meg Neményi hangja:- Itt vagyok! Alig láttam meg a sötét kéményben: ott állt egy jó előre kiválasztott, falba vert, jókora szögön. Előre számított erre a búvóhelyre. Mondtam neki, hogy maradjon, majd értesítem, ha eltűntek a pribékek. Napnyugta előtt indult el a gépkocsi püspök atyával, öccsével, Kálmán altábornaggyal, Büttner Ferenc kanonokkal, Fülöp Ferenc kispappal és a tucatnyi csendőrrel Várpalota irányába. Előhívtam rejtekhelyéről Neményit. Nehezen ment le a falat az együttesben elfogyasztott vacsorán. Bergendy, Bejczy, Neményi és én vitattuk meg főképpen Neményi helyzetét. A csendőrök azzal hagyták el a palotát, hogy Neményi holnap jelentkezzék Várpalotán a csendőrőrsön. Bergendy ajánlotta neki, hogy saját érdekében tegyen eleget az idézésnek. Bejczy és én ellenkező állásponton voltunk. Végül úgy állapodtunk meg - Bergendy tudtán kívül -, hogy Neményi gyalogszerrel elindul Várpalota felé, de a legközelebbi utcasarkon befordul a mellékutcába és lemegy a vasútvidéki plébániára Horváth Kálmánhoz, aki jó barátja volt és bátor pap, kész lesz elbújtatni. Másnap azonban újra megjelentek a csendőrök és keresték Neményit. Bergendy azt válaszolta, hogy elindult Várpalotára az idézés szerint. Csak mi tud-19
