Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
nák a községre, igen sok kárt okoztak úgy a házakban, mint emberéletben. A nép mind a pincékbe menekült és ott várta: mi lesz még? Az utcára senki sem mert menni. Pátereink mindjárt az első héten, ahogy csitult az aknázás hevessége, kimentek az utcákra és fölkeresték az embereket a pincékben, hogy miben lehetnének testi, lelki dolgaikban segítségükre. Karácsony éjjel a legnagyobb bombázás közepette egy órától fél 4 óráig kiment két atya, hogy utolsó kenettel legalább ellássa a haldoklókat. Attól kezdve minden pincét, amit föl lehetett keresni, reggel 6-tól 9 óráig fölkerestük fölváltva, hogy szentmisét mondjunk és megáldoztassuk híveinket, miután általános föloldozást megadtuk volna nekik azzal a föltétellel, hogy mihelyt lehet, rendes szt. gyónást végezzenek. Amit később el is végezték. Ebben a nehéz időben igen sok megtérés volt, sok régi gyónó békült ki a jó Istennel. Ekkor érte templomunkat aknatalálat. Meg zárdánkat is. Pár héttel később bedeszkáztattuk annyira, amennyire lehetett, hogy az eső be ne essen a templomba. Ablak persze egy sincs, részint akna, részint bomba röpítette ki őket. Később szeretnők persze ezt a sok kárt helyrehozni, ha lesz hozzá tehetségünk. Mint mindenki, úgy mi is pincékben aludtunk 5 hétig. Házfőnökünk, P. Tury Timótlí,l) karácsony előtt tüdőgyulladással megbetegedett, majd kilábolt belőlle [sic!], de karácsony után elővette a régi betegsége, a basedow, ideggyengeség lépett fel nála és ennek következtében január 14-én reggel 4 órakor csendesen elhunyt. Jól járt! Másnap szenteltem be a templomba[n], majd kivitettük a temetőbe és sírkertünkbe lett eltemetve. Ez is nehéz munka volt akkor. Ezen nehéz időkben volt egy pár ember, aki kitartott mellettünk. Pisch bíró, ki fáradtságot nem ismerve intézte ezen nehéz időkben a község ügyeit. Minden vezető ember elszaladt a veszély idején, Ő itt maradt és dolgozott, dolgozik ma is. Ugyanígy meg kell emlékeznem az egyetlen orvosunkról, dr. Pentz Istvánról, ki egymaga végzett olyan nehéz munkát, melyet máskor öt, hat orvos szokott végezni. Áldja meg a jó Isten érte. Hogy Mórott legalább kétszáz halottal nincs több, azt Isten után neki kell köszönni. Éjjelt nappallá téve operált, bombazáporban is. Sikerült neki kórházat berendeznie a polgári iskolába[n], majd a Dömötör-féle házban, most meg br. Trautenberg kastélyban. Meg kell emlékeznem még Bizey igazgató tanítóról169 170, ki mint tűzoltó parancsnok sok bajt hárított el azzal, hogy embereivel lokalizálta a tűzveszedelmet akkor, mikor mindenki félt az utcára menni. Februártól kezdve csendesedtek az állapotok, egész március 18-ig. Közbe[n] visszajöttek az elszaladt csapatok és vígan verték a mellüket, hogy így meg úgy lesz ezután, közbe[n] bizony mulattak, ahelyett, hogy komolyan készültek volna a nehéz napokra. Fiatal leventéinket elvitték Németországba, ma sem tudjuk: merre, s hol vannak. Az itteni népeket meg állandóan vitték a földekre sáncot ásni, mintha ez váltotta volna meg Mórt az elpusztulástól. Mennyi szidás[nak], veszekedésnek volt az okozója még ma is ez! Közben a népek kezdtek nyugodtabbak lenni és templomba járni. Igen szép vallásos élet fejlődött ki e pár hét alatt. Míg a magyar katonaság itt volt, ki kellett többször menni a frontra misézni, halottakat temetni. Külön kértek föl erre bennünket, és bizony többször komoly életveszedelemben voltak ott künn, míg az Istentisztelet tartott. Erre az időre esik a szegényházi dolog is. A szegényház az Árki út végén van, és ezt Karácsony táján már megszállták az oroszok, úgyhogy sem az apácák, sem a szegények nem tudtak Mórra bejönni. Borzasztó napokat éltek ott. Hol a német, hol az orosz szál[l]ta meg a házat, és több belövést is kaptak, sőt a kápolna is összedőlt, ott pedig pince sem volt, ahová menekülhettek volna. Igazán a jó Isten őrizte őket, hogy az apácák mind el nem pusztultak ott. A Főnöknő kapott szilánkot a karjába, melyet egy hét után tudott csak Pentz dr. kivenni. Már vártuk a halálát, olyan rosszul volt. Mikor megszűnt február elején a nagy aknázás, P. Konrád kiment az aknazáron és német őrségen keresztül hozzájuk, hogy megnézze: mi van velük? Pár nap múlva hazajött, és nem nyugodott mindaddig, míg Pisch bírótól nem kapott egy pin169 Kéziratban Túri alakban. 170 Bizey János. Kéziratban tévesen Bizzei alakban. 189
