Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
cét, hova a szegényeket be tudja hozni. Be is hozta Őket. Kétszer, háromszor ment ki értük örökös veszedelemben kocsival. így most itt vannak egy pincében a szegények az apácákkal, kiknek sok bajuk volt az oroszokkal, most meg a kórházba hívták meg őket itt Mórott. Március 18-án kezdődött a nagy betörés, miután az előtte való nap borzasztó ágyúzás, aknázás volt, úgyhogy igen sok ház pusztult el ekkor is. Ekkor már megint minden katona elment innen, és 18-án reggel megkerülték Mórt az oroszok és a Nagykovácsi féle majorba befészkelték magukat, pár óra alatt tovább mentek. Zárdánkba délután fél 3 órakor jöttek be, kenyeret és vizet kértek, megy egy zsebórát vittek el. Érdekes, bort nem akartak még akkor inni. Bezzeg ittak annál többet később, bár egy csepp se lett volna itt. Másnap azután jött a fosztogatás, mindent fölforgattak, összetörtek, nőket meggyaláztak - elég sokat (vérbajos is lett elég!), sokakat agyonlőttek minden ok nélkül. Kifosztották a Templomainkat teljesen, még az oltárterítőket is elvitték, nem beszélve a miseruhákról, úgyhogy két héten keresztül ruha nélkül voltunk kénytelenek misézni, míg végre előkerült egy miseruha és egy alba. Gyertyáinkat is elvitték, egy szál ég az oltáron, de ez sem soká ég. Baj van a miseborral is. Minden borunkat elvitték, és kihirdettük bizalmasan, hogy misézni csak úgy tudunk, ha hoznak misebort. És hoztak. Szt. misét húsvétvasárnap kezdhettük a Templomban végezni, attól kezdve mindennap mutattunk be. Közben meg kell, hogy említenem [sic! ], miszerint zárdánkat az oroszok lefoglalták kórháznak, ami azt jelentette, hogy két óra alatt ki kell üríteni, és mindent összetörtek. Sem ruhánk, sem élelmünk nem maradt, azt ettük, amit a kórházból a szakácstól munka fejében kaptunk. Két hét után a kórház elment, és nekiláttunk a romok eltakarításához. Még a templomban levő kriptát is feltörték. Széttépték az 1922-6 keresztelési anyakönyveket, és az 1937-44-es házassági anyakönyveket, meg a halotti anyakönyvek jó részét. Ezeket mielőbb szeretnék lemásolni a püspökség irattárából. Megnyíltak az iskolák is közben. Csak a nagy iskolában lehet tanítani. Az apácák iskolája, az újlaki iskola teljesen tönkrement, a vajali nagyon megsérült. Most májusban tartjuk a „májusi ájtatosságot”, melyen állandóan sokan vesznek részt. Istentiszteleteket mind a két templomban már a régi szokás szerint tudjuk végezni. A kath. kör épülete is alaposan megsérült, de reméljük, hogy rövidesen azt is rendbe tudjuk hozni. A halottak száma 254. Ebből agyonlőve van 92, bombasérülés miatt 124, a többi rendes halott. Nagy halottaink között van gr. Széchenyi Miklós171 és felesége, kiket mindjárt az első nap lőttek agyon hátulról. Továbbá dr. Szinig ügyvéd úr is. Még azt is szeretném szíves tudomásukra hozom [sic!], hogy Puszta-vámra sokszor mentünk ki segíteni, ill. mivel nem volt ott pap, istentiszteletet tartani, még a legnehezebb időkben is. Sok mindenünk elveszett, de élve maradtunk, és hiszem, hogy a jó Isten ezután sem fog elhagyni bennünket. Megfogadtuk püspök atyánk szavát, itt maradtunk híveink mellett, kitartottunk a legnehezebb időkben is. Utólag megjegyzem, hogy P. Kis Gábor atyát az orosz vezetőség megbízta a papság felügyeletével, mint járási esperest. Azt hiszem, ez csak mind formalitás. Ezekben voltam bátor vázolni a móri plébánia történetét ezen nehéz időkben. A jó Isten védjen, oltalmazzon meg bennünket és Hazánkat minden bajtól! Mór, 1945. május 15. a legmélyebb tisztelettel: P. Horváth Sylvester ideigl. administrátor 171 Eredetiben: Széchényi-alakban. Szemtanúk szerint a városszéli birkaistállóknál végezték ki őket, s napokig nem engedtek senki a holttestek közelébe. 190
