Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
áldozatok száma így is meghaladta a 20-at, de sok volt a sebesült is. Rengeteg ház egészen, sok részben megrongálódott. A plébánia és óvoda épülete is több találatot kapott. így többek között 21-én az esti órákban gránát esett a plébánia folyosóra, amelynek repeszdarabjai a pincelejárat egyik oszlopát kb. egy méter magasságban összetörték, az ajtó alsó részét szintén szétzúzták, sőt a pince alsó ajtójába befúródtak. Egy nagy darab pedig a pincébe esett, de az ajtónál szerencsére akkor senki sem tartózkodott, s így csak néhány edény törött össze. A pince porral lett tele, majd megfulladtunk, azt hittük, hogy itt a vég! Istennek legyen hála, senkinek baja nem történt. Dec. 22-én a reggeli órákban az orosz csapatok bevonultak a községbe. Mindenki fellélegzett! Ám az első napok rémes eseményeket hoztak. Erkölcsi és anyagi téren súlyos pusztulás ment végbe! Néhány nap múlva elcsendesedett a hangulat, megszűnt a lövöldözés, a front ugyanis elhúzódott. A községben azonban több ezer katona tartózkodott, akik miatt a lakosságnak állandó nyugtalanságban volt része. Sokat dolgoztak, de mégis kimerészkedtek az utcára, hogy egy kis friss levegőt szívhassanak. Szent Karácsony ünnepén éjféli misét mondtam a pincében, de csak 10-en, a pincelakók voltak jelen, a második misére már többen elmerészkedtek. Délután ki akartak lakoltatni a pincéből is, mert a plébánián a G.P.U. telepedett le. Nagyon szomorúan vettem ezt tudomásul és védekezni próbáltam, de a tiszt hajthatatlan volt. Átmentem +Ifj. Balogh László barátomhoz, aki jan. 22-én tragikus körülmények között meghalt, hogy segítsen rajtam! Nála volt ugyanis a katonai húsellátási központ egy jóérzésű kapitány parancsnoksága alatt. Valóban a jó ember átjött velem a szomszéd házba, ahol a leendő község parancsnok lakott. Itt nagy meglepetésben volt részem! A kapitány (a községparancsnok) mikor meglátott, otthagyta a társaságát és mosolyogva bemutatkozott; meghallgatva panaszomat rögtön átjött velem a plébániára és kieszközölte azt, hogy anyám, nővérem és én maradhattam a pincében továbbra is. Egy hónapig nem is volt semmi bántódásom, mert állandó őrség volt éjjel-nappal. Ez a csoport azonban fámat, szenemet és több bútordarabomat elégette; az állandóan változó foglyok (magyarok) is sok mindenben kárt tettek. Dec. 27-én közelebbről is megismertük a község parancsnokát, akinek sok jóindulatát többször is élvezte a község lakos[s]ága. A parancsnok összehívta a községben maradt iskolaigazgatót, orvost, pú. biztost, a plébánost és a ref. lelkészt, meg néhány polgári egyént és kinevezte őket községi vezetőknek. Karszalagot és igazolványt kaptunk, [...] szabadon mozoghattunk, más munkára igénybe nem vehettek. Igyekeztünk is a lakos[s]ágnak mindenben segítségére lenni némi közellátással, amit eleinte még lehetetett megtenni [sic!], mert húst is többször tudtunk kiméretni; igazolásokat az elöljáróság ajánlására adtak, az állandó „zabrálást” is sikerült a parancsnokság útján sokszor megakadályozni. Sajnos a parancsnok jóindulata a pusztítást és rombolást nem tudta megakadályozni. A parancsnok a harangozást is elrendelte, de csak egyszer harangoztunk és akkor is hat fegyveres katona berontott a templomba és engem letaszított egyikük a kórus lépcsőzetén, csak az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnom és menekülnöm, de utánam jöttek és bekísértek a harangozó legényekkel együtt az egyik házba, ahonnan csak a parancsnok útján szabadulhattam. Akkor aztán ő maga mondotta, hogy egyenlőre ne menjünk a templomba és hagyjuk abba az üvegezést is. A front ugyanis visszahúzódott és a keserves napok folytatódtak. A pusztulás állatban és bútorzatban mindig nagyobb lett. A lakos[s]ág elkeseredése is nőttön-nőtt, és a bizonytalanság miatt, meg az állandó robot miatt is mindenki rettegésben élt. A község vezetősége nem bírta az igényeket a kívánt munkaerő szempontjából kielégíteni, mert ahány ház volt, annyi parancsnok dirigált és már a hajnali órákban az ágyból hurcolták robotba a nőket és férfiakat egyaránt. A januári csendesebb időket felhasználtam és végigjártam híveimet lakásban és pincében, hogy vigasztaljam és megerősítsem őket. Ez a látogatás mondhatom nagyon sok lelki haszonnal zárult. Mindenütt igaz örömmel fogadtak és elárulták a megnyugtató érzést afölött, hogy 184
