Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
Szűzanya jóságát, hogy az egész területet oly kézzelfoghatólag segítette, minden hónap első szombatján szentséges nagymisével háláljuk meg. Ezekben bátorkodtam ismertetni a lezajlott eseményeket, és maradtam kiváló tisztelettel frater in Xro. P. Sebestyén M. Jeromos remetei lelkész Máriaremete, 1945. április 8. Martonvásár Tomecz József plébános beszámolója, 1945. június 23. (SzfvPLNo.4541 -450/1945, gépelt) Beszámoló a martonvásári egyházközség történetéről a háború utolsó hónapjaiban Az 1944. esztendő nyári hónapjaitól kezdve a martonvásári egyházközség élete eléggé bonyodalmas volt. A nagy légitevékenység nálunk is éreztette hatását. Bár bombázások itt nem voltak, mégis sokszor voltunk szemlélői szörnyű légiharcoknak. A vasárnapi szentmisék rendje a gyakori riasztások miatt felborult. A nagymise 4-5 esetben csupán a déli órákban volt megtartható, 2 esetben pedig csak délután tarthattuk meg a második szentmisét. Az őszi hónapok még több nehézséggel és teherrel jártak. Martonvásárt ugyanis sok katona szállta meg, magyar és német alakulatok egyaránt, akiknek elhelyezése és ellátása a község életét teljesen megbénította. Néhány száz kibombázott családtag is volt a községben, úgyhogy minden lakható épület el volt foglalva. A Kormányzó proklamációja után a nyugalom és biztonság úgyszólván megszűnt. Az utazás szörnyű volt! A vonatok bizonytalanul és nagy késéssel közlekedtek. A kényszerből utazók mindennemű járművet igénybevettek, amihez éppen hozzájutottak, mindamellett a nagy gyalogtúrák sem maradtak el. A totális háborúba való belépés egyik szomorú ténye, hogy leányainkat is kirendelték sáncásásra, akik otthonuktól távol 2 hetet is töltöttek a legszörnyűbb körülmények között. Sem fekvőhelyük, sem tisztálkodási lehetőségük nem volt. A hangulat roppantul elkeseredett volt. A közmunkát is elrendelte a hatóság, amely alól csupán a nyilas községvezető és főjegyző voltak kivéve. A kötelező roboton a plébános is részt vett. December havában a szokásos „Rorate” miséket az elsötétítési rendelkezés miatt nem tudtam beállítani, de nem is tudtuk volna megtartani a szentmiséket, mert a belövések mindig gyakoriabbakká váltak. Már dec. 5-én akna robbant a templom tövében; az ablakok mind betörtek, sőt a szilánkok két ablaktokot is megrongáltak. Az Oltáriszentséget akkor az óvoda kápolnába hoztam át, ahol 8-án még miséztem, de csak 8 órakor, mert a sűrű lövöldözés miatt a második szentmisét megtartani nem lehetett. A kismisén is csak nyolcán voltunk. A lakosok nagy része ugyanis már óvóhelyeken töltötte a 7-i éjszakát. 8-án a déli órákban a németek nagyobb páncélos erőt vontak össze a Dreher-kastély parkjában és a templomok előtti fás részben. Délután 4-5 óra között erős szovjet bombázó kötelék támadta meg a páncélosokat, nagy pusztítást végezve nem csak azokban, hanem a környékbeli lakóházakban is. A plébánián és az óvodában az összes ablakok betörtek és a tetőzet is alaposan megrongálódott. Másnap az Oltáriszentséget áthoztam a plébánia pincéjébe, ahol az Úr Jézus egészen a húsvét utáni nyugalmasabb időkig lakott. A lakosjsjág nagy része addig szintén a pincékben volt. A szentmiséket is vasárnaponként ugyancsak a pincében végeztem, bizony kevés hívő jelenlétében, mert az ágyúzás és sűrű aknázás az életbiztonságot nagyon veszélyeztette. Az 183
