Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
I. Dr. Németh László püspöki könyvtáros visszaemlékezése
Ferenc tisztviselőt és feleségét, Arany Mária tanítónőt és édesanyját, stb. 20-22 személyt. A közös óvóhelyen is lehettek kétszázan-kétszázötvenen. Szenteste püspök atyánk misézett a magánóvóhely kápolnájában és megpendítette a gondolatot, hogy a szegény megriadt hívőseregnek is jó volna karácsonyi szentmisét bemutatni az óvóhelyen. Boldogan ajánlkoztam. Azonnal rögtönöztünk oltárt, az oltárkép az A. C. által az óvóhelyek számára sokszorosított, kezét népe fölé oltalmazón kiterjesztő Jézuska volt. A nővérek a kápolna legszebb fehér miseruháját hozták le. Magam is mélyen megrendülve léptem oltár elé, a megriadt hívő sereg pedig el-elcsukló hangon kezdte énekelni a „Mennyből az angyalt”. Bejczy a nép közé vegyülve vezette az éneket Fülöp Ferenc kispappal együtt. Amikor az ostya fölött elmondtam az átváltoztatás szavait, mintha az óvóhely lejáratától zaj szűrődött volna be. A bor átváltoztatását már kénytelen voltam sietve recitálni, mert észrevettem, hogy mögöttem orosz katona törtet az oltár felé, majd hangoskodni kezd, úgyhogy az átváltoztatás után kötelező térdhajtást már csak félig sikerült elvégeznem, mert vállamat egy kar megragadta, penderített rajtam, hogy majdnem elestem. Ott állt előttem egy handabandázó orosz tiszt, revolverrel a kezében. Olyasmit olvastam ki a taglejtéséből, félig értett szavaiból, hogy ő major5, én pedig mit szédítem itt a népet, és nyomatékül fejbe vert fegyverével. A hívősereg közül egyesek megdöbbenve szemlélték az eseményeket, mások felsikoltottak, egy öreg bácsi közvetlen az oltár mellett felpattant és harciasán kiáltozni kezdte az orosz „major” kijelentését félre értve:- Igenis magyar! Ebben a drámai pillanatban lépett be a helységbe egy másik orosz tiszt, és megrovólag kiáltozni kezdte a látszólag részeg tiszt-társának:- Major, major, nye szlobod! Akkor se tudtam, ma sem tudok oroszul, de ezt bizonyára jól értettem, hogy azt akarta jelenteni, hogy „őrnagy, őrnagy, nem szabad!” Tüstént ott is termett és elrángatta magával a magáról megfeledkező őrnagyot. A megrémült, főleg asszonyokból álló hívek sírva jajgattak:- Tisztelendő Úr, fejezze be! Magam is megrendülve jelentettem ki:- Ének nélkül folytatjuk és befejezzük a szentmisét! Papi életem legboldogabb karácsonyi szentmiséje volt, és a szerény kis áldozatomat oda helyeztem Jézus jászola mellé. A hívek nem tudták, hogyan mutassák ki rokonszenvüket. Magam pedig a kollégáknak megjegyeztem:- Életem nagy esélyét mulasztottam el, hogy igazi karriert csináljak, mert ha az orosz golyót röpít a fejembe az ütés helyett, most nem győzitek a földről ereklyeként felitatni véremet. Nem mindenkinek adódik a vértanúság pálmája Jézus jászola mellett. De lecsúsztam a nagy lehetőségről! Hozzátartozik az óvóhelyi epizódhoz, hogy püspök atya másnap a városparancsnoknál panaszt emelt az atrocitás ellen, és ez ígéretet tett a tettes felkutatására és megbüntetésére. A büntetés felesleges volt, mert hiszen én napokig büszkén viseltem fejemen a karácsonyi stigmákat. A palota kapuján be-be tévedtek őgyelgő orosz katonák naponta több alkalommal, esti órákban asszonyokat akartak magukkal vinni krumplit hámozni, ezért megszerveztük a kapunál az őrséget, ami hat óránként váltotta egymást: éjféltől 6-ig, reggel 6-tól 12-ig, déltől este 6-ig, majd éjfélig. Az őrség 1 papból és egy civilből állt. Amint mondtam, a reverenda mégiscsak jelentett bizonyos tekintélyt. Az őrség hamarosan riasztani tudta a férfiakból álló további segítséget, de erre ritkán volt szükség, a jó szó nagyobb eredménnyel járt. Mivel a harci zaj elcsitult, a ház lakói felhúzódtak azokba a szobákba, ahol kényelmesebben eltölthették az éjszakát fekve, mert a pincében csak ülve lehetett szunyókálni. Bejczy, 5 Őrnagy - orosz. 15
