Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)

I. Dr. Németh László püspöki könyvtáros visszaemlékezése

Neményi, Fülöp kispap és én az egyik déli fekvésű emeleti szobában közösen tanyáztunk. Az emeleti ú.n. kisebédlőben étkezett az egész püspöki família. Ez abban az időben a tálalótól jobbra a főlépcső felé vezető szoba volt. Egy este éppen a vacsorától jöttünk ki, mikor a kapuőrség tagjai három orosz katonát vezettek fel az emeletre. A fegyveres vitézek mint patrur jelentkeztek a kapunál azzal, hogy a házat kell átkutatniok, a házban tartózkodó személyeket igazoltatniok. Megmagyarázták, hogy be kell mennünk az egyik szobába és ott megmotoznak bennünket, nincs-e nálunk fegyver. Eddig ilyen ellenőrzés nem volt, de a fegyveres paranccsal nem helyezkedhettünk szembe. A folyosó végén lévő püspöki váróba vonultunk be. A motozást az egyik fegyveres a főpásztoron kezdte. Én szorosan a főpásztor mellett álltam. A katona ujjai boszorkányos ügyességgel siklottak végig a főpásztor reverendájának elején. Annyira fürgén mozogtak a nyomozó ujjai, hogy alig vettem észre, amikor a reverenda órazsebénél egy pillanatra megálltak, és az óra máris eltűnt. Szegény püspök atya némán tűrte, csak amikor megkérdeztem, hogy elvette-e püspök atya óráját, némán intett, hogy igen. Erre hangosan elkezdtem méltatlankodni, szinte kiabálni:- Add vissza az órát! Ellopta az órát!

Gonoszkodó vigyor jelent meg a katona ábrázatán, de az órát visszaadta a főpásztor kezébe. Egyszercsak kitalálták, hogy a püspök atyát be kell kísérniök kihallgatásra. Kijelentettük, hogy mindnyájan vele megyünk. De a többiek nem mehetnek, jelentették ki a patrul tagjai. A disputa közben, amit jórészt Bergendy irodaigazgató folytatott az oroszokkal, minthogy valamelyest ő beszélt szlovákul, miközben már a folyosóra értünk, hogy a „kihallgatásra” menjünk, hirtelen az emeleti följárótól mozgás hallatszott. A legnagyobb meglepetésünkre megjelent Neményi egy tényleges „patrul” kíséretében. Kiderült, hogy amikor az első patrul megjelent és betuszkolt bennünket a püspöki váróba, Neményi gyanút fogott, és a várón keresztül átsietett a szomszédos szobába. Ott bújt meg az ajtó mögött hallgatózva: mi is történik a püspökkel és udvarának tagjaival a másik szobában. Mikor hangos méltatlankodásomból tudomásul vette az ott folyó eseményeket, lesietett a földszintre, majd át a városparancsnokságra, ahonnan egy valódi járőrt küldtek ki a hamis patrul leleplezésére és lefegyverzésére. Ez meg is történt, de közben majdnem fegyverhasználatra került sor. Ez a három martalóc állítólag másnap büntetésből frontra került. Egyesek ennek tulajdonították, hogy a város második bevételekor a palotában véres eseményre került sor: ez a három katona állt bosszút a palota lakóin.

Közben nem egyszer mutatkozott meg az orosz katonaság jóindulata a papokkal szemben. A város közhírré tette, hogy minden férfi - bizonyos korosztálybéli - köteles közmunkára jelentkezni. Megkérdeztük a polgármestert, hogy a papok menjenek-e. Az volt a válasz, hogy igen, már a civilek bátorítására is. Be is álltunk szerszámokkal a „robotyira”6 7 induló férfiak sorába. Kihajtottak bennünket a repülőtérre. Szomorú út volt a különben fehéren tündöklő havas tájon keresztül. Az úton-útfélen heverő német katonák - javarészt fiatalok - fehérre fagyott hulláinak látványa szorította össze az ember szívét: ezeket is hiába várják otthon! A repülőtéren tudomásunkra hozták, hogy a repülőgépek számára kell bunkereket ásnunk a fagyos földben. Bár szokatlan munka volt számomra is, meg paptársaim számára is, néhány fiatal pappal voltam, káplánok, teol. tanárok lehettek velem együtt a brigádban. Megragadtam a csákányt és teljes erőmből odasújtottam a drága anyaföldnek, de még egy csipetnyi földet sem tudtam kicsákányozni egy-egy csapásra, majdnem szikrázott a csonttá fagyott talaj. Mosolyogva nézte az orosz őr a vergődésemet, azután megszólalt:

6 Őrjárat - orosz.

7 Munka, közmunka - orosz.

16