Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
Első dolgom volt körülnézni híveim közt. Sok lakás beomolva, mindegyik feldúlva, az út tele holttestekkel, döglött lovakkal. Valaki szól, hogy Brecska néni (jó templombajáró volt szegény!) gránáttól megsebesítve szobában fekszik. Felkeresem. Feje, lába véres, dagadt.- Hol van Rozi lányom? - siránkozik.- Majd ideküldöm. - megtettem. Otthon édesapám a kirabolt, feldúlt lelkészlakban próbált valamit rendezni. Söpört.- Elmegyek vízért - mondom - aztán megmosdom. Rongyos, piszkos vagyok, kormos, szomjas. Fogom a vödröket, kilépek az útra. Abban a pillanatban megragad egy kapitány és elkezd motozni. Hagyom, de jelzem, hogy pap vagyok. Mérgesen felutasít egy katonai teherautóra, de a benne levők 30 méterrel odébb eleresztenek. Jó lesz elbújni! - gondolom, és lemegyek az intézőlak pincéjébe. Alig öt perc, jön egy másik kapitány és felküld az egyik szobába (istállónak használ[t], ajtó-ablak nélküli helyiség). Már vannak többen is férfiak, legények híveim közül megriadt arccal. A lengyel fiú az ajtónak támaszkodva sír.- Mi az, Brúnó? - kérdem.- Agyon fognak lőni mindnyájunkat! - bömböli keservesen.- Miért?- Mert állítólag együtt harcoltunk a németekkel és az orosz foglyokat megcsonkítottuk. (Ez természetesen nem volt igaz. Tény, hogy a németek öt orosz foglyot agyonlőttek és megcsonkítottak. Ott hevertek a templomban. Ők eltávozván az oroszok dühe ránk irányult.) Izgalmas vallatások és megpróbáltatások után, melyek a sír szélére sodortak minket, fogságba kerültünk. Közben nem mulasztottam el híveimet többször tökéletes bánatra és férfias viselkedésre buzdítani. Nyolcnapi keserves ide-oda hurcoltatás után, miközben a kosz, kimerülés és a tetvek miatt csak egy ízben tudtam aludni, sok bolyongás után végül is Pusztaszabolcson kihallgattak minket, majd eleresztettek. Hazatérve szüléimét és testvéreimet egy cselédlakásban sokgyermekes családnál találtam. Én is itt húzódtam meg. A templom és a lelkészlak szörnyű látványt nyújtott. Desolatio desolationis!145 A torony leomolva, a tetőn és a falakon hatalmas rések, belül falomladékok, összeroncsolt oltárok, szobrok és padok, töltényhüvelyek halmaza, piszok és vér. Mint a keresztfán kitárt, meggyalázott, megkínzott, vérző sebektől csúfított Krisztus teste. A lelkészlakot már leírtam. Amit aztán a háború nem tudott benne elpusztítani és kirabolni, azt sürgősen pótolták a civilek. Hiszen, hogy egyszer megnéztem a templomot és plébániát, a fájdalomtól megtörve hetekig nem voltam képes arra menni. Megpróbáltatásunk még ekkor sem ért véget. A németek harmadszor is próbálkoztak. Visszajönni már nem tudtak, de az a kárunk meg lett, hogy a megszálló katonaság még a földbe ásott kis holmikat is előszedte, és egyébként is ki voltunk ismét téve a fronttal járó megrázkódtatásoknak. Testvéreim megmentése érdekében még verekedni is kénytelen voltam. Aztán ez is elmúlt. Itt álltunk kifosztva, kiüresítve minden háziállat és élelem nélkül. Az élet azonban nem állhat meg. Jó példát mutatva én tettem meg az első kapavágást a kertemben. A többiek lassan követték példámat. Jelenlegi helyzet. A templomot megnézettem építészmérnökkel. Véleménye szerint helyrehozható, csak csonka tornyot kell lebontani és természetesen a tetőn és falakon levő réseket berakni. Sajnos azonban jelenleg semmi anyagi alapunk nincs. A lelkészlak részleges restaurálását megkezdetem magam az egyházfi segítségével. Legfontosabb a tetőzet felrakása. Őszig eltart ez a munka is. Természetesen az általános restaurálás szakmunkát és anyagi fedezetet igényel. Egyházközségem teljes egészében nagybirtokok területén feküdt. A földreform következtében a nagybirtokok megszűntek. A terv szerint Göböljárás lenne a telepes falu, a többi 145 Pusztaságok pusztasága! - latin. 155
