Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
1944 dec. 4-én aTodt szervezet vette a sátorfáját és összeszedve az állatok nagy részét, valamint egyéb ingóságokat visszavonultak. Dobrovszky intéző már megelőzőleg nagy állatkiürítést végzett, és ezen a napon szintén eltávozott néhány meghitt emberével. Hámori tanító dec. 5-én ment el, miközben nagy szóváltásom volt vele. Dec. 6-án este jöttek be az oroszok a puszta területére. 2-3 órás heves harc után elfogták a körülzárt 150 német katonát. Másnap 3 órai szabad zsákmányolás volt. Sajnos a front a műútnál (kb. 12 km. táv.) két hétre megakadt, és erős orosz megszállás alatt voltunk. A lelkészlakást generális részére foglalták le, de egy szobát meghagytak a lelkész és hozzátartozói részére. Ezidőben a templom és a lelkészlak sértetlenül állt. Csak a templom felszerelése (zászlók, orgona, padok, szobrok) szenvedett nagyobb megrongáltatást. Az egyházi ruhák legnagyobb részét ekkor még sikerült megmenteni. Mint pap az oroszok részéről nem tapasztaltam sem szimpátiát, sem kimondott ellenszenvet. Istentiszteleti cselekményeket (még karácsonykor sem) a front közelsége miatt nem tudtam végezni. Karácsony után a front tovább húzódott, s mi örömteli szívvel húztuk meg a harangokat, és újévkor szentmisét tartottunk. Túl vagyunk a veszélyen - gondoltuk - pedig csak ezután jött a fekete leves. Januárban a német SS-ek ellentámadásukkal Budapest visszafoglalására indultak, s ami eddig épségben volt, teljesen elpusztult, vagy legalább is nagyon megrongálódott. Némelyik pusztára rá sem lehet ismerni. Aknák és gránátok százai hullottak és vertek mindent széjjel. Sajnos elsősorban a templomot és plébániát, melyek a puszta szélén leginkább ki voltak téve a harcnak. Sok civil áldozata is lett ennek az oktalan próbálkozásnak, gyermekek, felnőttek egyaránt. Százával hevertek a döglött lovak és az elesett katonák holttestei. A németek előrenyomulása Ercsi előtt, Göböljárástól 3 km-nyire elakadt. Az elvetemült németek most már nyíltan fosztogattak és gyújtogattak. Január 24-étől febr. 2-ig a puszta hétszer cserélt gazdát. Febr. 1.: jómagam édesanyámmal és két húgommal a szomszéd intézőlakás pincéjében tanyáztam, másokkal egyetemben. Eledelünk száraz kenyér volt, italunk a hó. A lelkészlak egyik szobájában édesapám a két ágyban fekvő öregszülővel a legnagyobb tűzben is állandóan fenntartózkodott, bár a gránát még a szobának a falát is átütötte. „Es war schrecklich”144 - mondta társainak egy halálfejes SS. Én azért mindennap - kihasználva a pillanatnyi harci szünetet - átnéztem hozzájuk. E napon is így tettem. Átmentem és megnéztem az öregeket, de már ekkor nagy volt a harci zaj. Ablakoknál golyószóróval, puskával lövöldöző német katonák. A lakás nagyon szomorú képet nyújtott. Teteje nem volt, ajtók, ablakrámák, padlók eltüzelve. Egyszercsak a németek elhagyva a lakot, a templom irányában elszaladtak, én meg visszamentem az intézőlakba, bár a golyók ugyancsak süvítettek a fejem fölött. Végül is hason csúszva másztam oda. Belépve a folyosóra - máj d hanyatt vágódtam - tele volt orosz katonákkal. Körülvettek:- Ki vagyok? Honnét jövök? - mondom. - Van-e ott német?- Volt, de most nincs.- Ha nem mondasz igazat, agyonlövünk. - Lemegyek a pincébe, az a hír fogad, hogy a számtartó lakását kimenetelük előtt felgyújtották a németek. Próbáljuk megmenteni! - indítványoztam, de nem nagy visszhangra talált javaslatom. Azért felmentünk ketten-hárman. Víz nem volt, vödrökben, lavórban hordták a havat, én meg dörzsöltem a tüzes gerendákat. Talán sikerült is volna tervem, de mindenki eltűnt mellőlem. A németek ugyanis megint ellentámadásba kezdtek. Pokoli lárma, gránát, akna, ezernyi golyó (a hóban hanyattfekve a ház előtt figyeltem az akciót), s egy fél óra leforgása alatt a németek (mintegy húszán, 3 tankkal) megint bent voltak. Másnap kora hajnalban aztán csendben végleg eltávoztak. Az oroszok ismét bejöttek: II. 2. 144 Szörnyű volt - német. 154
