Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)

IV. Plébániák jelentik

imádkozó lelkünket, és Ő meghallgatva minket megtartotta életünket. Hála érte ezerszer a Jó Istennek!

De szól ez a szeretet és hála megnyilvánulás a mi jó Püspökatyánknak is, aki mint igazi gondviselő atyja a híveinek, eljött ma közénk, minden utazási nehézség és minden országúti bizonytalanság ellenére is, hogy elhozza vigasztalását, hogy kifejezze a bajunkban, összetörtségünkben és kifosztottságunkban is együttérzését híveivel. Isten hozta közénk Püspökatyánkat, hozzánk intézett vigasztaló és lelkesítő szavait köszönjük, s kérjük, hogy szeretetében tartsa meg mindenkor fehérvárcsurgói híveit!

Beszámolómat az átélt háborús helyzetről, veszteségekről, károkról a következőkben legyen szabad előterjesztenem. 1944. dec. 8-án közeledett felénk a front. Leváltották az itt állomásozó hátratelepített magyar és német frontmögötti alakulatokat, s helyükbe harcoló páncélos csapatok jöttek. Főleg a német katonák részéről a község ettől kezdve sok zaklatásnak és anyagi kárnak volt kitéve. Lakásokat foglaltak le, tűzifát szereztek, melynek bútor vagy ajtó is megfelelt, eltűntek a hízott sertések, kacsák, libák, baromfik és főleg eltűnt a bor. Karácsony estéjén kaptuk az első légitámadást, mely leginkább a fő utcán vonuló csapatokban és természetszerűleg az itt álló házakban okozott károkat. A lakosság az uradalmi borpincében keresett menedéket. Bár éjféli misét a hirtelen kialakult helyzet folytán nem tudtunk a pincében tartani; de szentbeszédet mondtam az ott egybesereglett híveknek és karácsonyi énekeket énekeltünk, s a sztolvasót imádkoztuk. A front megállt. Négy súlyos hónapig első vonalbeli községek lettünk. Naponkint megvoltak a háborús veszedelmek. Jöttek a repülők, bombáztak, géppuskáztak, néha-néha belövést is kapott a falu. Hor[d]tuk hátra [a] sebesült katonákat, civileket, lassan szaporodtak a temetőinkben az egyszerű fakeresztek. Ezekhez a szenvedésekhez hozzájárult a teljes elszakítottság, elszigeteltség érzése, megszűnt a posta, a vasút, a telefon, hozzátartozókról a távolban semmit sem tudhattunk.

De az akkori kormány még inkább iparkodott szenvedéseinket növelni. Rendeletével elszakította ifjúságunkat a szülői háztól. Szomorú napra ébredt a község 1945. január 31-én, amikor erőszakkal elvitték 15 éves kortól férfi ifjúságunkat, községünk és nemzetünk féltve ápolt és őrzött kincsét. Közülük sokan még ma sem tértek vissza, és sok-sok könny hullik értük mindennap az édesanyák szeméből, és még több forró fohász száll a jó Istenhez az édesanyák és hozzátartozók szívéből.

A felszabadító seregek március 18-án érkeztek meg hozzánk. Már előző nap délután tűz alá vették községünket. Az első becsapódó akna a plébánia elé esett az úttestre, s az ott járó-kelő emberek közül háromnak kioltotta életét. Híveink egy része felpakolt és menekülni indult. Messzire nem jutottak. A felázott és menekülő katonasággal, civilekkel megtelt utak járhatatlanná váltak, s így többen visszafordulni kényszerültek.

Midőn a német katonai parancsnokság látta, hogy a frontot tartani tovább nem képes, parancsot adott katonáinak a falu felgyújtására. Márc. 18-án dél felé kezdte meg pokoli munkáját a visszavonuló hadsereg, mikor tankokról fecskendezte a foszfort házainkra és lőtte templomunk tornyából foszforos lövedékkel a zsúpfedeles házakat. Csakhamar lángba borult az egész község. Oltásról szó sem lehetett, és így 297 ház közül 208 lett a tűz martaléka, sok esetben bennmaradt állataival, ingóságokkal, sőt: tehetetlen öreg vagy beteg lakóival is.

4-5 napig tartott a felszabadító hadsereg átvonulása nagyobb tömegben. Fosztogatásaikban nem kíméltek senkit és semmit. Templomunk, bár Isten csodálatos kegyelme folytán épségben maradt, a fosztogatás alkalmával sokat szenvedett. Fehérneműnk egyáltalán nincsen, miseruháink nagy része elveszett, másik részét részben helyreállítottuk, kegyszereit részben pótoltuk. Orgonánk ma is használhatatlan. Egyházközségünk több épülete mind kisebb-nagyobb kárt szenvedett. Leégett a Kát. Kör, az egyházfi lakás, bombatalálattól és tüzérségi tűztél súlyosan megrongálódott a plébánia és még súlyosabban az iskolaépület, a volt zárda.

149