Mózessy Gergely (szerk.): Shvoy Lajos: Önéletrajz - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 1. (Székesfehérvár, 2002)

A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE ÉLÉN

1937-ben ünnepeltük a tízéves püspöki jubileumot. A tavaszi lelkipásztori konferencia után a „Három veréb” vendéglő különtermében ebédeltünk, Látics volt a senior57. Ebéd alatt Látics egy nagy beszédet mondott, és egekig magasztalta a püspököt. Utána én álltam fel és elmondtam az egész történetét a szigeti bérmálásnak. Az öregúr nagyot nézett.- Hát ezt is tudja? - mondogatta - Ezt is tudja?! S én azt feleltem neki:- A püspök mindent tud és mindent megért. Azóta minden másodnap bérmáltam, közben egy napot pihentünk, s lassan a papok is megtanulták, hogy mi az a canonica visitatio58, s mit kell rendbehozni a plébánián. Az első öt év után már nem volt semmi nehézég. Maga Látics esperes is boldogan és büszkén vezette kerületét. Nagyon érdekes eset történt a szigeti esperesi kerület második bérmálási turnusán, Szigetcsépen. A praecursor jelenti, hogy egy férfi sem gyónt meg. Megérkezvén este meghallgattam a praecursor beszédét, és utána kijelentettem, hogy most elvégezzük a szentgyónást. Én a sekrestyében csak férfiakat gyóntatok. A többi atya a mellékoltároknál gyóntat, s addig nem megyünk el, amíg a szentgyónást mindenki el nem végzi. Tanácstalanul néztek a férfiak. A jegyző, jóravaló ember lévén, azt mondta:- Én megyek elsőnek a püspök úrhoz, utánam a bíró úr, azután a képviselő­­testület, s azalatt hívjátok össze a többi katolikus férfit a faluból. Este fél 8- tól éjjel fél 12-ig gyóntattunk valami heten. Meggyónt az egész falu. Mikor fél 12-kor felkelek a gyóntatószékből, hogy valamit együnk éjfél előtt, előáll a bíró és arra kér, engedjem meg, hogy hálából éjjeli zenét adhassanak azért, hogy így meggyónt az egész falu. Hamar tábortüzet raktak a tágas udvaron, és eljátszották fúvós zenekarukkal a hálaadást a jó Istennek. Ezen a bérmakörúton egy másik érdekes dolog történt. Szigetszent­­márton Szigetújfalu filiája. Ott program szerint régen nem volt külön bérmálás, hanem a szigetszentmártoniak bejöttek bérmálkozni Szigetúj­faluba. Azzal a kéréssel járultak hozzám, hogy nem lehetne-e szerdán, a pihenőnapon bérmálás Szigetszentmártonban. Megengedtem. Másnap fél 9- kor egész kocsisor jött értem, feldíszített lovakkal, magyar ruhás legényekkel és leányokkal. Valóságos diadalmenetben mentünk be a faluba, hogy megtartsuk az első bérmálást. Egy jóravaló gazda, akinek gyönyörű gyümöl­csöse volt, egy nagy, virágzó almafának letördelte a virágzó ágait, és az ebéden a vendéglő különtermét azzal díszítették fel csudaszépen. Egész hatalmas ágak borították a falakat, tele almavirággal, s a falu tényleg ün­nepelt boldog örömmel. 57 Korelnök - latin. 58 Kánoni látogatás: a plébánia hivatalos püspöki (vagy föesperesi, esperesi) ellenőrzése, melyről jegyzőkönyv is készül. 51

Next

/
Thumbnails
Contents