Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 9. szám - Milbacher Róbert: A Bánk bán-olvasás viszontagságairól

61

úgy hallom, eltiltá, ’s ez jól esett, ámbár tudom, nem azért tiltatott el, a’ miért én boszszonkodám.”

Szegény Katona hiába küldött egy dedikált példányt a kor drámaíró fejedelmének, Kisfaludy Károlynak – ezzel az ajánlással: „Kisfaludy Kisfaludy Károly úrnak, szíves tisztelete és állandó barátsága jeléül a szerző m. p.” –, aki valószínűleg megbántódott Katona kéziratban terjedő, általa 1820 márciusában olvasott bírálata miatt, amelyet Kisfaludy Ilka című művéről írt. Ebben Katona kiáll a jellemekből fejlődő, és nem a színszerűséget szolgáló párbeszédek mellett, ami szembemegy a kor túl patetikus, színpadias drámafelfogásával. Többek között ez lehet a Bánk bánnal szembeni korabeli idegenkedés egyik oka, ugyanis a saját drámájában Katona ügyel arra, hogy csak olyan párbeszédek vagy monológok hangozzanak el, amelyek a szereplők jelleméből fakadnak, és nem a szerző hatásvadász szándékából.

Mondanom sem kell, hogy Kisfaludy nem méltatta semmiféle válaszra Katona következő szavait. „Ha hírt hall Bánk bánról... Barátom Uram irni ne terheltessen.”

Katona a Bánk bán kudarca után kétségkívül elhallgatott. A kortanúk szerint amúgy is befelé forduló, hallgatag férfi lehetett. Ismeretes, hogy nagy szerelme, a kor dívája, Déryné Széppataki Róza nem is sejtette, hogy szerelmes belé Katona. Ugyanis érzelmei egyetlen tanúságát, egy szerelmes levelet K. J. monogrammal írta alá, viszont abban a társulatban, ahol a joghallgató Katona maga is játszott, vele együtt három K. J. monogramos tagja volt. Emlékezésében így ír Déryné:

„Egyszer a színlaposztó kezembe ad egy levelkét titkon, hogy meg ne lássa senki. »Kitől?« »Nem szabad megmondani. Estére adja ide a feleletet« — s azzal elment. Én féltem felbontani, még sohase kaptam titkos levelet. Mégis szerettem volna tudni, kitől jön s mit foglal magában. Befutok hűséges főzőnénkhez: »Jaj Lizi, mit csináljak? Egy levelet kaptam, nem merem Tercsa mamának megmutatni«. »Hiszen mit fél — mondja — bontsa fel, olvassa el.« Felbontom, nézem az aláírást : K. J. van aláírva [...] Én gondolkodtam, tünődtem, ki lehet az a K. J. az ismerősök közül? Bizonyosan Kacskovics János. De soha a legkevésbbé se közeledett felém. Hát ki? Nem emlékszem ily nevű ismerősre. Katona Józsi? Oh, az még inkább nem, mert az mindig oly mogorva, oly visszatartó; aztán az hármat se szólt még velem. Aztán akármelyik a kettő közül, nekem eszembe sincs egyiknek is jeleket küldözgetni.”

Katona visszahúzódó, sőt mogorva természete önmarcangoló, tépelődő lelkialkatra enged következtetni. Nem véletlen, hogy a Bánk bán körüli hallgatás, az újszerűségétől való idegenkedés bizony mélyen elkeseríthette az írót. Talán ez az örök alkotói tépelődés íratja le vele az 1821-es kötet Előszavában, hogy az első kidolgozást gyengének, a jelenlegit jobbnak, de korántsem tökéletesnek ítéli:

„Ötödik éve, hogy készítettem e’ darabot, mikor az Erdélyi Múzeumban a’ Kolosvári leendő Játék-színtől Felszóllitás hirdettetett. Nem volt e’ pénz ? vagy –