Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 7-8. szám - José Carlos Carmona A csokoládé íze (Futó Andrea fordítása)
52 27 Amikor Adrian Troadec megérkezett a karnagy házába, Lajos épp a fiával, Györggyel sakkozott. Egy új gramofonon Beethoven Pastorale szimfóniája szólt. Adrian, mintha az irodalmi levelezés szakértője lenne, olyan alapossággal elemezte minden egyes levél sajátosságait. Külön kiemelte az utolsó három levél teljes letargiára utaló sorait, bizonyítandó, hogy Alma mennyire magányosnak érzi magát, s már csak egy hajszál választja el attól, hogy mély depresszióba essen. Trapolyi Lajos félbehagyta a játékot, és felemelte a gramofon tűjét. Csend lett. Fogta a régi pipáját, egy gyufa segítségével tüzet vett a kandallóból és rágyújtott. Amikor már készen állt arra, hogy megszólaljon, a fia, György volt az, aki végül megtörte a csendet. Csak ennyit mondott: – Elmegyek érte. 28 Így hát 1929 áprilisában, a 20 éves fiatal Trapolyi György, a szorgalmas zongoranövendék, elindult hosszú útjára az Amerikai Egyesült Államokba, ahonnan soha többé nem tért vissza. Vonattal ment Genfbe, majd onnan egy másikkal Párizsba. Párizsban több mint egy hónapot töltött, és teljes mértékben kiélvezte első találkozását a nagyvárosi élettel. Kis kávézókban zongorázott, s közben rájött, hogy ez az az életstílus, amire mindig is vágyott, nem a békés lausanne-i a régimódi zenéjével. Majd Calais felé vette az útját, ahol tizenöt napot töltött el. Egy kantin rozzant zongoráján részeg francia matrózoknak játszott, de csak arra várt, hogy végre elindulhasson a nagy Bremen óceánjáróval az Új Világ felé. Huszonöt napos, megpróbáltató hajózás után, mely során egymást váltották a tengeri betegség tünetei, valamint a korabeli táncokat bemutató előadásai, amiket a Franciaországban töltött utolsó hetekben sajátított el, végül megérkezett New Yorkba, a közel kétmillió lakosú, folyton nyüzsgő világvárosba. New Yorkban ragadt több mint három hónapra, ahol teljesen megfeledkezett eredeti úti céljáról, annyira elkápráztatták az új ritmusok és dallamok, melyeket az éjszakai klubokban tanítottak neki, ahol a zene sokkal erőteljesebb és szabadabb volt, mint bárhol máshol a világon. Október vége felé azonban a városon eluralkodott a pánik. Az üzletek tönkrementek, a pénz – ami előtte folyamatos mozgásban volt – eltűnt, sok kocsma és szórakozóhely bezárt. György, akit addigra már George-nak szólítottak, megrémült a rá váró ismeretlentől, és eszébe jutott, miért is jött az Államokba. 1929 karácsonyán érkezett nővére házának kapuja elé. Hó borította a régi Georgetown városnegyedet, George Trapolyi bakancsa átázott a latyaktól. 29 Alma Trap meghízott. Ez volt az első, amit George Trapolyi észrevett, ahogy meglátta a nővérét. Trapolyi Alma kigömbölyödött, kövér lett, nagyon kövér.