Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 7-8. szám - José Carlos Carmona A csokoládé íze (Futó Andrea fordítása)

51

ahogy mindenki hívta, bevezette Almát a főváros éjszakai életébe. Becki, édesapjának köszönhetően, elég jól beszélt németül.

– Az angol olyan – mondta Almának –, mintha a németet rosszul beszélnék. 1928 vége felé Washingtonban mindenféle európai nyelven beszéltek. A francia volt a diplomácia nyelve, és Washington volt akkoriban az a város, ahol az egy négyzetméterre jutó diplomaták száma a legmagasabb volt. Az olaszok elözönlötték a fővárost. Zsidók jöttek Lengyelországból, Magyarországról és Oroszországból. A húszas években egész Európából özönlöttek a bevándorlók, akik a háború utáni nyomorúság elől menekültek, és egy új élet kezdetéről álmodoztak az amerikai kontinensen.

Becki elvitte Almát a Joe & Mo’s Club-ba, magához ragadta a mikrofont, és csak annyit mondott: „Ő a barátnőm, Alma. Alma Trap.” Majd elkezdte énekelni a fiatal Cole Porter dalát, a Night and Day-t. Alma így tudta meg, hogy az új neve mostantól: Alma Trap. Soha többet nem használta a korábbi vezetéknevét.

25

Az új Alma Trap minden éjszakáját estélyeken és klubokban töltötte. Mindig Beckivel szórakozott, mivel a férje, Mel soha nem volt az Államokban. A távollétében, amikor csak tehette, a lánykori nevét használta, kicsit neheztelésből amiatt, hogy Mel a megígért szeretetteljes élet helyett, egy egyre magányosabb életre ítélte. Alma megpróbált minél kevesebbet töprengeni az életén. Nem érezte elviselhetetlenül rosszul magát, mert Washingtonban szinte mindenki bevándorló volt, és mindenki ugyanúgy szenvedett a honvágytól, de az egyértelmű volt számára, hogy a magányos nők éjszakai mulatókban töltött életmódját nem folytathatja örökké.

Alma napközben az üres georgetown-i házukban játszott a csellóján, éjszakánként pedig követte Beckit a zene, a tánc népes és mozgalmas világába.

26

Amikor Alma a csellóján játszott, a rátelepedő hatalmas lelki béke a szülőföldjét, a tavat, a hegyeket és Adrian Troadecet juttatta az eszébe. Ilyenkor Alma mindig sírva fakadt. Akkoriban kezdett el leveleket írni a barátjának, Adrian Troadecnek.

Az első levelek még vidámabbak, fesztelenebbek és örömtelibbek voltak az új életéről szóló beszámolók miatt, bár mindig tett utalást a barátságukra is, melyet minden bekezdésben és bizalmas közlésben érezni lehetett.

Kicsit később a levelezés szomorkássá kezdett válni, ahogy a magány besurrant a leírt szavak közé és megváltoztatta a levelek hangnemét. Egyre inkább az elkeseredett, helyét nem találó, tanácstalan és magányos Alma lelkiállapotát tükrözte.

A változást látva Adrian Troadec összegyűjtötte Alma utolsó nyolc hónapban írt leveleit. Elhatározta, hogy beszél a lány apjával, Trapolyi Lajossal, hogy tájékoztassa a kialakult helyzetről.