Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 7-8. szám - Javier Tomeo Az oroszlánvadász (Mester Yvonne fordítása)
35 állnánk, ha azt sem tudná, hogy hívják... Hát, kedves barátném, alaposan feladta nekem a leckét, de nem nyugszom... Rögtön mondok is négy másik nevet... Na, lássuk csak, lássuk csak, netalántán Afrika? Ugyan van benne egy „i”, de csodálatos név. Azt mondják, az „Afrika” nevet viselő hölgyek okosak és kötelességtudók, bár egy kissé félénkek. És nagy dolgokra képesek. Az „Afrika” szó görögül annyit jelent, „hideg nélkül”; úgyhogy, ha valóban Afrikának hívnák, még egy okom volna azt képzelni, hogy ön melegszívű nő. Nem szeretné, ha Afrikának hívnák? Zavarná, hogy eme hatalmas kontinens nevét viseli? Hát jó, ízlések és pofonok különbözők... Engem személy szerint elbűvöl; talán, mert különösen közel áll a szívemhez ez a forró, bőtermő vidék. Rendben, szóval nem hívják Afrikának, sem Európának, mint azt a szépséges lányt, aki egy csodálatos, félholdszarvú fehér bikával adta össze magát. Az a bika valójában maga Jupiter volt, valamennyi isten atyja, akinek egy fűzfaligetben, a patakparton sikerült magáévá tenni Európát. Látja, micsoda szerencséjük volt akkoriban az isteneknek? Kedvük szerint alakulhattak át a világ legcsodásabb dolgaivá: bikává, hattyúvá vagy csillaggá. Na de folytassuk a játékot... Andromakhének hívják, akár Hektór szerető feleségét, aki az anyai és házastársi szeretet példaképe volt? Úgysem? Na, most már kezdek gyanút fogni, kedves barátném, hogy maga ugrat engem... Még az is lehet, hogy nem „a”-val kezdődik a neve. Hogy nem maga mondta, hogy ezzel a betűvel kezdődik? Így igaz, nem maga mondta, az én feltételezésem volt; nem maga terelt erre az ösvényre, erre a hamis nyomra. Rendben van, megadom magam, elismerem, tanácstalan vagyok; árulja el a nevét. Nem tartom helyesnek, hogy ilyen régóta beszélgetünk már, és még mindig nem tudom, hogy hívják. Nem akarja elárulni? Lehetséges volna? Ezt nem hiszem el... Tényleg nem akarja elárulni a becses nevét? Esküszöm, nem értem, kisasszony, egy kissé értetlenül állok a helyzet előtt... Egy perce még játszotta nekem az értetlent, amikor el akartam kérni a címét, hogy néhány szál virágot és egy levelet küldhessek önnek. Most pedig nem óhajtja elárulni a nevét. Maga visszafogott hölgy, ez nem vitás, ám ezt a túlzott elővigyázatosságot akkor sem tartom helyénvalónak. Hát jó...! Mindenki olyan, amilyen. Elvégre, kedves barátném, nem áll jogomban zokon venni a viselkedését. Végül is ki vagyok én a maga számára? Már az előbb is mondtam, de most megismétlem: egy ismeretlen hang, aki hasztalan kopogtat az ajtaján; egy különös fantom, aki egyszerűen behatolt otthonának intimitásába. Úgyhogy kár is volna amiatt boszszankodnom, hogy nem akarja megmondani a nevét. Elfogadom a gyanakvását, és ígérem, többé nem kérdezek öntől semmit. Kizárólag azt hallgatom meg, amit maga el akar mondani... Nekem mindenesetre valamennyi nő tetszik; a visszafogottak és azok is, akik nem annyira. A nőknek elég nőknek lenniük, hogy az ember fejet hajtson előttük. Ezzel együtt megjegyezném, nem hiszem, hogy léteznek valóban extrovertált hölgyek. Önök mindig megőriznek a lelkük mélyén egy homályos, titokzatos kis zugot, ahová még önmaguk sem bátorkodnak behatolni.
