Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 7-8. szám - Almudena Grandes Frankenstein anyja (Dornbach Mária fordítása)
19 mond, hogy megbízom egy ostoba libában, aki az égvilágon semmit sem tud? Ezért haragudott meg, amikor közöltem vele, hogy befejeztük, nem akarok többet. De hát ez morfium, doña Aurora!, mondta, és úgy pityergett, akár egy idióta. Persze, ezt mondták neki, csakhogy én nem hagyom magam becsapni. Még hogy morfium! A morfium nincs hatással a termékenységre, ők viszont tönkre akarják tenni a tervemet, végezni akarnak velem. Disznók! Lehetséges, hogy hatalmasabbak nálam, hogy sosem lesz vége ennek a gyötrelemnek? Ezek az injekciók el akarják téríteni a természet folyamatát, tönkre akarják tenni mindazt, amit én annyi erőfeszítés árán elértem, öreg, terméketlen nővé akarnak tenni engem... Látod? Már megint sírok. A puszta gondolatától, hogy képtelen leszek megfoganni ezt a gyereket, hogy az emberiség arra lesz ítélve, hogy a teljes örökkévalóságban vonszolja magával a nyomorúságos létét, hogy továbbra is naponta születnek majd gyerekek, hogy a halálukig szenvedjenek ennek a világnak az igazságtalanságaitól, én összeomlok. És nem akarom megadni magam, nem akarom, nem vagyok hajlandó lemondani a küldetésemről, de attól tartok, túl későn ocsúdtam fel. Az injekciók legrosszabb esetben már megtették a hatásukat, már megállították a... De nem, várjál, Aurora, gondolkodj, fontold meg alaposan, mert... Még mindig vérzek! Ez azt jelenti, hogy a petefészkeim működésbe léptek, vagy nem? De igen! Mi mást jelentene ez? Nyilván ezt az árat kell megfizetnem, hogy... Germán már megmondta a múltkor, hogy ami velem történik, arra korábban még soha nem volt példa, hogy én vagyok az első nő a történelemben, aki ilyen idősen képes menstruálni, és talán ezért olyan nehéz, olyan lassú minden, mert... Mikor is kezdődött ez nálam? Már nem is emlékszem, hónapokkal ezelőtt, nem?, de ha egyszer elértem, hogy működjenek a petefészkeim, miért nem tudom elérni, hogy abbamaradjon a vérzés? Jaj, nem tudom! Ez a fájdalom nem hagy nyugodni, meggátolja, hogy gondolkodjam, józanul ítéljem meg a dolgokat, hogy latba vessem a képességeimet. De ez nem lehet rák, semmiképpen sem lehet, mi köze lenne a ráknak a peteéréshez?, és ha van is... Nem, nem bizony, nekem nincs rákom, nem lehet rákom, de... Miért van rossz előérzetem? Nem Germánról, nem a gyerekről beszélek, nem, hanem arra célzok, ami bennem megy végbe, ezek a sötét gondolatok, amik rám törnek, ez az állandó összeomlás, mintha rám szakadna a mennyezet, mintha mindennek vége lenne. Sosem történt még velem ilyesmi, sosem akartam ennyit sírni, én, aki soha nem sírtam, aki mindig utáltam a picsogókat, most viszont... A testem mindig válaszolt. Most is válaszol, de nem akarom meghallani, amit mond, mert Germán magamra hagy, jóllehet bejön hozzám mindennap, mégis magamra hagyott, mert kételkedik bennem, tudom, érzem. Ő, aki egy különleges ember, felsőbbrendű lény, rájött, hogy nem tudja bennem megteremteni az emberiség megváltóját. Tudatosult benne a bukásom, és ezért... Gondolni sem akarok arra, hogy megvásárolták, nem, ez sem lehet, mert akkor nem segített volna nekem annyit, nem működött volna együtt velem
