Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 7-8. szám - Almudena Grandes Frankenstein anyja (Dornbach Mária fordítása)
17 – Ne vesztegesse az időt erre a lányra, Germán. Ez volt az az apróság, amit Aurora Rodríguez Carballeira meg akart velem beszélni 1955. szeptember 10-én, miután elfogyasztottuk az ebédet, amivel megünnepeltük María Castejón születésnapját. És olyan sürgős volt az üzenet, melyet tolmácsolni akart nekem, hogy meg se várta, hogy a szobájába érjünk. – Nehogy azt higgye, hogy engem érdekel – mondta, amikor a karom helyett belekapaszkodott a lépcső korlátjába. – Azt akarom mondani, hogy máskor nem törődnék vele, de most, amikor maga és én egy olyan pillanathoz közeledünk, ami megváltoztatja az emberiség történetét... – megint rám nézett, meggyőződött róla, hogy nem megyek utána, erre bólintott. – Azt hiszem, ajánlatos, hogy ne kalandozzon el, hogy összpontosítson a küldetésére. – Ne haragudjon, doña Aurora – amikor leküzdöttem a döbbenetet, ami odacövekelt a kert földjéhez, felszaladtam fél tucat lépcsőfokon, hogy egy magasságba kerüljek vele –, de nem értem. Attól tartok, nem tudom, mi a küldetésem, sem az a nagy horderejű pillanat, amire céloz. – Na persze – somolygott, fellépett egy lépcsőfokot, visszafordult felém, és váratlanul megsimogatta az arcomat. – Sejtettem, hogy ezt fogja mondani, ne aggódjon. A falnak is füle van, igaz? Ezért távolítottam el ezt a szegény lányt. Annyi ellenségünk van, és olyan hatalmasak... – a mosolya elégedett kuncogásba torkollott, ami legalább olyan érthetetlen volt számomra, mint ez az egész. – Ne törődjön vele, Germán. A folyamat elkezdődött, és minden úgy halad, ahogy előre látható volt, ezt akartam mondani magának. Majd szólok, ha elérkezik a pillanat. Azt gondolhatná, hogy indiszkrét vagyok, de téved. Csak arra törekszem, hogy maga legyen nyugodt, éber. Már tudja, hogy miért. – Hát... – Ne, ne mondjon semmit. Nem szükséges. Nem lehetünk elég óvatosak, igaza van. Nem beszélünk róla többet, csak ha óhatatlanul muszáj. – De doña Aurora... Nem hagyta, hogy folytassam. Hüvelykujját a szájára tette, odaszorította, és másnapig búcsút vett tőlem. Egy héttel később María azt mondta, megkérte, hogy vigyen neki tisztasági betétet, mert érzi, nemsokára ismét megjön a menstruációja. ... Amikor éppen azon kezdtem morfondírozni, hogy legjobb lenne, ha visszamennék Svájcba, doña Aurora megkért, hogy ejtsem teherbe. – Ne aggódjon, Germán, én soha nem voltam forróvérű, soha, még fiatalkoromban sem...
