Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 7-8. szám - Almudena Grandes Frankenstein anyja (Dornbach Mária fordítása)
13 nek az egészségesektől, érted? Nem csak értettem. Miközben hallgattam, minden egyes megállapítását kivetítettem az emlékemben élő, nemrég távozott hölgyre, és egyre inkább megragadott a titokzatossága. Ettől függetlenül, tette hozzá, doña Aurora nem hétköznapi asszony. Nagyon intelligens, nagyon művelt, nagyon jól fejezi ki magát. Megszokta, hogy közönség előtt beszél, gazdag a szókincse, tökéletesen kezeli az absztrakciókat, itt visszafogta a hangját, a bonyolult, nehezen érthető gondolatokat. Ezért támadt kétely benned. ... Én egyszer láttam Hildegartot, jóllehet csak akkor jöttem rá, amikor anyám emlékeztetett, hogy egyik délután összefutottunk az Athenaeum kapujában. Múlt év decemberében turrónért mentünk a belvárosba, ne mondd, hogy nem emlékszel rá... Ekkor felbukkant egy homályos kép egy lányról, akire akkor nemigen figyeltem, de azokkal a leírásokkal sem egyezett, amiket másnap minden újság lehozott. Hildegart Rodríguez nem volt olyan csúnya, mint az anyja, de szerintem szép sem volt. Az arca lepény formájú, a tokája árnyékot vetett a dekoltázsára, a szemöldöke vastag, teste zömök, olyan matrónás, ami elütött az arcát keretező, kibontott, loknis hajától. Leginkább ez ragadott meg benne, mert szerintem ez a frizura nem illett egy ilyen pedáns hölgyhöz. Amikor megismertem, nem tudtam, hogy tizenhat éves, nem is akartam elhinni. Egyáltalán nem érdekelt, amit mondott, de nem úsztam meg az anyámmal folytatott társalgását, miközben én hiába húzkodtam anyám ruhaujját. Aznap, amikor meghalt, mama elmesélte, hogy Hildegart kérte, győzze meg a férjét, hogy csatlakozzon a Szexuális Reform Ligához, egy nemzetközi eugenikai szervezethez, ennek spanyol szekcióját többek között doña Aurora és ő maga alapították, s amihez apám soha nem akart csatlakozni, noha többen is nyomást gyakoroltak rá, hogy tegye meg. Mégis, ki vagyok én, hogy eldöntsem, kinek van joga élni és kinek kell meghalni? Apám maga mesélte el nekem, miért pont azon a nyáron. Miféle jogon tilthatja meg bárki egy másik embernek, hogy megházasodjon és gyerekei legyenek, csak azért, mert az illető alacsony vagy csúnya, vagy örökletes betegsége van, vagy fekete a bőre? Tudom, hogy az eugenetikának sok jóindulatú híve van, akik csak az emberiség jövőjének jobbítására törekszenek, vannak köztük barátaim is, de sokan vélekednek hozzám hasonlóan. A cél soha nem szentesíti az eszközt, s ha valaki képesnek tartja magát, hogy mások életéről döntsön, az úgy vélheti, hogy joga van bármiről dönteni. Akkor délután anyám az Athenaeum kapujában nem hozakodott elő ezekkel az érvekkel. Kitérő válaszokat adott annak a hölgynek a nógatására, aki számomra érthetetlen gondolatokkal állt elő, olyan prédikációval, amiből jóformán csak a kötőszókat és az elöljárószókat értettem meg, mert a felsorolt főneveknek még a
