Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 5. szám - Klajkó Dániel: A kimondás esztétikája(?) (Borda Réka: Égig érő csalán)
102 ezt prezentáló mediális felületek – önérdektől is vezérelve – szintúgy. Alcoff írásában azt is hozzáteszi, hogy ezt az intenzív médiafigyelmet érdemes lenne azokra fordítani, akik ezáltal valóban kiszabadulhatnának az egzisztenciális elnyomásból, a ködbe burkolt, hatalmi struktúrákból: a családon belüli erőszak terrénumából. Az otthoni, családtagoktól elszenvedett bántalmazások bűncselekményforma szerinti tipologizálása, illetve mérése egy igen ellentmondásos diskurzus és eredményhalmaz: a különböző kutatások eltérő fogalomhasználattal, módszertannal közelítenek a probléma leírásához, illetve – ahogy azt hozzá szokták tenni – az empirikus adatgyűjtés is meglehetősen bizonytalan eljárás egy megbízható statisztika felállításához. A probléma, a különböző kategóriák egyes esetekben nehezen elhatárolhatóak egymástól, nem világítanak rá az összefüggésekre, a kölcsönhatásokra, ok-okozatokra, összességében pedig a pontos felmérhetőséget, a láthatóságot akadályozzák. Abban azonban egyetértenek, hogy az egyik legnagyobb felháborodást kiváltó erőszakforma a gyermekbántalmazás.4 A különböző statisztikák részletesen beszámolnak arról, hogy a gyermekeket ért szexuális bántalmazások többsége családi környezetben történik. Ez nem csak a szülő-gyerek kapcsolatra terjed ki, ugyanúgy részese lehet nagyszülő, testvér, mostohaszülő, egyéb rokoni viszonyban lévő személy. Egyes szociológusok, mint például Murray A. Straus és Richard Gelles a családon belüli erőszak vizsgálata során olyan következtetésig is eljutottak, hogy a család mikroközösségét nevezték meg a legerőszakosabb szociális alrendszernek. A társadalmi együttélés e patologikus realizációjának megítélése, illetve a jogalkotók és jogalkalmazók beavatkozási következetlensége is onnan ered, hogy e bántalmazásokat a populáció még mindig a magánélet terrénumában zajló, a közbeszédtől távol tartandó, kényes ügynek tekinti, ezért a különböző formátumú beavatkozások is igen komplikáltak, megkésettek, vagy éppen meg sem történnek, ha pedig végbe is mennek, gyakran újabb traumatizációt okoznak a bántalmazottnak, ezzel további elzárkózáshoz vezetnek.5 Séllei Nóra a női test kulturálisan kódolt jelentéseit a háborús nemi erőszak kontextusában vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy mind a női, mind a férfitest leválaszthatatlan a korszak regnáló hatalmi és ideológiai berendezkedésétől. A test cselekvési lehetőségei és „ami megtörténhet a testtel, az része az adott kultúra normatív szabályozási rendszerének, elválaszthatatlan tőle, mi több, a kultúra domináns hatalmi berendezkedésének következtében létrejövő diszkurzív gyakorlatok hozzák létre magát a testet, annak létmódját”.6 Séllei értelmezésében ▼ 4 Herczog Mária, A családon belüli erőszak jelentésváltozásai és helyzete Magyarországon = In: Nagy Ildikó – Pongrácz Tiborné (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről, TÁRKI, Budapest, 2009, 197. 5 Uo., 197–209. 6 Séllei Nóra, A női test mint áldozat. Polcz Alaine: Asszony a fronton, Korall: Társadalomtörténeti Folyóirat, 16/59, 115.
