Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 5. szám - Klajkó Dániel: A kimondás esztétikája(?) (Borda Réka: Égig érő csalán)
103 azonban a normatív szabályozás nemcsak a jogilag alakított intézkedéseket jelöli, hanem az „adott kultúra szocializációjának »rejtett tantervét« is”:7 magatartásokat, viselkedésmódokat, diszpozíciókat, „reflektálatlan berögződések rendszerét, amely sok esetben visszahat arra is, hogy a bűnelkövetés határát átlépő cselekedeteket milyen módon és szigorral bünteti a jogi rendszer, melyek azok, amelyekkel elnézőbb, és melyek azok, amelyeket a legszigorúbban szankcionál.”8 Séllei észrevételét a testre írt jelentések és a normatív szabályozás összekapcsolódásáról azért tartom idézhetőnek a családon belüli erőszak kontextusában is, mert rámutathat arra a problémára, amit a jelenség magyar helyzetével kapcsolatban a kriminológusok és szociológusok gyakorta hangsúlyoznak. Herczog Mária és Solt Ágnes kutatásai is tematizálják, hogy Magyarországon a 90-es évektől kezdődően ugyan hoztak új jogszabályokat és törvényeket főként a nők és a gyermekek védelmére, de a „fogalmi, elvi tisztázatlanságok, a jogszabályok végrehajtási utasításainak, a végrehajthatóságnak hiánya, a megfelelő szakemberek, intézmények, erőforrások, kapacitások elégtelensége, [a] szakmai felkészületlenség és a felelősség hárítása”, a megfelelő mérési adatok és azok értékeléseinek elmaradása, a sértettekkel szembeni jogi következetlenségek: az elkövetők elleni szankciók aránytalansága, a rendszer- és intézményes bántalmazás következményei, a gyermekek vagy bántalmazók családi környezetből történő kiemelésének nehézségei, a szégyen, a kételkedés és a trauma-újraélés erősítése a bántalmazottakban, a feldolgozás és a rehabilitálás hátráltatása nem teszi lehetővé a magyar helyzetet illetően a valódi változást.9 A korábban idézett Erős Ferenc-gondolat így annyiban árnyalandó, hogy a médiafigyelem a szociális környezeten belüli láthatóságot és valóban a szolidaritást, az elfogadást segítené elő, de a társadalomban megbújó diszpozíciók, berögzült gondolkozási sémák, illetve a jogalkotás és a végrehajtás közötti ellentmondásos viszony révén a bántalmazottak „professzionális, gyors és hatékony közvetlen segítsége” még várat magára, a gyakorlatban pedig olykor további bezárkózáshoz vezet. Felvetődhet a kérdés az olvasóban: miért tér ki a recenzens erre a jelenségre ilyen hosszasan: Talán nem túlzás azt állítani, az utóbbi években egy újabb törekvés bontakozott ki a kortárs magyar irodalom uralkodó traumatendenciáin belül. Általában a hazai, éppen zajló irodalmi folyamatokat körülíró irodalomkritikai vagy irodalomtörténeti vizsgálatokban – eklatáns példaként említhető Deczki Sarolta vagy Szolláth Dávid néhány összefoglaló jellegű publikációja, esetleg a ▼ 7 Uo., 115. 8 Uo., 115. 9 Herczog, i. m., 198.
