Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 5. szám - Turbucz Péter: A kritikus tekintet (Bence Erika: A Tarkó-rejtély című könyvéről)
98 Turbucz Péter A kritikus tekintet Bence Erika: A Tarkó-rejtély című könyvéről Bence Erika ezúttal az elmúlt években írt tanulmányaiból és recenzióiból gyűjtött össze egy kötetre valót, aminek már a puszta ténye önmagában jelzi, mennyire termékeny tollú szerző. Bence a magyar irodalmat régió, ország és korszakhatárokon felülemelkedve nem egyszerűen csak érti és elemzi, hanem képes azt a hozzám hasonló, kései ranke követő, forrásoktól forrásokig gondolkodó laikus számára is meggyőzően bemutatni. Kevés hozzá hasonló irodalomtörténészt ismerek, aki ennyire organikusan együtt szemléli múlt és jelen magyar irodalmát. A Tarkórejtélyt forgatva, azt érzem, hogy elmosódnak a határok anyaországi és vajdasági, klasszikus és posztmodern, netán kortárs szerzők között. Két dolog fontos ebben a sok szempontból hiánypótló könyvben: egyfelől a korszak, másfelől a szerzők és műveik. Minden más feloldódik, vagy egyszerűen jelentőségét veszíti az olvasás során, hogy azután a kettőszázhetvenhetedik oldal végére érve világossá váljon, hogy kultúra, és azon belül az irodalom területe egy állandó megértés körüli küzdelem (a kánonképzés, az identitás, az önreprezentáció stb. tekintetben), egyúttal értelmezési diskurzus, amely egyaránt alakít művet, szerzőt, kutatót, olvasót, tehát mindannyiunkat. Ezek az elemzések és bírálatok többek egy tudományos igénnyel és jelentős szakirodalom-bázissal rendelkező gondolatláncnál. A Tarkó-rejtély írásai ugyanis a legabsztraktabb, azaz a célirányos irodalomelméleti és irodalomtörténeti műveltség hiányában már nagyon nehezen értelmezhető verseket és regényeket is könnyűszerrel bekapcsolják a szóban forgó irodalmi művek hátteréről tájékozódni kívánók látóterébe. Ennyiben írójuk Hans-Georg Gadamer útján halad, aki a költemények értelmezése példáján magyarázta el, hogy a művet minél konkrétabban kell érteni, tehát a szavak elsődleges értelmét szükséges alapul venni, s e szerint vizsgálni a szövegben megbúvó ellentéteket. Szerzőnk számára pedig legfontosabb a koherencia, miközben – mélyelemzései tanúsága szerint – rendelkezik az együtt hallás képességével is. Hogy mást ne említsek, az első fejezetet lapozgatva – hiába tudományos műről van szó, ennek dacára óhatatlanul – feldereng az olvasó előtt az első világháború magyar hátországának áruhiánnyal, lemondással és fájdalmakkal terhes mindennapjainak erkölcspróbáló képe, vagy Kontra Ferenc idegenfogalmába való bevezetés közben a vajdasági értelmiség két nép közötti útkeresése, illetve a kisebbségi lét nehézségei, míg a holokauszt-történetek részt azt hiszem magyarázni se kell, annyira nyilvánvaló, hogy a szenvedés és a halál attribútumai kapcsolhatók hozzá.
