Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 5. szám - Bakonyi István: „…a hit termi a csodát” (Iancu Laura: Olvasmány az éjszaka cselekedeteiből)
97 különféle civilizációs szintekkel, a szociográfiai elemekkel. Vagy éppen a halál ellen lázadó kislány gondolataival. Aki azt is vallja, hogy: „..az eszemet bizony ki kellene tágítani. Hogy másfelé is hajoljon...” És megfogalmazza a távozás szándékát is: „... Egyszer én is elmegyek. Ezt nem mondhatom el senkinek, mert kinevetnek. Vagy megvernek...” A helyzet sűrített rajza, drámai szavakkal. A kemény világ természetrajza. Folyamatosan megszólal benne az Isten, akár a némaságával. Mindennek következménye a bölcs felismerések sora. A kötet szépségét adja még a moldvai magyarság balladás élete, imája, hiedelmeinek világa, hűségének számos megnyilvánulása. A boldogság meglelt pillanatai. „... Ebben a nyomorult világban boldog voltam. Nem szorulok mindenben Erzsire. Anyó imádkozik. Isten gondoskodik. A csirkét elkészítettem...” Ötsoros vers. A tömörítés szép példája. Mint ahogy sorjáznak a szövegben az apró életképek, a történet lényeges mozzanatai. Közben az őszinte és kendőzetlen kitárulkozás stációit kapjuk meg. Például a gyermeki mulasztások durva megtorlásai sem maradnak el. Mindezek a pillanatok vezetnek el aztán a felnőtt alapkérdéséhez: mi végre a földi élet? És nincs más válasz, mint az, hogy „...a mennyben gyűjtsetek kincset...” (Mt 6, 20.21.) Igen, a jézusi válasz egyértelmű. Persze a földhözragadt ember számára ez a válasz kényelmetlen. Nem is könnyű elfogadnunk. Ám a kötet központi alakjának vállalt útja errefelé vezet. Hozzátehetjük persze, hogy a kincsgyűjtés itt, a földi létben kezdődhet. Például ilyen értékek fölmutatásával. Ami a gyermekkori részt illeti, fölfedezhetünk némi rokonságot Serfőző Simon Gyerekidőjével, amelyben a magyar 50-es évek világa és tanyasi lét ugyancsak drámai és idillmentes miliőjével találkozhatunk. Ugyanakkor mindkét esetben fontos a dolgokon felülemelkedni képes, tiszta lelkű ember magatartása, megmaradó erkölcsisége is. A „Holddal világítottunk” jelképisége. S mindkét helyzetre igaz, amit Iancu Laura tollán olvasunk: „.. Halvány esélyt csak abban látok, ha az emberiség egy emberként térdre rogy Isten előtt...” S itt már messze túl vagyunk eme kötet lényegén. Hiszen válságunk emberiségméretű. Fülünkbe cseng Vörösmarty tragikus látásmódjának hozadéka az ember „sárkányfogveteménységéről”, a „nincsen remény” jajkiáltásáról. És mégis: Iancu Laura könyvének utolsó szavai a vágyott találkozásról szólnak. Az olvasó pedig elgondolkodhat: vajon kivel kell találkoznia?... (Magyar Napló, 2023)
