Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 4. szám - Tóth Beatrix: Össze lehet kapcsolni; Vertigo
Tóth Beatrix Össze lehet kapcsolni M szerencsésnek érezte magát: a kórterein nem volt csótányos, még csak a falak sem foszlottak. És ott volt Balogh néni. Balogh néni nyolcvan felé járt. A haja hosszú és hófehér volt. Próbálta összefogni haj csatokkal, de mivel a keze már nem engedelmeskedett, és nem tudta véghez vinni az ismerős mozdulatokat, a frizurája olyan volt, mint egy rosszul összeállított fészek, a csatok benne kiálló ágak. M csO' dálattal bámulta az idős asszonyt, mert a ráncai és a szanaszét hulló haja ellenére volt benne valami elemi szépség. Balogh néni két dolog miatt volt kórházban: a nehezen irányítható keze és a kihagyó emlékezete miatt. Az ágyán voltak a keresztrejtvényei, a törülközője, a pótpizsamája. Az ágya melletti kisszekrény tetejére a verseskötetét tette, a papit' törlő, teás termosz, evőeszközök és a fémbögre mellé, de ennyi tárgy ide túl sok volt, a dolgai folyton lesodródtak, és az ágy körül, a földön próbáltak szerencsét. Az ágy alá helyezve a papucsok voltak, három pár papucs egymás mellett, amik vagy összekeveredtek, vagy elsodródtak (Balogh néni, miért van itt ennyi papucs? - Hát, mikor melyiket találom meg, nővér. - Vitesse haza, Balogh néni, itt nem lehet három papucs, mindenkinek egy papucs, tetszik érteni?)- Milyen kellemes a hangja a párjának. Nagyon kellemes - mondta Mmek dél' után, amikor a látogatásnak vége lett, és magukra maradtak a neurológiai osztály étek és hipószagú női kórtermében.- Balogh néninek milyen volt a férje?- Jámbor. Jámbor ember volt.- Milyen szép szó - válaszolta M, és az járt a fejében, hogyan lehet jellemezni valakit egyetlen szóval, és hogy vajon mi lett a lénye többi részével a férfinek. Hova lett a képek több évtizednyi sűrűjében. M ismerte a megélt pillanatok radikális törlődését, bár esetében ez nem számított kórosnak. Találkozások, beszélgetések, fürdőzések, együtt töltött órák kerültek át egy más térbe és időbe: továbbra is léteztek, csak M számára láthatatlanok voltak. Talán mindez úgy zajlott, hogy az ő pillanatai meg Balogh néni eltűnt pillanatai, az elveszett percek, mint porszem' csék, amiket napfényben látunk csak, sodródtak az utcákon, a házakban, a bárok' ban, templomokban, és az is lehet, olykor egymás mellé kerültek, ahogy ők ketten kerültek most egymás mellé, pont olyan esetlegességgel.- Azért, mert sosem veszekedett. Még a hangját sem emelte fel - mondta még Balogh néni, hogy megmagyarázza a jámbort, miközben bejött a nővér, odasétált M ágyához és leszedte az állványról az üres infúziós tasakot. M csak a szemével követte, a fejét nem merte mozdítani a rátörő szédüléstől, aminek okán itt kellett 23
