Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 3. szám - Fried István: „Csatázok verseimmel…”
trónját. Majd tanúja lehetett V. Ferdinand lemondatásának. A strófának ez inkább „világtörténeti” vonatkozása, amely pusztán azt segít érteni, hogy valós szituációval köthető össze az a képi forma, amely a Nap „mitológiájával” hozható összefüggésbe (a Stuartok sorsa nem lehetett teljesen ismeretlen Petőfi és kortársai előtt). A rövid és hosszú sorok váltakozásának itt másfajta változatába ütközünk, a két'két hosszú sor öleli magába a két rövid sort, a rímek jórészt átad' ják helyüket az asszonáncnak kötetlenebb gondolatfűzést érzékeltetve. Az állásfoglalás félreérthetetlenségét két jelző (mérges, véres) szavatolja, a sorokban lépésről lépésre készül elő a csattanó, melynek korábbi sejtetése belerejtődött a versbe. A véres korona említése ellehetetleníti, hogy a legcsekélyebb rokonszenv kísérje a jelentést. S ha a korábbi Alföld'versekben egy általánosabban érthető szabadság'fogalommal teremtődik meg a korszak európai romantikus termino' lógiájának magyar változata, A puszta, télen „forradalmisága” (antirojalizmusa) az akkori európai „avantgárdnak is az élén láttatják költőnket. Külön említeném, hogy itt nem az ún. képviseleti líra „irányzatos” célszerűsége érvényesül, hanem egy olyan retorikáé, amely még saját előző Nap'értelmezésétől is határozottan elütő hangvétellel szól, megjelenítve a groteszk közelébe érő alakot (a Nap mér' ges tekintete mintegy a kicsinyítés és nevetségessé tételt hívja elő), a drámát megcélozva a fenségesből vett kifejezéssel él (a véres korona a királyság bűnlajst' romának tömör megnevezése, a végső érv a részvétlen hangvétel mellett). E két, egymással nem harmonizáló megjelenítés, a kevésbé és a nagyon is jelentékennyé, akár egymással alig'alig összeférő elemek groteszkké szerveződésével kap formát (bár teljesen más alakrajzokkal, formával majd a király és a hóhér együttes színre hozása mutat hasonló elképzelést). A Petőfi'líra sokszínűségére utal, hogy 1848 decemberében egészen más Nap' képzetet illeszt évbúcsúztatójába. A Nap itt nem több és nem kevesebb, mint a költészettel párhuzamban érzékelhető jelenség. Ami elvárást kielégít a líra, annak analógiája a Nap működésében szintén tetten érhető: Adj ki minden hangot, lantom, Ami benned még maradt... A nap is, midőn lemégy en, Pazarolva földön égen Szétszór minden sugarat. Ezt valamivel megelőzve a vers meghitté varázsolja, nem egyszerűen domesztikálja, hanem köznapi életének részesévé avatja (Itt van az ősz, itt van újra) Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, 51
